Osztályellenség. Szlovén film, 112 perc. R.: Rok Bicek
Az osztrák-magyar író Ödön von Horváth 1937-ben írt egy regényt Hogy lettem én néger címmel (megjelent Istentelen ifjúság címmel is, eredeti címe: Jugend ohne Gott). A regényben a tomboló fasizmus idején egy fiatal tanár új osztályt kap, ám a mélyen humanista főszereplő sehogyan sem tud szót érteni az agymosott náci osztályával. Az osztály és a tanár közötti viszálykodás végül tragédiához vezet, azonban elég nehéz az ügyben felelőst találni, így jobb híján a tanárnak kell távoznia.
De hogy jön ez ide?
Úgy, hogy a LUX-díj döntőjébe jutott Osztályellenség című film ennek a történetnek a tökéletes inverze. Az Osztályellenség szlovén film (véletlenül sem szlovák, ahogyan a Porton szerepel) és bár szinte végig egy osztályteremben játszódik, mégis akkora pszichológiai hadviselés megy a film alatt, hogy egy pillanatig sem felejtünk el szorongani. Rok Bicek első játékfilmje bivalyerős indulás.
Bicek történetében nem az osztály a fasiszta, hanem a tanulók próbálják új osztályfőnöküket kegyetlen és rideg nácinak látni. A kevéssé fegyelmezett közösség legalább annyira fanatizált lesz, mint A hullám című film osztálya, csak a szlovén fiataloknak még külső segítség kell hozzá, hogy belekergessék magukat a hülyeségbe. A láthatóan teljes ideológiai képzavarban szenvedő fiatalok egyébként nem rossz szándékúak, csak életkoruknak megfelelően az abszolút igazságot keresik és mindezt akkora vehemenciával teszik, hogy azzal csak koppanni lehet.
A végzős gimnazistákat társuk öngyilkossága zökkenti ki annyira, hogy a józan ész biztonságos területét jócskán elhagyva keresgélni kezdjék a tragédia előidézőjét. Bicek meglehetősen idegesítő tinédzsereket kreál, de ezek a karakterek egyáltalán nem valószínűtlenek: elég nagy eséllyel fogunk magunkra, vagy középiskolás szerelmeinkre ismerni. A filmnek nagyjából félóra sem kell ahhoz, hogy tökéletesen demisztifikálja a tinédzserlétet, de ehhez kell egy megfelelő ellenpont is az új tanár személyében.
Emlékszünk a Holt Költők Társaságában az asztalra ugráló és tankönyvet széttépő Robin Williamsre? Ha emlékszünk, akkor felejtsük is el, mert a némettanár Robert (Igor Samobor) nagyon más és egyáltalán nem egy könnyen szerethető figura. Kissé messzire is rúgja a pöttyös labdát azzal, hogy mindenféle átmenet nélkül gyökeresen mást követel a diákoktól, mint elődje. A diákok ezt is zokon veszik, de Robert hideg intellektusával és nehézkes alkalmazkodóképességével amúgy is felrajzolja saját magára a célkeresztet. A fiatalok pedig éppen bűnbakot keresnek a megmagyarázhatatlanra: az áldozat a náci Robert lesz. Robertnek hiába vannak ellenszenves tulajdonságai, mégis hihetetlenül eltalált figura – nem véletlen, hogy a rendező inkább őt tolja előtérbe a lázadók helyett.
„Amikor ti szlovének nem önmagatokat ölitek, akkor egymást gyilkoljátok” – hangzik el a tételmondat az ázsiai osztálytárstól. Szlovéniában legalább akkora probléma az öngyilkosság, mint nálunk: jelen pillanatban a szlovének velünk együtt az európai élmezőnyben vannak, de a másik probléma sem ismeretlen felénk. Bicek filmje ezek mellett sok más problémát is feszeget, mégis úgy hagyja ott a nézőt két óra után, hogy annak ne legyen hiányérzete, ugyanakkor szájbarágás sincsen. A nagyrészt amatőr színészekkel forgatott Osztályellenség minden kétséget kizáróan az egyik legjobb európai film, amit idén láttam – és minden középiskolásnak ajánlom szeretettel. Egy kicsit fájdalmas, de lehet belőle tanulni.
