Az alaptörténet egész egyszerű. Egy férfi elhozza új barátnőjét egy távoli halászkabinba, egy hétvégére, éjszakai horgászásra.
Az angol drámaíró Jez Butterworth darabjára, a The River (A Folyó) című előadásra sietek, a Circle In The Square színházba. A kinyomtatott jegyen az áll, hogy az épület az 50. utca magasságában, a Broadway (korábbi riportunk a Broadwayról) és a 8th Avenue (sugárút) kereszteződésénél található. Rövid ideig tartó keresgélés után végül megtalálom. A színház üvegeses bejárata egy viszonylag magas épület legalsó része, melyhez egy fedett parkolón keresztül jutok el. A hallból mozgólépcső visz le a nézőtér bejárataihoz. A roppant tágas térből azonnal az egyik ajtóhoz megyek. Joviális, idősebb hölgy a jegyemet vizsgálja, majd jobb kezével rámutat a helyemre. A kamraszerű nézőtérre belépve otthonos, igazi underground hangulat és egy megtelt terem fogad. A hajópadlóhoz hasonlító, rusztikus színpad rendkívül autentikus, jódarabon belenyúlik a nézőtérbe és mindkét oldalon teljesen nyitott. A Circle In The Square színház az egyike a Broadway két thrust stage típusú színházának. A szerencsések közt én is csupán kéznyújtásnyira ülök a színtértől, mintha rajta lennék a színészeknek fenntartott játszótéren. Az egész hangulat nagyon bensőséges. Függöny sincs. Ehelyett egy bájos, fiatal lány ugrik elő az előadás előtt, majd teátrális pózban, mint valami óvónő, arra kéri a már nagyon izgatott közönséget, hogy a mobiltelefonjaikat kapcsolják ki, képet se készítsenek az egyfelvonásos, 87 perces darab alatt. Bájos hölgy balra el.
Finom, késő esti, intim hangulatot kölcsönző romantikus fények világítják meg a színpadot. Kellemes női énekhang hallatszik. Valaki a háttérben William Butler Yeats versét, A vándor Aengus énekét trillázza. A fülbemászó dallam után feltűnik a halászkabinnak berendezett, határozottan férfias szobában (a darab végig e díszlet között játszódik, mely a brit színpad tervező Ultz munkája) az egzotikus szépségű, Cush Jumbo, akinek színpadi karakterét egyszerűen csak A Nőnek (The Woman) hívják. Előttünk folytatja szép énekét. Egy feszes farmert és egy világos pulóvert visel. Tesz vesz, majd megáll és szemei az elképzelt távolba merednek. Minden mozdulata tisztán látható, minden hangfoszlány tisztán érthető, s én azonnal abba a folyóparti kabinban találom magam. A Nő hív valakit. „Gyorsan,! Gyere ide! Ezt nem hagyhatod ki! Siess!”(“Quick! Come here. Don’t miss this. Quickly,”) Hívására a nézőtér alól előjön A Férfi (The Man) horgásznadrágban, akit az ausztrál születésű Hollywood-i szupersztár Hugh Jackman alakít. Magas termete és daliás alakja azonnal betölti a kis színpadot. A nő izgatottságára, és a sürgetésére, hogy ha nem siet lemarad a legcsodálatosabb dologról, szarkasztikusan elhadarja, mit láthatott a nő az imént.
August. Low cloud. Blood red as far as the headland turning to lilac-blue wisps above the bluff. Trails of apricot, feathering out through blue, dark blue, and aquamarine to an iris ring of obsidian and above that the Evening Star.
