Napok óta témát ad a Facebookon Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár verse, ami a 9. osztályos Magyar nyelv és kommunikáció tankönyv 35. oldalán kapott helyet. Azt hivatott bemutatni, hogy milyen jellemző képzőket használ a költő és milyen hatást ér el vele – írja a delmagyar.hu
Így kezdődik:
csomizom a ruciba
a habtestem
tinibugyi gumija
bemélyedten
A Facebookon számos vélemény olvasható a verssel kapcsolatban. A szülők egy része szerint a vers jó tükörképe a mai fiatalok beszédének, a másik tábor szerint viszont azt hangoztatja, hogy függetlenül attól, jó vers-e, nincs helye egy tizenéves tankönyvében.
Újságírójuk, Bakos András az előbbi véleményen van, így fogalmazott:
A vers szerzője 43 éves, ötgyermekes édesapa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, jó költő. A vers pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, a mai tinik nyelvhasználatán ironizál. Irónia – szóval épphogy azt próbálja megmutatni a gyerekeknek, milyen nehezen érthető tud lenni ez a nyelv töményen, még azoknak is, akik beszélik. Szerintem nagyon helyes, hogy egy magyar tankönyv így foglalkozik egy fontos rétegnyelvvel.
Nagy Margó úgy véli: ez a vers valóban egy tükör a gyerekeknek. Ez így rendben is lenne. Ám, a feladat a könyvben még véletlen sem erre utal, hanem nyelvtani képzők fajtáinak a sorbavételére buzdít. Nem véletlenül mondta Lackfi maga is egy riportban, hogy nem tankönyvbe szánta a verset – hívja fel a figyelmet egy fontos momentumra.
Ez a vers egy komoly társadalmi rétegrajz – folytatja Margó: az állandóan dolgozó apáról, akinek a lazítást a „a vegyigyümi üviben a spralhelten” jelenti, a gyerekével nem törődő anyáról, aki „depizik a szaniban a mutterchen”, miközben a gyerek éli világát, ahogy sikerül, céltalanul:
szoli moci tekila
az én trendemdobi cigi dugiba
a farzsebbenvidikazi zacsiban
a víkendem
csörizi a telimet
a véletlen
Nem látom be, hogy miért pont ezzel a verssel kellett szembesíteni a gyerekeket a nyelvhasználatukkal – zárja gondolatait Margó.
Juhász Zoltán azt hangsúlyozza, hogy nem a vers szerzőjének a személyét érte kritika, hanem a tankönyvben megjelentetett verset. – Nem a költőt kell itt megvédeni, hanem átgondolni azt, hogy van-e helye ennek a versnek ebben a tankönyvben?
