Második alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál, mely évente egyszer összegyűjti az új magyar drámákat és a legfrissebb, leginspirálóbb színházi törekvéseket.
Fontosnak tartjuk, hogy a magyar közönség, a magyar színházi szakma számára is minden évben újdonságokat kínáljunk, olyan előadásokat, amelyeket nem, vagy csak ritkán láthatnak Budapesten.
Bár évről évre csökken az a keret, amiből külföldi előadásokat tudnak meghívni a szervezők, mégis megpróbálnak olyan előadásokat kiválasztani, amelyek beleillenek a fesztivál arculatába, azt a friss erőt és lendületet hordozzák, amit a magyar szemleprogram előadásai, és különösen izgalmasak lehetnek a hazai közönség számára.
Első alkalommal fordul elő a fesztivál történetében, hogy egy kortárs magyar drámaíró művének az ősbemutatóját németországi vendégjátékként tekintheti meg a közönség, ráadásul ez lesz a fesztivál nyitóelőadása.
Ez Mikó Csaba, a magyar társadalom egyik kibeszéletlen kérdéséről, a múlt értelmezéséről szóló Apátlanok című drámája a regensburgi városi színház (Theater Regensburg) előadásában november 28-án 20 órakor a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
Mikó Csaba – akinek a Színházi Dramaturgok Céhe már kétszer odaítélte a Nyílt Fórum legjobb új magyar dráma szerzőjének járó díját, legutóbb 2013-ban épp az Apátlanok kapcsán, majd a darab megnyerte az Évad Legjobb Magyar Drámájának járó díjat is – 2005-ben vált Németországban ismertté, amikor a Heidelberger Stückmarkt elnevezésű kortárs drámafesztiválon elnyerte az Európai Szerző díjat.
A rákövetkező évben a heidelbergi színház be is mutatta darabját. Arpad Dobriban és Stephanie Junge évek óta azon munkálkodik, hogy megismertessék Mikó drámait a német közönséggel, így már négy darabját lefordították. Most, a regensburgi előadás külön érdekessége, hogy a rendező, Michael Lippold a próbafolyamat megkezdése előtt külön azért Magyarországra utazott, hogy a magyar viszonyokat, a magyar emberek viselkedését, lélektanát tanulmányozza. Ahogy a rendező fogalmaz:
Apátlanok: sokat mondó cím. A darab egy családi összejövetellel kezdődik és végződik, melyet az Apa temetése alkalmából rendeznek. Bár az Apa a visszaemlékezés jeleneteiben sincs jelen, mégis központi szerepet játszik. … A darab nagyívű történeten keresztül egy magyar család portréját rajzolja meg. Mikó Csaba górcső alá veszi saját generációját, az utolsó harminc év történéseit és azokat a társadalmi problémákat, amelyek a rendszerváltás után felszínre törtek Magyarországon.
Fotó: Doka Péter
További információk itt.
December 4-én 20 órakor a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban lesz látható a Kolozsvárról érkező Parallel című előadás. A GroundFloor Group egész Romániában ismert és elismert csapat, számos kitüntetést és díjat kaptak már munkáikért, gyakran szerepelnek hazai és külföldi fesztiválokon, Budapesten azonban kevesen ismerik őket.
A Parallel interdiszciplinális előadás, amelyet ketten rendeztek: Sinkó Ferenc, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, aki rendező-koreográfusként 2006-ban mutatkozott be a GroundFloor Group égisze alatt, és Leta Popescu pedig rendezőként végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. (Külön érdekesség, hogy jelenleg Magyarországon a k2 Színházzal dolgozik, bemutatójuk 2014 decemberében várható.)
Az előadás világát a két szereplő bodoki-halmen kata (sic!) és Lucia Mărneanu történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva készítette el az alkotócsapat, provokálóan és elsöprően őszintén szólnak a testről, a szexuális identitásról, a tagadásról és elfogadásról. A mozgásban lévő testek, a drag-show, az előadáshoz írt dalok, az élőben kevert zenei világ mind hozzájárulnak e dinamikus és velejéig ható előadás világához.
Az előadás átmenetet képvisel a műfajok között, egyszerre tánc, színjátszás és performansz, témáját tekintve aktuális társadalmi kérdésekről és problémákról szól, ahogy a kritikusok fogalmaznak „elsősorban intelligens előadás, nem azért mert „politikailag korrekt” lenne, hanem azért, mert érvényes módon teremt meg egy olyan empatikus közeget, amelybe a néző, szexuális irányultságtól függetlenül bizalommal be tud lépni.” (Cristina Modreanu) „Az identitások, elsősorban a nemi identitások előadása: két színész teszi benne próbára a női és a férfi társadalmi nem konstrukcióját, a nemi szerepeket, sztereotípiákat.” (Tompa Andrea) „Két párhuzamos térben két fiatal arról mesél, hogy milyen egy ellenséges társadalomban a saját szexualitásod felfedezése irányába evezni. A történet megtévesztő: amikor azt hiszed, hogy jóízűen kacagsz az elhangzó leszbikusokról szóló vicceken, átvillan az agyadon a gondolat, hogy lehetséges, hogy a nézőtéren olyan emberek is vannak, akik nem értik az idézőjelet.” (Mircea Toma)
Fotó: Váczi Roland
December 6-án 20 órakor a MU Színházban mutatják be a szlovák táncos-rendező Sláva Daubnerová előadását, aki Pozsonyban a Comenius Egyetem Kultúratudomány szakán szerzett diplomát, majd doktori képzésben is részt vett, dolgozatát Performansz és performatív tendenciák a kortárs színházban címmel írta. 2006-ban P.A.T. néven létrehozta saját független színházi vállalkozását, mely platform a kortárs színház és tánc, illetve az új média számára.
Untitled című előadását Francesca Woodman, a tragikus sorsú amerikai fotóművész fényképei által keltett múlandóság érzete inspirálta. Woodman teljesen egyéni életművet hozott létre rövid élete alatt. Kifejező, fekete-fehér képek, melyeket saját, szokatlan pózokba kényszerített, meztelen teste ural. Sajnos csak 1981-ben elkövetett öngyilkossága után kezdtek rá felfigyelni. A fotográfiák nagy részének nincs címe, így Cím nélkülinek címkézték fel őket. Éppen ezért kapta ezt a címet az előadás is, ami rekonstruálja a fotók mögött rejlő kreatív folyamatot, egy alkotófolyamat foszlányait. A közönség „élőben” figyelheti Woodmant, miközben önkioldóval készíti magáról legismertebb fotóit. A fényképész egyre erősödő nyugtalansága és a növekvő sötétség az egyre erősödő depresszió összetéveszthetetlen jelei. A koncentrált jeleneteket csupán zene és a fényképekhez írt jegyzetek és naplóbejegyzések egészítik ki, az előadás a táncos bravúros fizikai jelenlétre, a színpadi látványra, a zenére támaszkodik.