A Férfi ( Hugh Jackman)
Az alaptörténet egész egyszerű. Egy férfi elhozza új barátnőjét egy távoli halászkabinba, egy hétvégére, éjszakai horgászásra. Aztán a darab előrehaladtával átfordul az egész egy misztikus drámába, mely A Férfi (The Man) életébe, a nőkhöz és a horgászathoz való mély kapcsolatába és a szerelem filozófiájába ad betekintést. Jómagam egyből Ernest Hemingwayre gondolok, amikor A Férfi roppant szenvedélyes, költői hangnemben beszél partnerének a horgászat finom művészetéről, a pisztrángfogás iránti vallásos szenvedélyéről, mely 7 éves kora óta „üldözi”. Hevesen tárja fel mit jelent neki az, amikor kimegy a sötétbe, és vár, számol, imádkozik, majd, amikor eljön az a pillanat, hogy már nem is tudja mit csinál, hirtelen választ kap. Rendkívül kifejezően festi le neki azt az erős szívdobogást követő érzést, ami akkor fogja el, ha a horgászbot orsója kiforog, a zsineg megfeszül, s ő érzi a halat annak végén. De nem tudja mi van ott a mélybe, az egész képzelete odalent van olyankor, egészen addig, amíg az a szürke, síkos, ezüstszínű lény végül a tenyerében nem fekszik. Ahogy a színész Jackman teljesen beleéli magát e mesterség leírásába, úgy hangzik, mintha éppen szerelembe esne, s maga a néző is elhiszi, hogy a horgászat valami földöntúli, metafizikai dolog. (A darabra készülve a színész, saját bevallása szerint elment párszor horgászni, hogy minél közelebb kerülhessen ehhez a mesterséghez, és hitelesen eljátszhassa a szerepet, hiszen karaktere a horgászattal egy másik világba egy másik dimenzióba kerül.
The act of fishing takes him to another world, to another dimension, (H.J.)
A Nő (Cush Jumbo)
Az első részben a férfi horgászni hívja a kissé felszínesnek tűnő barátnőjét, aki kezdetben vonakodik e kérésnek eleget tenni, és inkább nézné tovább a naplementét vagy a To the Lighthouse című könyvét olvasná tovább, ami elmondása szerint éppen kezd érdekessé válni. A Férfi Ted Hughes versét olvastatja fel vele kedvcsinálónak ehhez a transzcendentális eseményhez. Végül úgy dönt mégis elmegy vele. Azután pár pillanatig hallgatjuk a sötét színházteremben a folyó melletti zajokat és az éjszaka hangjait.
A következő jelenetben a férfi már egyedül van a szobában, s türelmetlenül kapkodva a rendőrséget tárcsázza, miközben a kevés térerővel vív harcot a mobiltelefonjával. Ahogy a magas Jackman feláll az elnyűtt faasztalra, attól félek, hogy leszakad alatta az instabil bútordarab. Kétségbeesett hangon írja le a helyzetet, az ő régi kabátjában eltűnt 30 év körüli nőről, aki a horgászás alatt lett köddé, a késő, hold nélküli éjszakában. Ahogy ezt elmondja, feltűnik a színen a nő, de nem ugyanaz, hanem A Másik Nő (The Other Woman), Laura Donnelly személyében. A Férfi leteszi a telefont és kérdőre vonja, hol járt eddig, mintha csak az előző jött volna vissza. Ez a nő, a másikkal ellentétben kisugárzásában, beszédmódjában is rendkívül nőies. Olyan fajta, akibe egy férfi nagyon szerelmes tud lenni, a rajongása tárgya is lehet, de aki olyan könnyen kicsúszhat a férfi kezéből, ha nem figyel eléggé, akár a síkos hal a két tenyérből, s elillan, mintha az egész vele töltött idő csak képzelet lett volna. Ekkor a történet szála kettéválik. Körülöttem páran a darab végéig sem értik meg világosan, miről is szól ez a mozaikokból összerakott történet. (Legalábbis, ahogy ezt a ködös sóhajok közül kihallottam.)
