Gyors kérdés, melyik Alberto Giacometti szobor ér a fentiek közül 101 millió dollárt? És a kérdés nem becsapós, az egyik ugyanis „csak” 10 millióért kelt el múlt héten a Christie’s aukcióján. Nos? A Sztélé III, vagy a Harci szekér?
Nem borzolom a kedélyeket: a szekér került röpke 101 millába a Sotheby’s aukciósháznál, egy nappal azelőtt, hogy a sztélé 10-ért kelt el a Christie’s-nél. Nehéz megmondani, miért ér az egyik tízszer többet a másiknál. Az alapválasz, hogy ezek az alkotások annyit érnek, amennyit hajlandó valaki kifizetni értük. Múlt kedden egy vásárló hajlandó volt 101 milliót fizetni a Harci szekérért, ezért aznap ennyit ért.
Szerdán viszont 10 milliót fizettek a Sztéléért – és ez több, mint amennyit az aukciósház remélt érte. Az eladó haszna a ház díjainak kifizetése után 8,7 millió dollár, jóval az aukciósház 4,5-6,5 milliós becslése felett. Feltehetőleg dobott rajta a Harci szekér, amely most a második legdrágábban elkelt szobor a világon. Az elsőt is Giacometti készítette, 2010-ben adták el 104 millióért.
A szekér sokkal híresebb. Jobb is. De mi visz rá valakit, hogy 90 millió dollárral többet fizessen érte? Részben arról van szó, hogy így meg lehet mutatni a vendégeidnek otthon, hogy van egy 100 milliós műtárgyad. Tehát a villantás kedvéért. Felix Simon, a New Yorker újságírója szerint:
A művészet piacát áthatja a szemnek szóló fogyasztás, hogy legyen mivel megmutatni a gazdagságot. Egy 100 milliós szobor a luxuspiac csúcsa, aranyozott játék, hogy orrfelhúzva nézhessünk a Bugattival érkező vendégünkre is. A műalkotások ezen a szinten (de még a tizedén is) egyből felismerhetők: ha látsz egy Giacometti-alkotást, leeseik egy másodperc alatt, hogy az egy Giacometti. Mint egy márka. És ha tisztában vagy valamennyire az aukciós piaccal, akkor a Harci szekérről eszedbe jut, hogy az a szobor, amely 100 millió dollárt ér.
Salmon a cikkében azt magyarázza még el, hogy valójában veszthetett is akár az aukciósház a rekorder eladáson. Az a helyzet, hogy ezek az ikonikus alkotások trófeák. Hirdetik, hogy a tulaj ki tudta fizetni az árat, amiről másnap a szalagcímek szólnak. A művészet piaca legmagasabb szintjén nem más, mint a fogyasztás sportja.
Kétféleképpen nézhetjük a dolgot: a leggyakoribb reakció, hogy obszcén 100 millió dollárnak gazdát cserélnie egyetlen, viszonylag kicsi tárgyért. Valószínűleg egy kisebb sziget sem kerül ennyibe.
Másfelől viszont, ha van 100 millió dollárod, amit csak úgy elszórhatsz, szórhatnád rosszabb (de egyébként jobb) dolgokra is. Nem lehet korlátozni, hogy mire költsék a gazdagok a pénzüket. Az ilyen aukciók nem megfizethetők a társadalom 99,9%-a számára. A művészek, főleg az impresszionizmus és a modern művészet aukcióin szereplő alkotók többnyire nem élnek már. Kevesen vannak, akik számára anyagi javakat jelent ez a vásárlás.
A művészet piacának nem minden része sport, de ez az. Szóval nyugodtan beszéljünk róla, és örüljünk neki, hogy nem mi tartozunk 100 millió dollárral egy szoborért.
– A Business Insider cikke alapján –
