Először elgondolkozom, hogy talán újra kellett volna olvasnom Sartre Zárt tárgyalását, amely alapján Mozsik Imre átirata született, hogy biztosan ne értsem félre a TÁP Színház Lö Csibészek darabját. De aztán kiderül, hogy felesleges az aggodalom, mert ez az átdolgozás pontosan végigvezet a lényegen. Aki olvasta Sartre változatát, annak ismerős lesz. Az sem fog elveszni, akinek új, mert gondoskodtak róla, hogy ne a cselekmény fonalait kelljen kibogozni.
Látunk egy bordó szobát, fehér ajtóval. Először egy feldúlt, értetlen férfi jön, Dobrágó Józsefnek hívják. Egyedül van a pincérrel, válaszokat követel, meg kínzóeszközöket, ha már a túlvilágra jutott. Hóhér helyett (vagy gyanánt) két nő érkezik. Egyikük, Babaluk Inez jégcsap és nem akar olvadni, legalábbis nem a férfinek. A másik, Sridöm Eszter meg nem tudja eldönteni, kihez húzzon éppen.
Adott ez a társaság, rengeteg síkban, Sartre és egy próbáló társulat valóságában. Igazából egyesek- és Sartre – szerint a Pokolban. Az is lehet, hogy csak egyszerűen a saját fejükben, nem számít. Bár mindez haláluk után történik, a kapcsolatok és az önmagukhoz való viszonyulás pokla értelmezhető enélkül a tény nélkül is. Úgy belebonyolódnak önmagukba olykor széteső, majd újra összerántott párbeszédeikben, hogy ez hiteles elevenség nélkül aligha sikerülne.
Ahogy az előadás halad, úgy mutatják újabb és újabb rétegeiket a karakterek. Először röhögünk az abszurd dumákon, a válogatott pokolbeli kínzások nyelvi és képszerű leleményén. Végig van értelme (de legalább humora) szerintem még azok számára is, akiket alapvetően nem mozgat Sartre meg az abszurd és az egzisztencializmus. A humor működni fog, a lényeg a bőr alá mászik. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat.
Vajdai Vilmos rendező így beszélt a darabról a Kortárs Online-nak adott interjúban:
Sartre Zárt tárgyalás című műve – mely az emberek közötti kapcsolatteremtés nehézségeiről szól – fiatalkorom óta foglalkoztat, és már régóta be szerettem volna mutatni. Három évvel ezelőtt azonban, amikor újra elővettem, rájöttem, hogy a szöveg ma már túl poros, ezért megkértem Mozsik Imrét, hogy segítsen átírni a darabot. Akkor egy kisebb, négyfős társulattal neki is álltunk megcsinálni, de a felénél elakadtunk. Most idén egy új csapattal, új lendülettel vágtunk neki, és szerintem egy nagyon jó, többrétegű darab és előadás született belőle.
A következő előadás november 9-én látható a Hátsó Kapuban. Előzetesként videót is nézhetünk róla:
