Vétkesek közt cinkos, aki néma.
Ez a Babits idézet jár egy ideje a fejemben, ahogy olvasom mindenhol a híreket.
Meg az, hogy magyarnak, európainak és katolikusnak születtem. Embernek.
Aztán lettem gondolkodó ember, akinek időnként véleménye van. Néha téved, néha igaza van, néha meg hallgat.
Néha az a véleményem, hogy megteszek vagy épp nem teszek meg valamit.
Véleményem van.
Nem érzem úgy, hogy bárkit is meg akarok téríteni, rá akarom kényszeríteni.
De azt sem, hagyom, hogy velem ezt tegyék. Találkoztam már, sőt van is muszlim haverom. Ismerek imámot, jót szoktunk beszélgetni.
Időnként hülyének néz vagy fordítva. Belefér.
Itt az osztrákoknál, a melóhelyen vannak afgán ismerőseim. Túl nagy a kulturális különbség, világos. De ezért nem lőttük agyon egymást.
Ha nem értek egyet egy újsággal, szerzővel egyszerűen nem veszem meg a lapot, nem olvasom el.
Nem támogatom a pénzemmel. A figyelmemmel.
Hallgatok.
Párizsban nem a sajtószabadságot érte terrortámadás.
A véleményszabadságot.
A blog nevét ezennel megváltoztatom. (Szocioterroristáról Szocio-biciklistára, a Szerk.)
Je suis Charlie.
