Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom. Magvető kiadó, 2014. – 316 oldal – ISBN 9789631429039
A nőknek tényleg sok minden nem tetszik.
Cserna-Szabó András Inger című, norvég tárgyú novellájában például ezt mondja Inger a haldokló fiújának, aki Jimi Hendrix-imitátor:
A reggeli ébredéstől kezdve egész álló nap vigyorogsz, mintha lenne rá valami okod. Mintha ráégett volna az arcodra ez az idétlen vigyor. Ha ordítok veled, vigyorogsz. Ha egy fejbe lőtt gyereket mutatnak a tévében, vigyorogsz. Egyszer láttalak egy leheletnyit elszomorodva, akkor, amikor a Se og Hørben azt olvastad, hogy Samantha Fox leszbikus. Rohadjál meg, most is vigyorogsz.
Fülszövege szerint a Veszett paradicsom című kötet „a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusa”. Nálam, azt hiszem, megzavarta az előírásszerű befogadást, hogy amikor az első novellában felbukkan a vásárhelyi birkatenyésztő, bevillant egy régi cikk címe a Délmagyarországból: Juhász a Paradicsomban, egy Juhász nevű szentesi üvegház-tulajdonosról és a zöldségtermesztés viszontagságairól szólt. Úgy éreztem, a borítón lévő ajánlás a csomagolás része, mintha nem az olvasónak, csak a vásárlónak szólna: hidd el, hogy egy már-már regényszerű könyvet tartasz a kezedben. Ahogy most ezt a szöveget írom, és keresgélek a neten, látom, másnak is volt ilyen problémája. Egy Martens-bakancsos hölgy szélhámosságot emleget, nagyon dühös, mert szerinte a könyv „össze van baszva”. Azért szerintem semmi baj, mert közben mintha ő is a Veszett paradicsom egyik szereplője lenne, magyar Inger, másrészt, miután nyugtáztuk, hogy nincs regény, se „katalógus”, miért ne lehetne tovább olvasni a jó novelláskötetet?
Cserna-Szabó írásai hűek a valósághoz, mint az Új Zrínyiász, de nem mindig a történet irracionális, lehet a szereplő is, vagy a társadalom, vagy épp mindegyik egyszerre, esetleg egyik sem. Kapaszkodó mégis mindig akad. Például Pataky Attila, akit elvittek az ufók. Vagy a harminchárom stefánia-szelet, amitől rosszul lesz Kárpátiék lánya, aki hazajött Amerikából (lásd: Koncz Zsuzsa). A pípsóban táncoló lányt, akinek folyton idegentest-érzése van, lelépett fiúja rovásírásos pálcán tudósítja arról, hogy már nem szereti. A családi legendában a nagyapa, akit elkap a székely hübrisz, a szegedi Mars téri hentesüzletben vesz bárányfejet, amit meg akar főzni menyének patikatisztaságú konyhájában. Egyáltalán nem csökkenti a műélvezetet, hogy Raszkó Imréről, a kárpátaljai menekültről, aki a katalógusban lapozva megkíván egy 9499 forintra leértékelt Fiskars-baltát, sejteni kezded, hogy Raszkolnyikov reinkarnációja, és majd fel fog bukkanni egy uzsorás öregasszony is, aki jól fejbe lesz vágva az ikeás idill közepette. És lehet, herótod van a vámpíros sorozatoktól, de Cserna-Szabónál megkedveled a gróf urat, aki Kolozsváron, magyar nyelven szándékozik kiadni alapművét, a vér receptkönyvét, a kuplerájban a fiatal szőkét választja, de egy ujjal se nyúl hozzá, csak elvárja, hogy Zselyke meztelenül puliszkát főzzön neki a kályhán. Ugyanez az étel ugyanebben a városban nem kell Petőfinek és feleségének, egy hamisítatlan nemzetközi pillanatban pedig Haynau magyar gulyást rendel. Ez az íz szerintem nagyon is szerethető. Mesés, amikor mindvégig megmaradunk 1937 áprilisának végén, Móricz Zsigmond, Koszta József, Csortos Gyula, Páger Antal körében, és az is, ahogy például egy szépen alakuló, szomorkás, kosztümös történetbe belezuhan a Megamorv Petőfi Bizottság, teljes súlyával, mint amikor beszakad egy üvegház mennyezete. Ezek tulajdonképpen mesék, amelyeket föl lehet olvasni a feleségnek is, ha nem támad zavar abból, hogy egy-egy mondattal mintha szelíd nyaklevest próbálna kiprovokálni a mesélő.
Például ezzel:
Apádnak nem kurvája volt, hanem túl közel engedte magához érzelmileg a titkárnőjét, aki visszaélt a helyzettel.
Vagy ezzel:
Fejős Éva tavaly karácsonykor járt nálam, fél órát turkált az EGYÉB feliratú dobozban, majd 30%-os, ünnepi árengedménnyel vásárolta meg ezt a mondatomat: »Teljesen elveszítettem az eszemet, és fölhajítottam a leopárdmintás bikinifelsőmet az epörfára, felettünk mezgaz helikopter zúgott el.«
Szóval azért mégiscsak fölsejlik, összeáll a történetek mögött a veszett Paradicsom, ahol nem nagyon röpködnek a bikinifelsők, sőt, az igazán jó nők eltűnnek, ki sem derül soha, hogy hová. A konyha körülbelül a helyén marad, benne a hagyomány és a biztos ízlés, de néha az evés olyan gesztus, amely Goya festményére is emlékeztet. Aki pedig keresi a rosszat, annak időnként nem kell sokat keresgélnie.
Legalábbis ebben a szellemben nyilatkozik a gróf úr a kolozsvári Ellenzék újságírójának:
De hát nem vette észre? A század tegnap elkezdődött. Többé nem kell bujkálni a világosban, mert nappal is sötétség lesz. Többé nem kell titokban, cseppenként, keservesen szívogatni a vért holmi márvány nyakakból. Csak odabiggyesztjük fejünk a megbillent világ pereméhez, tágra nyitjuk szájunkat, és a vér nem vékonyka patakban, de vödörszám ömlik majd belénk.
