+ Film

Léggömbökkel akarják Észak-Koreába juttatni a Kim Dzsong Unt kigúnyoló filmet

kim dzsong

Az aktivista ugyan már januárban elkezdi ‘filmexportját’, de csak márciusban akarja elindítani léggömbflottája zömét, mert számításai szerint akkor kedvezőbb lesz a széljárás.

  • kim dzsong
  • kim dzsong

Egy dél-koreai aktivista léggömbökkel akar Észak-Koreába juttatni százezer példányt Az interjú című amerikai filmvígjátékból, amely kigúnyolja a kommunista ország vezetőjét, Kim Dzsong Unt.

Az emberi jogokért küzdő dél-koreai aktivista, Park Szang-hak szerdán jelentette be, hogy DVD-ken és más adathordozókon januártól megkezdi légi úton a film észak-koreai terjesztését.

Észak-Korea vezetésének annyira nincs ínyére a vígjáték, hogy december elején súlyos hackertámadást hajttatott végre a vígjáték készíttetője, a Sony Pictures japán-amerikai filmforgalmazó cég ellen. A film vetítését az amerikai mozik – egy ismeretlen csoport fenyegetéseire hivatkozva – nem merték megkezdeni, a Sony azonban karácsony este az interneten elérhetővé tette a komédiát az amerikai közönség számára.

Az interjút a phenjani Nemzeti Védelmi Bizottság „becstelen és reakciós” filmnek nevezte. Barack Obama amerikai elnök úgy nyilatkozott:

Hiba, hogy nem vetítik a mozik a filmet, mert nem szabad hagyni, hogy valami diktátor cenzúrázzon az Egyesült Államokban.

Park léggömbös akciója, ha sikerül, várhatóan nagyon felbőszíti az észak-koreai vezetést, még úgy is, hogy nagyon kevés lakosnak van DVD-lejátszója, vagy számítógépe. Utóbbi vásárlását engedélyeztetni kell a hatósággal. Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi:

Azok a koreaiak sem biztos, hogy megnézik a filmet, akiknek van lejátszójuk, mert tartanak a hatóságok retorziójától.

Park ugyan már januárban elkezdi „filmexportját”, de csak márciusban akarja elindítani léggömbflottája zömét, mert számításai szerint akkor kedvezőbb lesz a széljárás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top