Ma ünnepli 85. születésnapját Kertész Imre, Nobel-díjas írónk.
Kertész Imre 1929-ben született, 1944. június 30-án tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, míg végül a lágerek felszabadítása után, 1945-ben tért haza Magyarországra, ahol újságírásból és fizikai munkából élt. Jelentős az író műfordítói munkássága is, melynek során során Elias Canetti, Sigmund Freud, Hugo von Hoffmannstahl, Friedrich Nietzsche, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Ludwig Wittgenstein, valamint modern német és osztrák szerzők írásait ültette át magyarra. Az 1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A Sorstalansággal pedig 2002. október 10-én a történelem során először magyar írónak, Kertész Imrének ítélték az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így fogalmazott: „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben” Az 1975-ben megjelent mű máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb Holocaust-regény.
Auschwitz után a kultúra felbomlott. Az emberek többé nem ugyanazok, mint akik előtte voltak, és az emberiségnek át kellett írnia az önéletrajzát. Újra kellett gondolnia a saját magáról vallott elképzelését. Az európai kultúrának olyan sok iránya, annyi lendülete, ereje volt, és ezek mindegyike mintha a haladás látszatát keltené, vagy legalábbis a tisztánlátásét. De Auschwitz után? Lehet-e a humanizmusra továbbra is humanizmusként tekinteni a holokausztot követően? Lehet a felvilágosodást felvilágosodásként értelmezni a holokauszt után? (…) Már Nietzschét sem olvassa senki úgy, hogy ne gondolna a holokausztra, bár meg vagyok róla győződve, hogy őt az elsők között deportálták volna.
A The Hungarian Quarterly Holokauszt-számában tavasszal megjelent interjút teljesen egészében itt olvashatod.
