A Krétakör 2013/2014-ben Szabadiskola címmel indított közéleti aktivizáló programot középiskolásoknak, mert ezt a korosztályt is komolyan kellene végre venni! Bevonnni a közéleti és társadalmi kérdésekbe, a közügyekről való gondolkodásba. A második évfolyam, a 2014 őszi szemeszter a budapesti Goethe Intézettel együttműködésben jött létre.
fotó: Csata Judit
A szabadiskolai alkotó tevékenység szemmel látható eredménye az a plakátkampány, melyhez a plakátot létrehozók – érthető okokból – nem kértek engedélyt egy olyan városvezetéstől, mely a probléma megoldása helyett annak láthatatlanná tételében érzi magát érdekeltnek. (Nem is csodálkozunk azon, hogy a kihelyezett plakátok gyorsabban fogynak, mint ahogy a gerillakampányok esetében ez megszokott.)
fotó: Csata Judit
December van, és Magyarországon emberek élnek az utcán a XXI. században.
A hajléktalanok valóságáról szóló plakátok előtt – mintha egy rossz viccben élnénk – leginkább a hajléktalanok állnak meg.
fotó: Csata Judit
„Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
Egyetlenegy roppant fenyegetés.
fotó: Csata Judit
A nyomorúság völgyei fölött
A bosszúálló Isten hegyei
Feltornyosulnak irgalmatlanul,
Nem indulnak változni kenyerekké.
fotó: Csata Judit
„Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hallom én is a rettentő igét,
Mint végítélet, úgy zuhan reám,
Szíven talál, mint kővé vált kenyér.
fotó: Csata Judit
Az életemet mostan kérik számon,
Most köveznek kővé vált kenyerekkel.
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok,
De talán mégsem úgy, mint hiszitek.
fotó: Csata Judit
Én nem vettem el senki kenyerét,
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni,
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból,
Az Isten irgalmának hegyeit
Bebolyongtam virágot szedegetve,
Tudom, nem ér most falat kenyeret
Az egész szárazvirág-gyüjtemény.
fotó: Csata Judit
„Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Máskor talán feleltem volna rá,
Szóltam volna: „Nem csak kenyérrel éltek!”
Most torkom, szívem egyként elszorul,
Szédül a szó és megfullad a hang.
fotó: Csata Judit
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, –
Nem én, nem én, az Ő nevébe se…
Testvéreim, ha volna rá hatalmam,
Testvéreim, ha tőlem függene,
Holnap puha sziklákon pihennétek,
Kenyérhegyek nőnének számotokra,
Hegyóriások csupa szín-kenyérből,
Merő aranykalácsból Alpesek…
fotó: csata Judit
„Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hegyeket változtatnék – nem lehet.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban
Lehajtom megadással fejemet.
fotó: Csata Judit
Testvéreim, ne könyörüljetek.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban,
A bosszúálló Isten hegyein
Én nektek most is csak virágot téptem.
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér:
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
fotó: Csata Judit
A képriport címe és a képek közötti versrészletek Reményik Sándor (1890-1941) KENYÉR HELYETT című verséből vannak.
fotó: Csata Judit
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
Én is csinálnék plakátokat ahogy általában látjuk a fiatalokat. Döglik az ülésen a buszon a telefonon faszbukozik, miközben terhes anyuka, idős néni bottal mellette áll.
Vagy részegen őrjöngenek éjszaka a városban, vagy éppen festékszóróval bassza össze a frissen festett aluljárót, vagy sír a szája, ha fizetni kell az egyetemi oktatásért, de már előre hőzöng, hogy ha végez a suliban, azonnal dobbant, akár csicskának is Londonba…
stb.stb….
Ahogy te látod a fiatalokat! Én nem igy látom őket. Ha ilyenek akkor ki mutatta nekik ezt a viselkedést? Te olyan egyszerűen gondolkozol mint egy faék. Kikérem a lányaim nevében ezt a dumát!!Ha egyáltalán vannak gyerekeid…….
Én ezt így nem mondanám, mert szerintem az átlag fiatal egyrészt nem ilyen, az állítás meg reflexív; azt csinálják, amit otthonról az idősebb korosztálytól(pl.: szülők) megtanulnak. Nyilván a szülők nem „basszák össze a falat”, de ha nem nevelnek, akkor a gyerek ilyen lesz.
