A kortárs filmek trailerei a figyelemfelkeltés helyett sokkal inkább tömörített változatot kínálnak.
Geoffrey Macnab, az Independent filmkritikusa szerint a Kelet-Angliai Egyetem kutatása korrekt módon mutat rá, hogy az mozielőzetesek gyakran túl sokat árulnak el a filmek cselekményéről. Néha úgy tűnik, mintha a trailer-készítők annyi információt szeretnének belegyömöszölni, amennyivel megnyugtathatják a nézőket, hogy nem éri majd őket csalódás.
Korábban azonban teljesen más volt a műfaj:
Remélem, jól vannak, Hölgyeim és Uraim! Orson Welles vagyok. Ezek után hogyan is kéne bemutatnom az első mozgóképet?
– vezeti fel a sztárrendező Welles az 1941-es Aranypolgár című remekművét. A trailer egy mikrofon közelképével kezdődik. Aztán, mivel semmi másra nincs szükség a figyelemfelkeltésen kívül, Welles a lánykórusra irányítja a kamerát. A hangvétel önironikus, és szándékosan táplálja a rejtély érzését.
A trailereknek nem szabad feltárniuk a cselekmény részleteit. Ehelyett inkább reklámozniuk kell: a funkciójuk az, hogy eladják a filmet.
Nincs olyan gonosszal kapcsolatos emberi fantázia, amit össze lehetne hasonlítani a Cápa valóságával
– halljuk Steven Spielberg 1975-ös nyári kasszasikerének beharangozójában. Amire szükség van, az mindössze egy kép egy cápáról és egy úszó emberről.
Az Emmanuelle (1974) című szoft pornó amerikai trailere pedig még inkább minimalista, ugyanis egyáltalán nem mutat meg részleteket a filmből, csak annak főszereplőjére, Sylvia Kristelre fókuszál, és a mindennél fontosabb szlogent tartalmazza:
Ez az első film a maga nemében, amely lehetővé teszi, hogy jól érezzük magunkat anélkül, hogy rossz érzésünk támadna…
(A szöveg alapja az Independent honlapján megjelent cikk fordítása, a képen Martin Freeman látható A hobbit: Smaug pusztasága című film egyik jelenetében)
