Az Ostopol blogján Christian-Zsolt Varga három felvonásban foglalta össze, mi történt múlt héten az Arsenal moziban, Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmjének berlini vetítésén.
A „Dokumentalista filmek útközben” rendezvénysorozatának keretében bemutatott film sorra tarol a különböző fesztiválokon, legutoljára a Szarajevói Filmfesztiválon kapott hármat. (Special Jury Prize, Human Rights Award for the Best Film, Audienc Award.)
A bejegyzés szerzője felteszik a kérdést, miként kerültek a magyar diplomaták a vetítésre.
Mester Sándor producer: „A szervező kérte, tegyünk javaslatot, kit lehetne a filmet követő beszélgetésre magyar oldalról meghívni. Az áldozatok családjának egyik ügyvédjére gondoltunk, de neki épp nem volt ideje. Ekkor javasolta egyszer csak a szervező Horváth Erikát. Nem tudjuk biztosan, hogy Horváth Erika egyszerűen nem akart részt venni vagy nem engedték neki, de ekkor került Dr. Prőhle neve szóba. Ugyan nem ismertük, de kategorikusan kizártuk bármely oldal politikusának a részvételét a beszélgetésen. Horváth Erika a rendezvény előtt pár nappal felhívta Hajdú Esztert, és biztosította arról, hogy »Prőhle nagyon jó ember«, majd megkérdezte, miért nem akarjuk pódiumra engedni. Azt feleltük, hogy elvből nem akarunk politikust.”
Prőhle Gergely, ettől függetlenül, szót kapott, bár a film méltatása, értékelése helyett leginkább a FIDESZ-kormány rasszizmus elleni küzdelméről számolt be, tudósít a blogger. És emlékeztetette a rendezőt a Balogh Zoltánnal való jó kapcsolatára.
Hajdú Eszter ezt így kommentálta: „Nem állok személyes kapcsolatban Balogh Zoltánnal, kizárólag egyszer, az interjú készítésekor találkoztunk.”
Prőhle Gergely a következő mondattal zárta: „Kormányunk számára a romakérdés korunk legsürgetőbb szociális problémája.”
Hajdú Eszter rendező későbbi összefoglalója: „A beszélgetés során Dr. Prőhle gratulált és dicsérte a filmünket, aztán nyomban a kormányról és a romakérdésről, roma-problémáról kezdett beszélni. Ahogy már a beszélgetés során is megjegyeztem, az efféle kijelentések ostobák, értelmetlenek és diszkriminatívak. A problémát a neonácik jelentik, és az a tény, hogy a felfogásuk egyre jobban támogatott a társadalomban. A beszélgetés után több felháborodott berlini német is odajött hozzánk, véleményük szerint annak idején a nemzetiszocialisták is ilyen nyelvezetet használtak. Hihetetlenül együttéreztek, sok sikert és erőt kívántak.”
A továbbiakban nyitott eszmecsere folyt a pódiumvendégek és a publikum közt, két roma aktivista is méltatta a filmet, majd Andrés Nader, beszélt a német romaellenességről, emlékeztetve az NSU perre, ami a rasszizmus aktuális, német kérdéseinek megvitatását vonta maga után.
Grit Lemke, a moderátor ismét a filmről kezdett beszélni, ironikusan javasolta, hogy inkább a fehér többséggel kellene egy projektet létrehozni, Hajdú Eszter hozzátette, a romák nem szórakozásból vándorolnak ki tömegesen az EU államaiba.
Prőhle Gergely szerint azonban ő nem olyan pesszimista, mint a többiek. „A film egyik haszna, hogy a roma közösség diverzitását is megmutatja. Emlékezzenek vissza az egyik áldozat nővérére – milyen nagy a különbség közte és az idős hölgy közt, meg a többiek között.”
Azoknak, akik ismerik a filmet, nem kell magyarázni, miért robbant ez a mondat bombaként a teremben. Az egyik roma aktivista vissza is kérdezett: „Hogy gondolja? Mi a különbség? Az egyik hölgy harminc évvel idősebb, ez a különbség! Mégis, hogy gondolja ezt?”
Prőhle, válasza alapján nem úgy tűnt, mint aki értette a kérdést: „Ez ok az optimizmusra. Van például roma származású diplomatánk is a követségen.”
