Ajánlottunk egy szokatlan programot szombatra a MüSziben, és el is mentünk megnézni, milyen a Nyugatról forgatott, Észak-Koreának készült film. Úgy látszik, sokakat érdekel a kérdés, nem maradt üres szék. A Pizzát az embereknek rövidfilmek láncolatából áll, dél-koreai színészek játsszák, nagyon aranyos, finoman szatirikus humorral.
Olyan, mintha fogta volna magát egy fiú és egy lány Észak-Koreában, és rövid epizódokban megpróbálnák elmagyarázni az elvtársaknak, hogyan kell pizzát sütni, mi az a karácsony, és hogyan tanulhat meg az ember menő táncokat dél-koreai popzenére. Kim Jong-un pizzamániájának köszönhetően az elit számára megnyílt az országban egy olasz étterem, ahonnan a szakácsokat Olaszországba küldte, hogy megtanulják a pizza elkészítését – ez már a filmet kísérő dokumentumfilmből derül ki.
A kisfilmek között a két színész, Hee-jung Park és Sang-yeop Yuk leveleket olvastak fel, amelyeket válaszként kaptak Észak-Koreából, egy csempésznek köszönhetően, aki bevitte és a fekete piacon eladta a filmet 500 DVD-n. és elhozta a leveleket is. Másféle terjesztés nem igazán lehetséges.
Észak-Korea nagyon zárt, három TV csatornája és három rádió állomása van, semmi kultúra nem jön be külföldről legálisan, de sok csempész hoz például filmeket. Nagyon kevesen elmehetnek Kínába, esetleg, a csempészet is Kínán keresztül lehetséges, ők tudnak bejutni. Hwang Kim rendező sokszor találkozott a megbízott csempésszel aki eladta a filmeket, neki van kínai útlevele, Észak-Koreában él.
A levelekből megtudjuk, hogy rádiót adni valakinek a legnagyobb bizalom jele, az egyik levélben meg azt írja egy férfi, hogy a kutyája szabadabb nála, mert útlevél nélkül is átszökhetett Kínába a befagyott folyón. Nagyon sokban hasonlít Észak-Korea az ötvenes évek Magyarországára.
Volt egy nagyon gyors, helyenként szűkszavú kérdezz-felelek a rendezővel. Felmerült, hogy tényleg megtörtént-e, vállalták-e a csempészetet Észak-Koreába. És hogy valóság-e ez az egész. A levelek, a film készítéséről szóló dokumentumfilm az. Nem válaszolhattak a levelekre, azt mondta a rendező,
biztonsági okokból nem válaszoltunk, a projekt kezdetén jobb volt a kapcsolat a két ország között, most veszélybe sodorhatnánk a levélírókat.
A Youtube-on talált rá a pizzázóra, és bár soha nem járt az országban, 99.9%-ban meg van győződve, hogy csempészett DVD-ket néznek otthon titokban, mert érdekli az északiakat dél és nyugat.
Valaki megkérdezi, hogy kiknek szánta a filmet.
Amikor megcsináltam, akkor csak és kizárólag az északiakra gondoltam, nem tartottam szem előtt Dél-Koreát vagy a világ többi részét. A visszajelzésekből az látszik, hogy nem propagandának fogták fel, hanem egyfajta üdvözlésnek. Olyannak akartam leforgatni, mintha náluk történne, mintha egy ottani ember mutatná be ezeket a déli, nyugati dolgokat, hogy ne váltson ki negatív reakciót.
Dél-Koreában észak minden nap benne van az újságokban, tisztában vannak a helyzettel. A rendező viszont egészben látja a történetet:
Az országról, a társadalomról, a szerkezetről gondolkodom. Jobb volna a demokrácia, mint a diktatúra? Szerintem ez csak egy vélemény. A demokrácia is lehet nagyon elrontott, és a diktatúra is lehet biztosabb. Nem politikai állásfoglalás volt a célom, hanem az elgondolkodtatás.
Erre bekérdez az érzékeny magyar közönség, hogy tud-e olyan diktatúrát, ahol szívesen élne? A röhögést kiváltó válasz: Szingapúr.
Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.
A pizzás kisfilm:
