+ Film

Az FBI-nak elég bizonyítéka van az észak-koreai hackertámadásra

A forgalomból kivont filmben két amerikai újságírót szervez be a CIA, hogy egy interjú alkalmával végezzenek Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

A Le Monde írja a The Interview című film visszavonása kapcsán:

Ha bebizonyosodik a washingtoni gyanú, hogy Észak-Korea felelős a hackertámadásért – amit eddig a kommunista rezsim határozottan visszautasított – akkor ezután bármelyik állam elérheti egy neki nem tetsző termék, színdarab vagy film visszavonását.

A Sony Pictures filmstúdió ellen elkövetett, Észak-Koreának tulajdonított hackertámadást követően „megadta magát” az amerikai vállalat és Hollywood azzal, hogy bejelentették, nem mutatják be a mozikban a „The Interview” című szatirikus vígjátékot – vélte vasárnap a Le Monde című francia lap. A filmben két amerikai újságírót szervez be az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), hogy egy interjú alkalmával végezzenek Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Már azelőtt, hogy a Sony bejelentette a vígjáték bemutatójának elmaradását, a befolyásos forgalmazók mind bejelentették, nem fogják kereskedelmi forgalomba hozni a filmszalagot” – jegyezte meg a Le Monde – ha bebizonyosodik a washingtoni gyanú, hogy Észak-Korea felelős a hackertámadásért – amit eddig a kommunista rezsim határozottan visszautasított – akkor ezután bármelyik állam elérheti egy neki nem tetsző termék, színdarab vagy film visszavonását. Ez azt erősíti meg, hogy a világhálón, ahol már semmiféle védelem nem létezik, tényleg egyfajta háború tört ki.

A magukat „Guardians of Peace” vagyis a béke őrzőinek nevező hackerek november végén feltörték a Sony Pictures számítógépes rendszerét, és kínos magánlevelezésektől kezdve filmforgatókönyveken át az alkalmazottak béréig és egészségügyi adataiig mindent nyilvánosságra hoztak. Ezután azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a „The Interview” című vígjátékot.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteken közölte, elegendő mennyiségű információja van annak megállapításához, hogy a hackertámadás mögött a phenjani kormány áll. Észak-Korea tagadta a vádakat, és azt javasolta szombaton az Egyesült Államoknak, hogy közösen vizsgálják ki az incidenst. Barack Obama amerikai elnök pénteken hibának nevezte a Sony meghátrálását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Zsuzsanna Judit szerint:

    Mondjuk a moziban való bemutatás csak gazdaságilag érinti a céget, a neten keresztül simán eljut mindenkihez.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top