+ Színház

Lehet-e egy humanoid robot hiteles svábbogár?

Humanoid robotunk szemöldökmozgatása olyannyira humanoid volt, hogy egy ponton elkalandoztunk: akkor már miért nem ráncolja a homlokát is?

Japán rendezésben, franciául és Kafkát. A kombináció már önmagában megállná a helyét, hogy péntek estére a Trafóba csalogasson minket. Hát ha még a szereposztás szerint Gregor Samsát egy távirányított robot játssza?

Nem semmi, pedig így történt ez péntek este. A tudomány eddig (legalábbis itthon még) nem látott antréval kívánt betörni a színház világába. Oriza Hirata japán rendező előadása Kafka Az átváltozás című örök remekét ültette színpadra, parányi különbséggel: Gregor kitinháton pördülő svábbogár helyett ezúttal (láss csodát) valóban mimikára, beszédre, mozgásra képes gépezetté változik. Ettől eltekintve a történet nagyjából változatlan: a szín Gregor szobája, ahol a kezdeti szürreál hitetlenkedéstől a beletörődésig jutunk el. Mindeközben hol a szülők, hol pedig a kishúg tűnik fel a színpadon, hogy gondját viseljék Robot Gregornak. Műértői szájhúzásoktól eltekintve nem mindennapi volt a várakozás és vitathatatlanul megérdemelt a csurig teltházas nézőtér. Szenzációhajhász gesztus ez, de ugyan kit érdekel? Ott az a beszélő, fejét-karját mozgató, szemöldökét fel-felvonó szerkentyű a színpadon. Színházi szerepben.

Képes egy humanoid robot svábbogárrá változni?

Szóval nem firtatjuk, hogy Hirata darabja színházélményeinket eddig ismeretlen magaslatokba repítette. Csak hogy, nagyjából negyed óráig röpködtünk – eddig húzta a pislogó robot okozta extázis. Eleinte még ámult-bámult a közönség a technika vívmányain, így hús-vér színházközelségben. Kínos, hogy voltak is nem kevesen, akiknek ennyiben kifulladt az előadás: mikor kinézelődték magukat, hű, mire nem képes egy humanoid robot, lépcsőt recsegtető eleganciával hagyták el a színt. A tudomány csodája – a példa mutatja – még nem csinál színdarabot. Alighanem itt volt az alap bökkenő.

A picivel már nagyobb baj meg ott kerekedett, hogy ahogy egy robot nem visz el a hátán másfél óra színházat, úgy ellenben kellemetlenül kiemeli azt, amit jobb volna elfedni. Például, hogy Kafka mennyire csak apropója volt egy ilyen volumenű, forradalmi produkció létrejöttének. Hiszen mit keresne egy robot a színpadon, ha nem volna ott az átváltozás? Pontosabban: milyen okból kerülne emberi szerepbe egy mesterséges kütyü? Ugye félő, az teszi mindezt akkora dobbantássá, hogy ez az android nem is androidot, de éppen érző emberi lényt alakít. Az eredeti műben Gregor Samsa tragédiájának miértjeire nem derül fény. Plusz Kafka az Kafka, így egy megkérdőjelezhetetlen alkotással tálcán kínálkozik a lehetőség nem csak arra, hogy az a robot ember lehessen, de arra is, hogy még különösebb motivációt-magyarázatot se kelljen kreálni mögé.

Képes egy humanoid robot svábbogárrá változni?

Képforrás: kulturpart.hu

Nem is arról van szó, hogy hiányoltuk volna a tágabb perspektívákat nyitogató gondolatokat, ellenkezőleg. Kaptunk bőven Sartreból és didaktikusan terítéken volt a Mi teszi az embert? – még mennyire. Azonban pont ennyire teátrálisan ide helyezvén a hangsúlyt botlottunk bele szép számmal meggondolatlanságokba, amik egészében abszolút esetlenné tették az előadást és megfojtották a nagy tartalmakat. Humanoid robotunk szemöldöke ugyanis olyannyira humanoid volt, hogy egy ponton elkalandoztunk, miért nem ráncolja akkor már a homlokát is? Apropó, ha így állunk kedves tudomány, akkor miért is képtelen felkelni az a robot az ágyból? A kafkai Samsa bogárháton vergődésének egy szuper-android esetén ugyan mi a magyarázata? Kínos ellentmondásba futott itt a darab, ami teljesen kinyírta bármiféle feszültség megteremtését. Komikus, hogy a természet teremtette ember és az ember teremtette robot viszályának tematizálását éppen az fullasztotta be, hogy robotunk túlságosan emberi volt. Amennyiben egy Star Warstól kölcsönzött, ódivatú, sípoló hangon megszólaló arctalan Artu dituval lett volna dolgunk, talán nagyobb a katarzis esélye – azért is, mert kevésbé kiabálnak a bakik.

Hiszen a kafkai világból átlépve a kellemetlenül prózai valóságba, lerántanánk a leplet: a színpadon látható gépnek emberi érzései nem voltak, csak egy “szinkron hangja” – plusz sejtjük, egy távirányítója. Ha pedig így áll a helyzet, akkor a hús-vér színészi játékon áll-bukik mennyire lesz egy gépből Gregor Samsa a színpadon. A négy francia színész teljesítménye kapcsán hümmögve fogalmaznánk kritikát. Nem igazán tudjuk eldönteni, vajon túlzottan élethű robotkollégájuk hozta-e őket annyira zavarba, hogy finoman szólva természetellenesre sikerült alakítás? Az édesanya közel olyan érzelmi megindulással simogatta fia arcát, amint azt egy robottal tenni szokás. Pedig a színpadon látható csúcsmodell tervezői tényleg mindent megtettek, hogy a színészek beleélését elősegítsék.

Hirata Japánban az ún. robotszínház nagymestere. Az előadás beharangozója szerint a rendező megpróbál arra a mai fenyegetettség érzésre koncentrálni, amit az emberek az androidok evolúciója miatt éreznek, míg a tervezők-tudósok a színdarabbal lehetőséget láttak arra, hogy teszteljék, milyen hatásfokkal vált ki érzelmi reakciót egy robot a nézőkből. A kísérlet Félünk? kérdésére az előadás nyújtotta válasz: Nem. Ezek szerint nincs miért. 

 

Képes egy humanoid robot svábbogárrá változni?

Képforrás: minuszos.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top