A Másik Nő ( Laura Donnelly)
A Másik Nővel folytatódik tehát az a történet, ami az előbb A Nő eltűnésével félbeszakadt. De vajon ki ez A Másik Nő? Az előző barátnő szelleme? Vagy a darab írója másik idősíkban folytatja a történetet? Vagy egyszerűen csak álmodja a férfi az egészet? Mindenesetre A Férfi mindkettőnek azt mondja, hogy Ő az első nő, akit ebbe a kabinba hozott. Innentől fogva nyer értelmet Yeats verse is, ami tulajdonképpen, és ha jobban elmerülünk benne, maga a történet. Minden szimbolikussá válik ezután a darabban, a folyó, a horgász és a horgászat. Mind egyben nyújtják azt a metaforikus vásznat amire az író és a színészek festik játékukkal a történetbe szőtt igazi mondanivalót. Vagyis a színmű írója Yeats versét árnyalta, parafrazeálta, és történetet szőtt belőle úgy, hogy közben meghagyta annak komplex jelentéstartalmát, és az asszociatív lehetőségeket. A színpadi mű egyszerű misztikusságában nyeri el igazi értelmét. S talán mindannyian halászok vagyunk, kivetjük a csalit, a legjobbat amink van, s várunk. Szerelemre, lelki társra, bajtársra, barátra, eszmére, ideológiákra. Ha nem fogunk ki semmit? Akkor nincs megfelelő hal a folyóban, s még várni kell, hosszú órákat, napokat éveket, életet. A vers főszereplőjét Aengust az ír mitológiában a fiatalság, a szerelem és a költői-ihlet istenének tartották, aki vég nélkül kereste elveszett szerelmét.
„Egy vesszőt lehántottam és
Szamócát kötöttem reá;
S mikor a fehér lepke szállt
S szikráztak lepke csillagok,
A folyóból bogyós botom
Egy ezüst pisztrángot fogott.”
‘Nők az életemből.’
A Másik Nő hirtelen előkap a hátizsákjából egy igazi pisztrángot, melyet maga fogott, mialatt elvolt. A Férfi vegyes érzelmekkel telve ezután fogja a halat, és szakszerűen elkészíti a színpadon. Végignézhetjük, ahogy kibelezi a pisztrángot, megmossa az ott lévő csap alatt, befűszerezi, póréhagymát helyez rá, citromkarikákat tesz bele és berakja egy sütőnek szolgáló ajtó mögé. Eközben kibont egy üveg fehér bort is. A dugó csendesen pukkan, a két talpas pohár megtelik. Mindez komolyzenei aláfestéssel történik, igazi intim hangulatot teremtve. Aztán A Másik Nőt a szobába küldi, egy rendezői (Ian Rickson) csavarral, hogy nézzen meg egy dobozt, amit az ágya alá rejtett. Közben elkészül a vacsora. A Férfi megterít. Az ajtó mögül ekkor ismét A Nő, (Cush Jumbo) ugrik elő. Esznek, finoman kortyolgatják a fehérbort, flörtölnek egymással, szerelmes pillantásokat váltanak. A Nő közben kivonul zuhanyozni, majd átöltözni. Mint megtudjuk, bent meglátott egy bekeretezett képet, mely egy ismeretlen vörös ruhás nőt ábrázol. Emiatt kérdőre vonja A Férfit, akit a kérdése teljesen szótlanná tesz. Csend. A Nő becsomagol, s készül elhagyni A Férfit. Az elutazás előtt néma ajkakkal merednek egymásra, miközben előkerül A Másik Nő (Donnelly), ekkor már skarlát ruhában. Egy pillanatra hárman vannak a színpadon. Aztán A Nő végleg elmegy. A férfi megmozdul, a vörös-ruhás nőre néz. Vörösbort töltenek a poharakba. Aki elment, annak nyoma sem marad.
A Férfi szerelem filozófiája
All I will do to anyone else, forever, from this moment forward, anyone who isn’t you, is lie.