Az egyetemistáknak meg azért „sír a szája”, ha fizetni kell az oktatásért, mert egy 18 évesen kezdő favágó minimálbérből 35-40 éves korig termel annyi vagyont, amennyit az egyetemről kijövő diplomás 18 éves kortól(hiszen diplomakor eleve több millió mínusszal indít, még akkor is ha államilag támogatott képzésen vett részt). És ezzel még nem is lenne baj, ha nem ennyiből kéne kihozni a megélhetést, viszont mivel külföldön így van, ahogy mondom, így akár „csicskaként” is jobban fogsz élni, mint „itthon”. És ezt nem csak én mondom, nézz utána a statisztikáknak, kérdezz meg olyanokat, akik kimentek, ez a valóság.
Mi az, hogy a fiatalok? Fiatal vagyok én is, és azt látom, hogy a hajléktalanok nagy része nem is akar máshogy élni, sokkal kisebb az a százalék akit valóban rendes állásából családjából otthonából kitettek és nem volt visszaút. Ne beszéljetek a fiatalok nevében, a legtöbb ismerősömet szintén felháborították a palkátok, undorító dolog óriásban kitenni azt, amitől amúgy is undorodunk.
Hogy látod te? Kérdezted őket, hogy akarnak-e másképp élni?
„undorító dolog kitenni azt, amitől undorodunk.”
Persze, inkább ássuk el jó mélyre, ne is vegyünk róla tudomást! Nagyon elszomorító, hogy így gondolkodnak emberek.. Szánalmas!
A bélsár is a mélybe kerül…
???
Ugye, milyen jó ez a liberális piacgazdaságra épülő kapitalizmus? Még szerencse, hogy nálunk a hajléktalanoknak nem kell kis megkülönböztető jelecskét viselniük, mint a művelt, nyugati, européer Franciaország fővárosában.
Oh, pardon, Marseille-ben… Lényegében lényegtelen.
Döbbenetes – nem a plakátok, hanem a kommentek. Persze, így érthetőbb az ország állapota. IS.
Az az igazság, hogy már a cím sem igaz. Nem a fiatalok látják így, hanem van pár olyan fiatal, aki így látja. Ez nem egy országos felmérés, és nem egy átfogó kép. Van ilyen is, és persze van az ellenkezője is, ahogy páran írták.
Még pontosabban: van pár olyan fiatal, akivel a Krétakör szabadiskolás szabadmadarai így láttatják… (Vagy: a Krétakör kiválasztott a szabadiskolájából pár olyan fiatalt, aki így látja…)
nem csak ők vannak. pl.:
https://www.facebook.com/budapestbikemaffia
Én (még) a fiatalok közé sorolom magam. 7. éve élek Budapesten, de a mai napig nem tudom megszokni a hajléktalanok látványát. Nem azért mert undorítóak. Egyszerűen elszorul a szívem-torkom hogy ilyen létezik. Hogy emberek így élnek. Nem hiszem hogy mindenki a saját hibájából került oda, az is lehet hogy már megbánta. Borasztóan rosszul érzem magam amikor elmegyek egy hajléktalan ember mellett, nem hiszem hogy bárki is ezt a sorsot érdemelné. ( na jó, talán nagyon nagyon kevesen) Én a hajléktalanokban emberi életek drámáját látom. És azt hogy akár én is, te is, ő is, bárki kerülhet ilyen helyzetbe, egy pillanat alatt. Ítélkezni könnyű. És tudom, hogy nem az odaadott 100-200 forintom fogja kihúzni a csávából, amiből a következő liter bort veszi, nem tudom mi itt a megoldás. Az élet kegyetlen, elég csak picit megbotlani, ha nem tudsz felállni, az élet áttapos rajtad, és örökre padlón maradsz. Én nagyon sajnálom, és megrendítőnek találom a hajléktalanok helyzetét, egyébként meg én magam sem tudom hogy valaha lesz-e saját lakásom, mert egyelőre albérletben élek, többedmagammal. Dolgozom, próbálkozom, de volt hogy nekem is 500 forint volt kb a pénztárcámban, amikor a hajléktalan megszólított, és nem azért mert elbuliztam. ( egyébkéntettől független szoktam bulizni néha ) Összességében, próbáljunk meg ne elsőre ítélni, inkább gondoljuk át.