Írta: Nógrádi Gábor
Mindig szerettem a matematikát. Valójában a fejszámolást szerettem. Meg az egyenleteket. Az algebra már…! Hagyjuk! Szerettem fejben gyorsan kiszámolni valamit, és ebben a leggyorsabb lenni az osztályban. Szerettem győzni. Olyan kevés győzelmi lehetősége volt a gyereknek az ötvenes években. A felnőtteknek sem több.
Lehet, hogy ez a matekhoz fűződő régi szerelem dobta fel a példát: hány dollárt profitot termelne hatszázezer zsidó hetven év alatt?
A fenti gondolatmenet persze csak írói kacskaringó. A kérdésemnek semmi köze a matekszeretetemhez.
Minden ötlet évtizedekig érlelődik az emberben, míg kimondásra kerül.
A fenti kérdés is alakult, fejlődött bennem, szervesült belém vagy ötven évig.
Túlhordtam.
Most, egy éjszaka elolvasott kis könyvecske megfogalmazta a kérdést.
Dr. Berstein Béláról, az egykori nyíregyházi főrabbiról szól szülővárosom hitközségének kiadványa, aki 1909 és 1944 között vezette az úgynevezett statusquo hitközséget. (Ne kérdezzék, hogy az miben különbözik az ortodoxtól vagy a neológtól, mert fogalmam sincs.) A zsidók egy csoportjának ő volt az országos hírű főrabbija. Aztán néhány kakastollas eljött érte. Nem vitt magával semmit a halálba, csak a bibliát. „Ezért éltem és ezzel halok meg” ‒ mondta a csendőrnek, aki javasolta, hogy vigyen magával valami holmit is.
Dr. Berstein Béla könyvet írt a szabadságharc zsidó hőseiről. A tanulmány Jókai Mór előszavával jelent meg.
Dr. Berstein Béla jó viszonyban volt Nyíregyháza polgármesterével és más vallású papjaival. Iskolát alapított, jótékonysági egyletet támogatott, tankönyveket írt…
De nem is ezt akartam mondani.
Csak róla jutott eszembe, akinek a munkáját, munkája értékét nehéz lenne dollárban meghatározni, hogy hány dollárt profitot termelne hatszázezer zsidó hetven év alatt, ha életben marad?
Vagy talán ez a kérdés halottgyalázás?
Akkor fogalmazzunk pontosabban: hány milliárd dollárral növelte volna az állam vagyonát, ha az elpusztítottak életben maradnak, dolgoznak, utódokat nemzenek, azokat iskoláztatják, majd a gyermekek felnőnek és profitot termelnek, GDP-t növelnek, ők is családot alapítanak, és így tovább, és így tovább?
Túl a ma is felfoghatatlan tömeggyilkosságon, gazdasági szempontból is rettenetes hiba volt a zsidóüldözés. Öngyilkos hiba volt az egykori ország- és nemzetvezetők (-vesztők), valamint a félrevezetett, szerencsétlen tömeg sakálordítása. És rettenetes öngyilkos hiba annak az ideológiának bármilyen formában történő, akár érintőleges folytatása. Az egykori MIÉP-hez vagy a Jobbikhoz hasonlatos formáció kés a jövő torkán, gyerekeink, unokáink torkán.
Az a szellemi vagyon ‒ vállalkozói kreativitás, felhalmozott tudás, alkotókészség és motiváltság, küzdőképesség, túlélési technika és ambíció ‒, ami elpusztult a magyar zsidókkal, potenciálisan a sokszorosa volt annak a vagyonnak, amit elvettek tőlük. Amit elraboltak, és belezúdítottak a világháború mindent elpárologtató fortyogó üstjébe.
Magyarország több éves teljes GDP-je szállt ki a kéményen.
Hol az a közgazdász, aki kiszámítja a nemzetet ért veszteséget?
Egy nép kiherélte saját magát. Egy nép elszegényítette a saját jövőjét.
Elgázosított Edison. Csecsemőként megölt Einstein. Árokba lőtt Kármán Tódor, Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó.
Dr. Berstein Béla egy volt abból a milliárdokat érő tömegből. Egy ember, aki békét, dicsőséget, pénzben felmérhetetlen szellemi értéket, hazafiasságot, hazaszeretet adott Nyíregyházának harmincöt éven át.
A város bizonyára utcát nevez el róla. Vagy szobrot állít neki. (Szombathely, a rabbi előző állomáshelye, róla nevezett el egy kulturális központot.) A döntéshozók bizonyára tudják, hogy aki példaadó elődeit nem becsüli meg, annak időzített bombaként ketyeg a sorsában, hogy ő még névtelenebbül fog eltűnni az idő süllyesztőjében.