A Férfi leül A Másik Nővel szemben és közben rajzolja. A darab írója elhiteti velünk, hogy ő lesz az, akinek képét A Nő meglátta a szobában az ágy alatt, s aki miatt végül elhagyta A Férfit. Aztán később kiderül, hogy mégsem. De vajon a párkapcsolatban mindent tudunk a másikról? Menyire fontos a hitelesség a szerelemben? A Másik Nő folyamatosan beszél hozzá. Azt mondja neki, hogy évek múlva nem fog emlékezni rá, s mikor majd ezt a rajzot nézi, nem fog eszébe jutni kit is ábrázol. Aztán rámutat a földön lévő tálba, mely tele van vízzel: „I wonder what else this water has reflected?” ( Kiváncsi lénnék rá, mi mindent tükrözött vissza már ez a víz.) Ekkor A Férfi, hogy bebizonyítsa neki erős érzelmeit, megfogalmazza, mint jelent az igazi szerelem számára. Közelebb megy hozzá, leül a földre. Először elmeséli nagybátyja történetét, a férfiét, aki ezer nőt hozott ide, ebbe a kabinba. Egy belül üressé lett, boldogtalan ember történetét eleveníti fel A Másik Nő előtt. Elmondja neki, Ő korán eldöntötte már, csak egyetlen egy nőt fog idehozni. De, ha az a nő eltűnik, utána mindenkiben, örök életre szólóan őt fogja keresni. S bár lehet más nővel is boldog lesz, lehet másik nővel is együtt fog majd nevetni, szerelmeskedni, örülni az életnek, de akkor is mindig őrá fog gondolni, így az egész csak hazugság lesz. Ez ellen nem tehet semmit, ez felette áll, ez irányíthatatlan. S amikor már majdnem elhisszük, hogy ez A Másik Nő az igazi szerelme, hirtelen ő is a szobában levő bekeretezett rajzról érdeklődik, melyen valaki más van, egy másik vörös ruhában. Ekkor világossá válik, hogy a modern Aengus is keresi a régi, elveszett szerelmét, de nem találja, csak hasonlókat. Az egyik ebben, a másik másban hasonlít arra, akit keres, de igazán egyik sem pótolhatja. De vajon ki az a piros ruhás nő a képen? Ki a szerelme? Erre nem kapunk választ. Az is lehet, hogy csak a férfi álmában létezik az a nő, s a képzelete után rajzolta le. Nem tudjuk meg. Azután, egyedül maradva a Yeats-i figura narcisztikus pózt vesz fel, akárcsak Caravaggio híres festményén a vadász Narcuissus maga. Jackman két kezét a padlóra támasztva belenéz a földön lévő vízzel teli tálba és az azon visszatükröződő Önmagát vizsgálja. Vajon a rendező direkt hagyta a szereplőt ebben a pózban? Mindenesetre számomra többlet jelentéssel járul hozzá a darabhoz ez az egyszerű mozdulat és a saját asszociációm. Arra gondolok, vajon ez a szerelmes férfi titkon saját magába szerelmes, s magát keresi mindenkiben? Vagy ellenkezőleg? A tökéletes szerelmet hajszolva mindenkit elűz maga mellől, mert igazából magát nem képes szeretni? Vagy egyszerűen elveszett valahol az ezüst pisztrángokat kergetve? Talán soha nem a kifogott hal a lényeg, hanem maga a vadászat, és a várakozás izgalma?
A darab egy harmadik nő érkezésével zárul, aki éppen a „folyó” felől lép be a kabinba, sáros lábbal, fecsegve, csicseregve. A Férfi ránéz, s zavartalanul neki is ugyanúgy válaszol, akárcsak az előző kettőnek. Viharos taps, mindenki tapsol, de nem mindenki érti miért fejezték be, ha nem derült ki semmi, sőt, egyre több kérdés született….
Megjegyzések:
A három főszereplős darabot először a londoni Royal Court színházban játszották, két évvel ezelőtt. Az eredeti szereplők közül Laura Donnely-t ( A Másik Nő) elhívták a New York-i változatba is.
A teljes vers Szabó Lőrinc fordításában:
A vándor Aengus éneke
W.B. Yeats
Fejem tüzelt, kimentem a
Nagy mogyoróbokrok alá,
Egy vesszőt lehántottam és
Szamócát kötöttem reá;
S mikor a fehér lepke szállt
S szikráztak lepke csillagok,
A folyóból bogyós botom
Egy ezüst pisztrángot fogott.
A földre tettem: de mikor
Szítani kezdtem a tüzet,
Zizzent mellettem valami
És hallottam a nevemet:
A hal tündérré változott,
Hajában friss almavirág,
Nevemet mondta s elfutott
A levegő fényein át.
Öreg vagyok már, jártam a
Sivatagban s a dombokon,
De kifürkészem, hova ment,
S kézenfogom, megcsókolom;
S virágok közt járok, s nekem
Termi majd örök ég alatt
Szép ezüst almáit a hold,
Szép arany almáit a nap.
(Szabó Lőrinc fordítása)