Valaki bekiabált a közönségből: „Az USA-nak meg ott van Condoleza Rice!”
„Ismerem, büszke vagyok rá, de miért kellene mindig a legszebb virágainkat megmutatnunk?” – kérdezett vissza az aktivista.
„Virágokat mutatni, hogy ne hassunk olyan pesszimistának.” – így Prőhle.
Hajdú Eszter beleavatkozott a szócsatába: „Nem a romáknak kell mutatniuk valamit, nem az ő feladatuk. A Holokauszt nem a zsidókról szól, a többségről szól: a németekről, magyarokról és másokról. A többségi társadalomról. A felelősség nem a kisebbségé.”
Hatalmas taps.
Ekkor kér szót Horváth Erika: „Most nem konzulként beszélek, hanem mint magyarországi roma. (Aktivista: Remélem!) Az egész film alatt rosszul éreztem magam. (Aktivista: Én is!) Mit akar Ön ezzel a filmmel bizonyítani? A jövőben ez a film semmit sem hoz a magyar romák számára, csak a két oldal közötti távolságot fogja növelni. Magyarország egy biztonságos ország. (Aktivista: Most Koszovó, Montenegro és Szerbia is! Mégis halnak meg ott emberek.) A film csak a történet egyik oldalát mutatja be. A film rombolja a világban Magyarországról kialakult képet. A nézők azt fogják gondolni, ilyen nap mint nap történik.”
Hajdu Eszter udvariasan megköszönte az észrevételt, és azt mondta, hogy „Nem ezek a filmet ártanak Magyarországnak, hanem az, ami történt. Mi, filmesek, ezeket a filmeket nem az országunk ellen, hanem érte csináljuk. Azért, hogy jobb legyen.”
Mester Sándor hozzáfűzte: „Itt, Berlinben, mindenki tisztában azzal, mi történt hatvan, hetven évvel ezelőtt, ezért beszélhetünk szabadon. Ennek minden országban így kellene lennie. Ha valamely országban a rasszista diszkrimináció probléma, akkor először ki kell tudni mondani és megvitatni. Csak ezután lehet bármi máról is beszélni. Ha ez nem lehetséges, akkor az nem szabadság, és erre nem csupán Magyarországnak, de minden államnak szüksége van, méghozzá folyamatosan.”
Ekkor még hevesebb vita kezdődött a teremben, amit végül Czukor József nagykövet próbált csitítani, hogy alapvetően filmet nézni jöttek, egy filmet, ami nagyon is jó volt. Majd hozzáfűzte:
Nekünk is megvan a filmről és az üzenetéről a véleményünk.
Hajdú Eszter: „A filmnek nincs üzenete.”
Czukor: „Rendben. Ön művész, én pedig egy érdekes és tragikus filmet láttam, egy történetet az országomról. Nem hiszem, hogy ez a film csak a romákról szól, az országomról is szól.” Majd hozzáfűzte, hogy ez nem csupán magyar kérdés, összeurópai probléma, amely más szegénységben élő rétegeket is érint Európában. Végül megköszönte a rendezőnek a filmet, a szervezőknek a beszélgetést és jókívánságait fejezte ki, az egész Európa számára jelentőséggel bíró teljesítményhez, azaz a filmhez.
Az utószóban a blogger felteszi a kérdést, miként értékeljük a magyar diplomaták fellépését?
Hajdú Eszter: „A diplomaták által beszűkített, provinciális és magyar politikával átitatott hangulat a filmem berlini bemutatóján nagyon kényelmetlen volt. Ennek ellenére nagyon örültem a német közönség demokratikus gondolkodásmódjának, csakúgy, mint a beszélgetésnek az NSU gyilkosságsorozat egyik ügyvédjével, akinek nagyon tetszett a film, és nagyon fontosnak tartja.”
Mester Sándor, producer: „Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Hatalmas problémának tartom, hogy a magyar képviselők hivatalosan ilyen felelőtlenül ostobaságokat közvetítenek. Idáig még egyetlen filmet követő beszélgetésen sem történt ilyen. Kíváncsi vagyok, a jövőben számíthatunk-e hasonlókra.”