A szobor, az utca, a kulturális központ valamit megőriz leszármazottainknak Dr. Berstein szelleméből. És ennek a szellemnek még így is hatalmas értéke van, hatalmas értéke lesz, lehet. Talán majd jön egy közgazdász, aki meg tudja mondani mennyi az annyi. Hány dollárt kóstál egy igazi hazafi példája? Nobel díjat érő számítás lesz.
(Mellesleg kiszámította valaki, hogy hány dollár veszteséget okozott az országnak a Donnál maradt százezer? Mennyi profitot termeltek volna a hazának, ha életben maradnak? És hány dollárt vesztettünk mi ‒ és nyertek a németek ‒ a szorgalmas svábok kitelepítésével? És hány milliárd dollár repült ki a zsebünkből az elmúlt években külföldre távozott agyakkal? A lista folytatható.
A matematika csodálatos dolog!
A gondolkodás még csodálatosabb!
De egy országvezető, aki pontosan tudja, hogy mennyit veszít hosszú távon, mikor rövidtávon ‒ látszólag ‒ nyer, az a legcsodálatosabb.
Ez a cikk író úgy hülye!!! ahogy van! Az ötlet-kártyavár nem ér semmit – az alsó lapot már rég kihúzták alóla!
„Úgy hülye Szatmári Veronika ahogy van!”- Ez a cikk tökéletes volt, minden szavával egyet értettem, én is sokszor gondoltam már hasonló dolgokra, de ennyire jól összefogottan, értelmesen, nem tudtam volna megfogalmazni. Számomra rávilágít a háborúk értelmetlenségére, a fanatizált és arra fogékony emberek ostoba kegyetlenségére. Javasolnám önnek, hogy egyszer, csöndes magányában, játsszon el azzal a gondolattal, hogy hogyan érezné magát, ha mindazok a dolgok amik ezekkel a szerencsétlen emberekkel megtörténtek, magával, vagy legféltettebb szeretteivel történtek volna meg. Vagy az már felháborító aljasság lenne?????
Szatmári Vérronika — legalább ne hirdesd, hogy milyen ….szerény intellektussal rendelkezel….cogito ergo inkognito…
Megdöbbentő, mennyi új szempontból lehet egy történelmi eseményt – jelen esetben egy nép tragédiáját – nézni. De bárhonnan is nézzük, az eredmény ugyanaz: az egymás elleni gyűlölködés, félresikerült, hazug ideológiák korlátlan uralma szenvedést és pusztulás hoz követőkre és áldozatokra egyaránt. De sajnos az ember ilyen állat: könnyen felejt, ezért újra és újra megtapasztalja a szenvedést. Mi, akik most egy békésebb korszakban és helyen élünk, talán fel sem fogjuk, milyen szerencsések vagyunk…
Hogy e témában lehet ízléses cikket is írni, arra a példa (elképesztően jó cikk Dr. Czeizel Endrével zsidó nagyjainkról):
http://nepszava.hu/cikk/1040716-ateistakent-imadkozik-a-mindenhatohoz/
Hány dollár profitot termel hatszázezer zsidó hetven év alatt?
Csatlakozzunk Nógrádi Gáborhoz. Fejszámoljunk. Hányszor, hány millió kártérítést vettek föl zsidó honfitársaink? Megvan az a profit, nincs semmi baj! Bár igaz, hogy nem megtermelték a hazának, hanem fölvették tőle.
Egyetlen más népirtással megterhelt nép sem volt olyan kreatív (örmények 1918-19, horvátok, szerbek, bosnyákok a délszláv háborúban, palesztinok, tuszik, hutuk 1994-ben, kongóiak: 10 milliót irtottak ki a belgák a múlt századforduló környékén, a Demokrácia Bajnoka, az usa 30-60 millió indiánt irtott ki….. ja, és a szerbek irtották a magyarokat 44-45-ben, a szlovákok 45-46-ban) hogy annyi pénzt, profitot termeljen, ilyen hosszan mint a zsidó.
Tőlünk magyaroktól egy petákot sem, kedves János, bocsánatkérést sem. A kártérítést a németek fizették, az ötvenes években pedig az bekerült az államkasszába, a túlélők nem kaptak belőle semmit.
Hát így!
