Bárcsak értenék a politikához, mert amikor Feri bácsival találkozom a lépcsőházban, nem kizárólag ő beszélhetne, hanem én is hozzászólhatnék a mondandójához. Mondjuk azt, hogy „Feri bácsi, tisztelettel megjegyezném, hogy én ezt így nem látom. Amit mondani tetszett, az tévedés”. Persze úgyse mondanám, mert Feri bácsi az első mondaton felkapná a vizet és kár lenne egy ilyen jó kapcsolatért: Feri bácsival már évek óta mindig jóízűt beszélgetünk a politikáról.
Bárcsak értenék a politikához, mert akkor hozzá tudnék szólni azoknak az ismerőseimnek a bejegyzéseihez, akiknek egy mondatából meg tudom állapítani, hogy melyik oldalhoz tartoznak. Megkockáztatom: akiknek az első mondatát olvasva tudom, hogy mi lesz a második. Pedig de jó volna velük vitatkozni!
Bárcsak értenék a politikához, mert akkor öntudatosan tudnék reggelente napilapot vásárolni. Előbb-utóbb azt is kitapasztalnám, hogy melyik újságos van az én oldalamon, aztán mindig odajárnék napilapot venni és összekacsintani. Ha rossz napom lenne, akkor pedig direkt máshova mennék, hogy jól belenézzek annak a szemét másik újságárusnak a szemébe. Szégyellje magát az ilyen!
Bárcsak értenék a politikához, mert akkor talán felhívna még néha az a tucatnyi politológus és jogász ismerősöm, akivel egykoron néha ittunk egy sört. Akkor még úgy tűnt, mintha értenék a politikához: ismertem jobbról-balról is embereket, de egyikük sem tudott magával vinni, mert a politikai nézeteimet nem akartam azzal megcsúfítani, hogy egyetlen pártra szűkítsem a világnézeti horizontomat.
Bárcsak értenék a politikához, akkor esténként programom is volna: hattól nyolcig lemennek a híradók, aztán utána meg elemző műsorok is mennek. Sajnos mostanság kénytelen vagyok irodalommal tölteni az estéimet: bevallom őszintén, hogy ideológiai iránymutatás híján össze-vissza olvasok mindenfélét nemzetiségre, műfajra és politikai beállítottságra való tekintet nélkül. Mint a sötét középkorban.
