3.
Mivel annyira tiszteltem Zoetmuldert, mint filoszt és irodalomtudóst, egészen biztos voltam benne, hogy én képtelen leszek a megfejtésre, ha egyszer ő is az volt – tehát nem is nagyon kíséreltem meg, még csak beszélni sem róla. A táncosnővel távol-keleti utazásom is és a szerelmem is véget ért, ám irodalmi kutatásaimat nem adtam fel. Egy alkalommal a legmélyebben érző magyar költőnek, Weöres Sándornak frissen megjelent könyvét mutatta be mesterem Budapesten. A könyvbemutatón szóba került, hogy Weöres egész irodalomtörténeteket rögtönzött ihletett pillanataiban, például egyszer mámorosan elmesélte Mahruh-bolygójának történetét. Amint meghallottam a szót összeszorult a torkom.
Sajnos a bolygó története elveszett, de az összkiadás második kötetének, száznegyvenkilencedik oldalán ott van a vers, mely ennek a bolygónak a pusztulásával foglalkozik, válaszolta kérdésemre Szörényi László. És valóban, a Mahruh veszése így kezdődik „E vers szerint ember és emlékezet régibb, mint a Föld. Az ős csillag, Mahruh, ahonnan származunk, gombölyű és üres óriásbuborék volt s a mostaninál ezerszerte nagyobb tengereket, rónákat, hegyeket hordozott; s többfajta élőlényt és sokkal több embert. Évmilliókkal ezelőtt szétrobbant; egyik elröppent cseppje a mi Földünk.” – majd pedig a költő megadja az ének eredeti címét, amely éppen úgy hangzik, ahogy Zoetmulder Mahruhjáé: „Kana vuanh athetan jargelih” -, de Weöres hozzáteszi magyarul is „Gyászdob száz lerogyó világért Jargeh városában.” A vers minden egyes strófájában egy-egy országot sirat el a költő, aki Bíbor Lángnak (Rou Erounak) nevezi magát. Táblázatot készítettem az országok neveiről, sorban felírtam Kartiabh-todarh, Ogarinn, Gherke, Zölülügh, és a többi ország nevét és egyeztettem a Zoetmulder mappában szereplő helyekkel, így megtaláltam melyik-melyik mondatban szerepelnek, s máris megvolt a magyar megfelelője a mondatoknak, most elkezdtem a gyakran előforduló igéket és főneveket beazonosítani, így végezetül elkészültem a szótárral. Weöres Sándor 1952-ben írott verse úgy tűnt tökéletes fordítása, annak a Zoetmulder által az indonéziai Lombokon ugyanabban az évben talált, ismeretlen nyelvű lontárának, melynek átirata valami különös véletlen során hozzám került. Ami viszont még ennél is nyomasztóbb volt, hogy bolond nagybátyám elmebeteg elméleteivel teli füzetében ugyanaz a szó szerepelt: Mahruh.
A történet megfejtéséhez nagyon közel kerültem, amikor Weöres Sándor levelezését kezdtem el a lehető legkomolyabban vizsgálni. Hamvas Béla és Weöres levelei között találtam egy Gondvánát és az álmokat leírót, esszében meg is írtam, de csakhamar letöröltették a lapról, ahol megjelent, mert a jogörökös nem engedte publikálását. Ugyanakkor csak a kutatás folytatása közben jöttem rá, hogy micsoda titkok lappanganak itt. Az akkori esszémben azt írtam, hogy „Mint később kiderült, nemcsak a verset, hanem Mahruh teljes irodalomtörténetét megírta és elküldte Hamvasnak leveleiben. Ez utóbbi levél azonban, sajnos, megsemmisült Hamvas több más iratával együtt, amikor bombatalálat érte házát.” – nos, nem teljesen semmisült meg.
Egy levél előkerült, amit ebbe az írásba, már magamat igazolandó is közlök, sejtve, hogy a jogörökösök rettegésüktől és mohóságuktól fűtve, majd ezt is meg akarják vétózni, éppen ezért valószínűleg most az asztalfióknak írok, s közölni mindezt sosem fogom tudni. Ha valaki mégis a sors különös véletlenjei során olvashatná, vagy valami szerencse folytán megjelenhetne: tekintsék bizonyítéknak, dokumentumnak, alig kidolgozott emlékképeknek, vagy akár hamisítványnak.
Tehát Weöres Sándor úgy írta levelét Hamvasnak, ahogy akár mi is írhatnánk: „Kedves Mester, köszönöm újabb elemzésedet, melyben látomásaimat boncolgatod. Szerettem volna gyakrabban írni Neked, de nem mindig van erre lehetőség. A Mahruh világáról jövő álmoknak március 23-án végük szakadt. A vers az egyetlen leírt dokumentumom arról a világról és a neked elküldött irodalomtörténet. Merő képzelgés lenne csak mindaz, amit álmodunk és áthozunk? A Mahruhot elpusztító megfoghatatlan őrület és félelem, az a valami, ami ellen a negyven király sem ér semmit – szörnyű látomásaim közül bizonyosan a legrosszabb volt. Emlékszel? „Legelőbb a part fogy el / később minden sziget és zátony, / aztán a tenger / aztán az égbolt, / aztán a fény / aztán a sötétség / végül semmi sem lesz: / ott megtörténik szabadulásunk, / Mert szent és örök az üresség / s az emberben fészkel, / és az ürességben fészkel az ember.” – de ez az üresség sajnos nem a tao üressége, ez a Mahruh-látomásban valami ősi és másvilági üresség. Olyan volt, mintha hallottam volna, mintha álmaimban megnyitottam volna egy másfajta szféra felé a tudat kapuit. Úgy jött át, mint suttogás, mint ahogy elszáradt falevelet fúj be a szél a nyitva felejtett ajtón: véletlenül. Írd meg mit gondolsz a versről! Feleségednek kézcsók. Ölel, Sándor.” – ennyi a mindeddig közöletlen levél.
Ez csak irodalom, vagy még inkább álom. Hiszen, hogyan is lehetséges, hogy bolond nagybátyám, egy ismeretlen indonéziai költő, és Weöres Sándor ugyanarra a nem evilági bolygóra gondol, s onnan hoz át szavakat és formát? Merő őrültség vagy sci-fi ez? Jobb lenne letagadnom, hogy ezt a levelet Weöres Sándor írta, elrejtem a Mahruh-mappát és nagybátyám számokkal teli spirálfüzeteit. Utóbbiak azért nyugtalanítanak, mert a lottószámok egy bizonyos évszámnál véget érnek, s utána már csak ez a szó ismétlődik: MAHRUH. MAHRUH. MAHRUH!
Vajon mit jelent ez? Egyszerűen nem lesz többé lottó-sorsolás? Megunják az emberek a csalfa reménykedést a pénzért, melytől saját kis gondjaik megoldását várják? Vagy eljön az a félelem és rettenet, ami azt a másik, ősi planétát emésztette el, Mahruhot? Úgy érzem nagyon közel kerültünk a megfejtéshez.
KAPCSOLÓDÓK:
Weiner Sennyey Tibor: Őshazánk: Mahruh – Weöres Sándor sci-fi verse festményeken és rajzokon –
Weiner Sennyey Tibor: Gondvána – Weöres Sándor és Hamvas Béla barátsága és levelezése