Mintegy egy perces keresés eredménye, kedves Németh Zsuzsa:
Nem kerestem sokáig, ez csupán az első releváns találat volt.
http://nol.hu/belfold/5_6_millio_dollar_a_kulfoldon_elo_holokauszt-tulelok_karpotlasara-1398573
… életjáradék, 5,6 millió, 12, 6 millió dolcsi … Egyébként igazad van, petákból valóban egyet se kaptak.
Hát így állunk.
A kárpótlás mértékét tudomásom szerint nem az áldozatok leszármazottainak „kreativitása” határozza meg, hanem inkább az elkövetők (leszármazottainak) bűntudata diktálja – ami valljuk meg kis hazánkban ugyancsak csökevényes…. kedves János.
Kedves Veron!
A leszármazottak bűntudata? Ez azért Monthy Pythonos ötlet, a holokausztlogikán kívül. Mondjuk Rózsa Sándor ükunokáját sitteljük le? Ha egy kedves kortársunk megcsúszik, majd a lányát sitteljük le? Van esetleg a többszáz, több ezer fölmenőd között valaki, aki szembe került a törvénnyel? Leülnéd Kalocsán a neki járót, mert leszármazotti bűntudatod van?
Kitaláltak már pár ezer éve olyan csökevényeket, mint jogszerűség. A jogszerűség mentén meg a bűnös büntetHETŐ. Vonható kérdőre. Más nem. Az elkövető halálával az ügyeket lezárják.
Az esetkor érvényes jogszabályok alapján vonható kérdőre, akit illet a cselekmény terhe. Nem pedig utólag összebuherált, az esethez kreált szabályok alapján.
Uljanov és Dzsugasvili urak létszámban, mértékben sokkal kegyetlenebbek voltak a Harmadik birodalomnál. Utódaik (Hruscsov, Brezsnyev, Andropov….) folytatták a művüket ~1990-ig. Ez hetven év folyamatos holokauszt volt. A Szovjetúnión belüli és kívüli népek hosszú sora ellen. Csak erről nem beszélünk, mert függünk az orosz gáztól, olajtól, nyersanyagoktól.
A holokausztról hallottunk sokat. Most beszélgessünk – mértéküknek megfelelő intenzitással – 30 millió indiánról, 1 millió örményről, 10 millió kongóiról, 7 millió ukránról, 1,5 millió tusziról és huturól, a szinte fölbecsülhetetlen számú szovjet állampolgárról, akiket a Szovjetúnió irtott ki, a Japánok által irtott koreaiakról, kínaiakról …..
(A szintén irtott magyarokat és a zsidók által irtott arabokat szándékosan hagytam ki a felsorolásból)
Ha majd ezzel a nagy megemlékezéssel végeztünk, és megbékéltek az érintettek, akkor elővehetjük újra a 40-es évek első felének európai eseményeit. Nem abból áll a történelem.
Persze ne érts félre, ha szeretnéd a gyermekeidben tudatosítani, hogy felelősek indiánok, hutuk, örmények, zsidók, ukránok lemészárlásában, rajta.
Ijesztő, ízléstelen és morbid ez az ötlet. Veszélyes morális megközelítés az emberirtás hasznossági oldalát vizsgálgatni, és nyilván provokálna, de rosszul. Kiragadni a 2 világháború 80 millió áldozatából az elpusztított zsidókat… ilyen szempontból a 7 millió éhenhalt ukrán vajon kisebb veszteség a GDP-ben? Akik a népirtást kiagyalták és végigcsinálták, sajnos igen is hosszútávra terveztek, és nem ostobaságból, hanem pont olyasféle (hibás) számításból, mint amit fent olvashattunk. Sokunknak elegendő kárpótlás lenne, ha a tényeket nem hamisítanák meg, és az áldozatokról méltó módon lehetne megemlékezni. Ez a rossz kufár-szemlélet kissé hánytat…
Minden jelenséget minden oldalról végig kell gondolni. Minden kérdést fel kell tenni. A hétköznapi életben lehet tabu, a gondolkodásban nem lehet. Például nem a tegnapi holokausztról kell beszélni a történelmi magyarázatokat keresőnek (amely holokausztban mellesleg én szinte mindenkit elvesztettem, aki gyerekkoromban szerethetett volna), hanem a holnapi népirtások esélyéről. Vagy: nem a Jobbikot kell földbe döngölni, hanem a rá szavazók százezreinek motivációit kell feltárni, és a motivációk csökkentésének lehetőségéről gondolkodni. Stb. Írásomat nem kell védeni. A szerelem, a gyerek, a kutya lehet érzelmi kérdés (az sem egészen!), de a történelem, a közgazdaság, a matematika nem.