+ Film

A humorérzéket számon kérni nem lehet – a Charlie Hebdo áldozataira emlékeztünk

A humorérzéket számon kérni nem lehet - Charlie Hebdo

Ha a Charlie Hebdo bármelyik karikaturistája, a maga stílusával, ugyanezt megrajzolta volna, valószínűleg sikítva dobja vissza a szerkesztőség – a múlt hét eseményeire emlékeztek a Francia Intézetben.

Szerda este a Francia Intézet vitaesttel emlékezett a Charlie Hebdora ellen hét nappal azelőtt elkövetett merényletre. A programot a C’est dur d’etre aimé par des cons (Nehéz ha hülyék szeretik az embert) című dokumentumfilmmel kezdtük, majd három magyar karikaturista, Pápai Gábor, Merényi Dániel és Marabu beszélgetett toleranciáról és humorérzékről, meg arról, hogy mi ütheti ki a biztosítékot.

IT’S HARD TO BE LOVED BY JERKS

Daniel Leconte filmje precíz, objektív és fojtogatóan aktuális volt. És nem csupán azért, mert a vásznon megszólaló karikaturisták, mint Charb, Cabu, Wolinski egy hete éppen annak az eszmének váltak áldozataivá, ami ellen a filmben is szót emelnek. Persze, elvonatkoztatni az eseményektől lehetetlen, de nem is volt, nem is lehetett célja az esténknek.

2004-ben iszlám fundamentalisták brutálisan meggyilkolták Théo van Gogh filmrendezőt Amszterdamban. Válaszul a holland, Jyllands Posten névre hallgató lap tizenkét, Mohamed-prófétát gúnyoló karikatúrát közölt. Egy év múlva, szolidarításuk jeleként, több francia lap, a L’Express és a Charlie Hebdo újraközölte ezeket a karikatúrákat – annak ellenére, hogy előzőleg a Muzulmán Hit Francia Tanácsa (CFCM) a megjelenések és a terjesztés leállítását követelte. A Charlie Hebdo a követelőzési kísérletre reagálva a következő címlappal üzent:

A humorérzéket számon kérni nem lehet

(A légbuborék felirata: “Nehéz, ha hülyék szeretik az embert.” – Mohamed próféta fundamentalista hülyeségén sírva.)

Ebből a lapszámból kerekedett aztán a per, amit Leconte kamerája lépésről lépésre végigkövet. A CFCM három, általuk rasszistának kikiáltott rajzzal fordult a bírósághoz. A provokáció forrásaként az alábbi (egyébként holland!) képre hivatkozva, ami a vád szerint ábrázolásmódjával a muzulmán hívők összessége és a terrorizmus közé tesz egyenlőségjelet.

Charlie Hebdo

 Tolerancia, humor, szólás, szabadság

Leconte filmje azért vérbeli, hiteles dokumentum, mert mindent megmutat. Megszólaltatja nem csak a Charlie Hebdo szerkesztőségét, de a két oldal ügyvédjeit, sorra a tanúkat. Egymás mellett sorakozik fel a keresztény pap, az iráni menekült politológus, filozófus-író, politikus, költő, a holland Jylland Posten főszereksztője és a francia L’Express főszerkesztőjének véleménye. Egy bíróságnak címzett levél formájában még maga Sarkozy miniszterelnök is beszállt a buliba. (A szereplők teljes listáját és a rendezővel folytatott angol nyelvű interjú itt olvasható.)

Fej-fej mellett követhettük végig mindkét oldal érvelését. Philippe Val a muzulmán tanács provokáció-vádjára reagálva például prózaian így fogalmazott:

Miért ne pofozhatnám fel azt, aki engem rettegésben tart?

Míg a Charlie Hebdo védekezésére, “ez csak humor, maximum nektek nem tetszik”, Mohamed Sifaoui újságíró így:

Ti azt hiszitek, mi nem tudunk nevetni? Mi nem ismerjük a humort, nem tudjuk, mi az, hogy szatíra?

A beszélgetésen is szóba került, hogy épp olyan franciásan harcos volt a film, mint a lap rajzai. Míg bent zajlott a per, jóformán piaci hévvel csaptak össze az egyszeri ember álláspontjai a bíróság előcsarnokában. Elfogott az érzés, mintha egy megkomponált történetet néznék, nem a valóságot – hogy „ilyet csak a hollywoodi filmekben lehet, hogy ez itt a Mindenki ügye.” És nem azért, mert nagy lélekmasszaként mindenki egyként képvisel egy közügyet. Ellenkezőleg, éppen azért kell a vita, mert senki nem ért egyet. A közös metszet egyedül a liberté, ami meg, úgy tűnik, mindenkinek mást takar.

A humorérzéket számon kérni nem lehet

A filmet követő beszélgetésen felmerült a kérdés, vajon mi befolyásolja a felháborodás fokát egy karikatúra esetén? Marabu példaként említtette egy a Népszabadság címoldalán megjelent munkáját: bevásárlókocsis meztelen házaspár. Meztelenség és gúny, egy országos napilap címoldalán, ami mégis zökkenőmentesen átcsusszanhatott a rendszeren. Vagy említhető a híres-neves Le Monde-karikaturista, Plantu munkássága is, akinek gúnyrajzaiért sorban állnak az amúgy önmaguk gúnyolását nehezen megemésztő politikusok. Miért elfogadható egyik rajz, ami nagyot rúg és mitől válhat provokációvá mégis egy másik, ami kisebbet?

A három rajzoló egyet értett abban, hogy az „ingerküszöb” megütése túlmutat a témaválasztáson, az élcelődés tárgyán és legalább annyira az egyéni, rajzolói stílus függvénye is. Gömbölydedek és lágyak azok az alakok, vagy karcosak, szelesek? A krumpliorrú politikus máris emészthetőbb figura, mint a hegyes szakállú. Ahogy Marabu fogalmazott:

Ha a Charlie Hebdo bármelyik karikaturistája, ugyanezt a meztelen párt a maga stílusában rajzolta volna a címoldalra, valószínűleg sikítva dobja vissza a szerkesztőség.

Amikor tehát a közelmúlt eseményeiről beszéltünk, úgy tűnik, egy apró jegyzet mindig kimaradt a sorból, amit pedig a Charlie Hebdo alkotói is előszeretettel hangsúlyoztak a perről készült interjúkban: ez humor.  Akárcsak a rajzolói stílus és az alapötlet, úgy a rajz humora és a csattanó is “személyfüggő”. Ergo baromi szubjektív. A humorérzék pedig ugyan lehet nem tetszés tárgya, de egy demokráciában számon nem kérhető.

Ami humor bennem dolgozik, azt rajzolom meg. Se fölé, se alá nem tudok menni, mert akkor nem sikerül a poén. Nem egy megtervezett, megformált tárgy a karikatúra, mert humor az alapja – ami vagy működhet, vagy nem.

2008 februárjában a bíróság felmentette a Charlie Hebdo-t a vádak alól, a bíró indoklásában pedig úgy fogalmazott: a lap kiadványai egy olyan nyílt vitát eredményeztek, ami a társadalom közös érdeke. Állítólag a Charlie Hebdo ügyvédje akkor nyerte meg az esetet, mikor – bizonyítandó, hogy a lap egyenjogúan minden vallást nevetség tárgyává tesz – bemutatta a bírónak a Charlie Hebdo legdurvább rajzait. Állítólag jó páran felröhögtek a teremben.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Impromptu

    2015-02-05 - 12:42

    Huzigálják csak az oroszlán bajszát… -azután meg fel vannak háborodva, hogy ők csak játszottak, ez meg itt, kérem, hát ez harapós..!!
    Nem lepődnék meg, ha a háttérből komoly pénzek folynának be hozzájuk bizonyos “igen tisztelt” közismerten “emberbarát”, a III. világháború, és az arab világ egy zászló alatti globális dzsihádjának gondolatát dédelgető köröktől (Schiff, Rockefeller, Rothschild, Gates, Bush és finom kis kompániájuk, hogy csak a legismertebbeket említsem). Nem igaz, hogy az utca embere mindezt érti, és átlátja, ezek az entellektüell b.zik meg csak vakarják: “Így se jó, meg úgy se jó.!?” A szólásszabadság és a humor jó dolog, de ha ezzel takarózva addig piszkálunk egy felfegyverzett fogyatékost, amíg ugorhatnékja támad valaki képébe, az már nem humor, hanem idióta, gúnyos provokáció, szimpla uszítás. Hát csak tessék… Az elitnek vastagon megéri majd, belőlünk meg bőven elég lesz 500 millió a Földön, igaz..? Szemétládák.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top