A holland underground party szférából, vagy idehaza a Műcsarnokban megrendezett Kempelen-kiállításon bemutatott Idősek kapujáról ismert PiPS:lab sosem használ hagyományos eszközöket az előadásain. Így van ez a DieSpace 3.0-mal is, saját fejlesztésű szoftverükkel és fénygraffitijükkel a közönség is beléphet az általuk megnyitott virtuális térbe. És közben bulizhat egy óriásit. Meg kicsit hallhatatlanná válhat. Október 29-én a Trafóban. A semmihez sem hasonlítható technikájú, interaktív, rendkívül abszurd ötletre épülő előadás egyik alkotóját, Keez Duyves-t kérdeztem.
Mióta foglalkozol ezzel a különleges műfajjal?
Apukám fotózott, és szerintem sokan kipróbáltuk a csillagszórós rajzolást is. Thijs-szal (Thijs de Wit, a másik alapító) tizenöt éves korunk óta inkább az érdekelt minket, hogyan csináljunk mindenféle cuccot, nem annyira kötött le mondjuk a TV.
Nagy ötlet ez a DieSpace. Úgy tudom, Budapesthez kötődik.
Ja, ez vicces, valóban Budapesten kezdődött. Sokat foglalkozunk multimédiával, és azon gondolkoztunk, hogy egy csomó játék létezik gyerekeknek, de az időseknek egy sem. Ezért akartunk egy komplett előadást róluk, mert egészen menő, ahogy öltözködnek, vagy ahogy sétálnak. Megkértek minket, hogy a Kempelen-kiállításra csináljunk valamit, ez is adott a mostani ötlethez, mert jól sikerült. Abban az időben még mindenki meg volt lőve a MySpace-szel, lekötötte az embereket az egójuk, a profiljuk készítése, de mi történik, ha valaki meghal? Még mindig lesz egy profilod, halálod után is megmarad az egó. Ezért hoztuk létre a DieSpace-t. A legjobb megoldást, hogy a halottak is online maradhassanak.
Hogyan jön a képbe a fénnyel rajzolás? Hogyan kapcsolódik a halottakhoz?
Használtam ezt a fénytechnikát már másik előadásoknál is. Nekünk nagyon fontos, hogy az egész közönség bekapcsolódjon. Mindenkinél lesz fény, mindenki részt vesz, rajzolhat, mindannyian létrehoznak maguknak egy DieSpace-fiókot, mert belevisszük őket.
Kiderül, hogy hova csatlakoznak?
Remélhetőleg. De ezt majd az előadáson. A fény meg a szoftver együtt a mi találmányunk, és ennek is van köze Budapesthez. Tíz éve a Várban csináltam egy installációt, ahol az emberek rajzolhattak fénnyel, és megtartottam a technikát.
Budapest mindig meglepő inspirációt adott az előadásokhoz. Például egy barátom anyukája megkért minket, hogy csináljunk valamit egy vasalómúzeumnak. Megoldottuk azt is. Nagyon szeretem Budapestet. Volt egy alkotócsoportom két magyarral (Sfeer, Benedek Gáspárral és Tóth Szilvivel), a Millenárison, meg a Merlinben ténykedtünk. Azóta már Hollandiában élnek.
Honnan ered ez a budapesti szál?
Volt egy magyar barátnőm öt évig, sokat ingáztam oda-vissza. Még mindig sok barátom van itt, tartjuk a kapcsolatot. Létezik szerintem valami érdekes magyar-holland összefonódás, sok magyar-holland párt ismerek.
A PiPS:lab nem most kezdte, milyen projektjeitek vannak még?
Nyolc multimédiás installációt, show-t csináltunk eddig múzeumoknak. Mostanában a „social fiction” témáján dolgozunk (közösségi fikció, szó szerint fordítva). Szintén a közösségekről szól, a közösségi média és a sci-fi ötvözete.
Próbáljuk kitalálni, mit hoz a jövő. Amikor a DieSpace-t csináltuk, viccelődtünk a közösségi oldalakkal, de most már egyre jobban meg vagyok győződve, hogy amennyire jó, annyira szörnyű is. Látom, ahogy mindenki a mobiljára tapad. A jövő ilyen lesz, nem lesz más kapcsolat, csak gépeken keresztül, erről szól az új előadás, ismét rengeteg technikával.
Úgy tűnik, hogy a technikával mutatjátok meg a technikának köszönhető nem túl fényes jövőt. Hogy is van ez?
Igaz, vannak negatív oldalai, de talán az emberek rádöbbennek erre előbb-utóbb. Nem tudjuk mindenkinek megtanítani, hogy ez rossz dolog, mert nem ez a dolgok természetes menete. Gazdagítják az embert az élmények, ha eljön színházba, az valóban szociális dolog, sokan figyelnek valamire együtt, egyszerre. Azt hiszem, hogy egészen barátságos megközelítést választunk. Engem nem ijeszt meg a technika jelenléte, inkább csak az, amit az emberek csinálnak vele. Beszippantja őket nagyon könnyen. Majd a jövőben az is kiderül, hogy milyen mellékhatása van például annak, hogy mindannyian mobilozunk. A gyerekeknek meg már ez a természetes környezete.
A technika mellett nálatok a fény is számít. Neked mi a kapcsolatod vele?
Tűz (mondja magyarul). A fényrajzolásnak köszönhetjük a hírünket, pedig ez egy régi jelenség. A stroboszkóp feltalálója rohant vele Picassóhoz, hogy próbálja ki, rajzoljon fénnyel. Szeretem, mert háromdimenziós. Ki lehet használni a teret, rohangászhatok, nem egy síkképernyőről van szó. Az egyik legelső kísérletem, nagyon olcsón, régi fényképezőgépekkel, hosszú expozícióval. Megkértük a fotós boltokat, hogy adják nekünk az eldobható műanyag fényképezőgépeket, új filmet tettünk beléjük, vagy kétszázba. Letettük őket egy sorba, rajzoltunk valamit. Előhívtuk a filmet, és a sok kép összeállt a fény szobrává. Ezt még a Mátrix előtt csináltuk (ott szintén a körberakott kameráknak köszönhetők Trinity és Neo híres, körbeforgatott mozdulatai). Kísérleteztünk vele, hogy gyorsabb lehessen, ezért most valós időben is megy. A számítógép besegít, de a módszer ugyanaz. És sokan is csinálhatják egyszerre. A végeredmény nagyon esztétikus.
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
