Vic Chesnuttnak nem voltak slágerei és sosem ért el igazán átütő kereskedelmi sikert. Két évtizedes pályafutása mégsem kerülhető meg az amerikai zene történetében: Chesnutt kiharcolta magának, hogy ne a tolószékes énekest lássák benne, hanem a nagybetűs dalszerzőt. Vic Chesnuttra emlékezünk, aki 5 éve lett öngyilkos.
Vic Chesnutt az amerikai Georgia államban született 1964-ben. Nevelőszülők gyermeke volt és már öt évesen dalokat kezdett írni, ugyanakkor később azt nyilatkozta, hogy igazán a balesete után jött rá, hogy valóban van mondanivalója. A hetvenes években nagyapja kezdte el tanítgatni a gitározás alapjaira, Chesnutt ekkor már a folkzene szerelmese.
Az említett baleset 1983-ban volt, Vic Chesnutt ekkor részegen egy árokba vezette autóját és lebénult. Mindössze 18 évesen kényszerült tolószékbe, ugyanakkor észrevette, hogy a kezét egy kicsit tudja mozgatni és valamennyire képes gitározni. Költészetet kezdett tanulmányozni, majd székhelyét Athensba tetti át, ahol a 40 Watt Clubban lett állandó előadó. A legendás klubban tűnt fel pár évvel azelőtt a város emblematikus zenekara, az R.E.M., ezúttal pedig Michael Stipe, az R.E.M. énekese figyelt fel a különleges dalszerzőre.
Chesnutt tényleg valami egészen különlegeset csinált: dalai inkább szabálytalan történetek voltak, amire csak hab volt a tortán az énekes előadásmódja. Nem volt igazán nagy hangterjedelme, viszont olyan érzelemmel énekelt, hogy ember legyen a talpán, akinek nem remeg meg a lába akkor, amikor Chesnutt igazán kiengedi a hangját. Vic Chesnutt érzékeny dalszerző volt, de nem a szó romantikus-szentimentális értelmében, őt valami egészen más érdekelte.
Michael Stipe annyira felfigyelt rá, hogy producerként segített is Chesnuttnak megjelentetni első két lemezét (Little, 1990; West Of Rome, 1991). Ez már komoly eredmény volt, de Chesnutt első lemezei még egy független kiadónál jelentek meg és egyik sem volt különösebben sikeres. 1993-ban Peter Sillen dokumentumfilmet készített róla (Speed Racer: Welcome To The World Of Vic Chesnutt), de az igazi siker 1996-ig váratott magára.
https://www.youtube.com/watch?v=5rPyQFmGmb4
Ekkor ugyanis kiadtak egy feldolgozáslemezt Chesnutt dalaiból egy olyan alapítvány gondozásában, amelyik egészségileg, vagy anyagilag nehéz helyzetben levő zenészeken hivatott segíteni. A lemezen közreműködött az R.E.M., a Garbage, a Smashing Pumpkins, a Soul Asylum, Sparklehorse, de még a Madonna is. Ennyi befolyásos tisztelővel és baráttal már más volt a leányzó fekvése, ahogyan azt mondani szokták. Ebben az évben szerepelt Billy Bob Thornton Pengeélen című filmjében is, amelyben nem túl meglepő módon egy tolószékes gitárost alakít. Később Chesnutt bevallotta, hogy saját színészi teljesítményétől messze nem volt elájulva.
Vic Chesnutt nagykiadóhoz került, 1998-as lemezén pedig már a Lambchop volt a háttérzenekara. Később is olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Bill Frisell, vagy Guy Picciotto a Fugaziból. Utolsó nagylemeze At The Cut címmel 2009-ben készült el és három hónappal a halála előtt jelent meg. Az At The Cut kétségkívül nem könnyű hallgatnivaló, viszont fantasztikus hattyúdal is egyben.
Részt vesz a Dark Night Of The Soul lemezen is, amely a Mark Linkous-féle Sparklehorse és Danger Mouse közös produkciója volt, de az album elkészültét David Lynch is szívügyének tekintette. Szomorú egybecsengése a sorsnak, hogy Chesnutt halála után pár hónappal Mark Linkous is önkezével vetett véget életének.
Vic Chesnutt 2009. december 25-én hunyt el gyógyszer-túladagolás következtében, ez már nem az első öngyilkossági kísérlete volt. Utolsó lemezén szerepelt egy Flirted With You All My Life című dal, amiben Chesnutt a halálról énekel. Nem sokkal halála előtt így nyilatkozott erről a dalról:
Ez egy szerelmes dal. Három-négy alkalommal kíséreltem meg öngyilkosságot és ebben a dalban szakítok a hallálal. Tényleg egész életemben flörtöltem a hallálal. (…) De valamit szeretnék erről a dalról mondani. Ez egy vidám dal, annak ellenére, hogy más szempontból elég súlyos is. Nem vagyok készen az öngyilkosságra.
