Az ember a legalkalmazkodóbb állat
Kőrösi Zoltán Szívlekvár, Libri Kiadó, 2014., 431. oldal, ára 3990Ft
A csodálatos, mindent gyógyító szívlekvár receptje titkos, mégis, ha kellőképpen odafigyelsz, Kőrösi Zoltán regényéből megismerheted, mert minden szereplő a birtokában van. Ez a túlélés receptje. Magyarországon mindenki rendelkezik vele, a főszereplő Magyar család minden generációja, elsőtől ötödik Magyar Sándorig.
Elmesélek neked egy életet, mondja Magyar Sándor az unokájának. És történetbe kezd második Magyar Sándorról, aki valójában Alexander Mannheimer, frissen evangélikus hitre tért izraelita. Akit a fia születése ment meg a doni pokolból. Vagy egy másik sztori szerint harmadszorra már nem tér haza a munkaszolgálatból, csak szűkszavú, hivatalos értesítés jön helyette. Vagy esetleg Dániába menekül, ahol aztán elüti egy vonat. Halála után családja nem találja helyét, hazaköltözik. Vakmerő, szárnyaló fantáziájú meséket olvasunk, pedig Magyar Sándor csupán huszadik századi életutakat ír le, melyek megeshettek, megestek bármely magyar családdal, eredettől és felekezettől függetlenül.
Ráadásul Kőrösitől tudjuk, hogy a regény alapjául szolgáló történetet egy nyolcvanas éveiben járó orosz hölgy mondta neki diktafonba. Az író gyakran használ valós életrajzokat könyvei alapjául, így tett a Magyarka esetében is, ott egy prostituált mesélt neki sorsáról. Azonban ezek a valós sztorik annyira vadak, hogy nem állják meg a helyüket fikcióként. Már ha követhetné egyáltalán a képzelet az életet.
Megszokott, klasszikus szerkesztési mód, hogy a különböző helyszíneken, Magyarországon és Oroszországban, ill. a későbbi Szovjetunióban játszódó részeket Kőrösi külön fejezetbe rendezi, és a két szál a regény végén természetesen összekapcsolódik. Az viszont már egyedi írói fogás, hogy a minduntalan ismétlődő sztorikat más-más szereplő szemszögéből mutatja be. Az olvasónak is izgalmas elsőként beleképzelni magát egy kulákként az Alföldre kitelepített ember helyébe, majd később belebújni a tábort létrehozó, az ottani életet megszervező, hithű ős kommunista bőrébe. Mert, ha húszévesen nem voltál kommunista, akkor nincsen szíved, ha ötvenévesen is az vagy, akkor nincsen eszed.
A történetek vége nagyjából ugyanaz, a család férfi tagjai korán halnak, a nők kénytelenek túlélni, felnevelni a gyermekeket, bármi áron. Az élet nem élvezet, csupán kötelesség. Nemcsak az a háború, mondta Imre bácsi Izabellának, ha büntetlenül lehet megölni az embereket, hanem az is, ha büntetlenül lehet felszámolni az emlékeket. A regény egyetlen szereplője, az orosz származású Luda, akinek sorsát a tipikus orosz családi lét, arisztokrata apja, mély szegénységből jövő, bolsevik anyja, alakítja, képes csupán arra, hogy az élvezetért mindent feladjon. Egy-egy szerelemért, boldognak ígérkező házasságért odadob mindent, még a világvégi, pirinyó helyre, Magyarországra is elköltözik. Oda, ahol minden Magyar szenved, mégsem képes se a holokauszt, se a kuláküldözés, se a munkatábor, se a kitelepítés, se a kommunizmus ellenére máshol élni. Ő az, aki ezt a képességet átadja Magyar Sándor unokájának, megváltoztatva sorsát.
A történet tulajdonképpen csak egy udvariassági formula – interjú Kőrösi Zoltánnal
