+ Zene

Rekord: 26 perc alatt kelt el mind a 120 ezer belépőjegy

Rekord: 26 perc alatt kelt el mind a 120 ezer belépőjegy - fesztivál

Mindezt ráadásul úgy, hogy a híres brit fesztivál zenei programját csak 2015-ben hirdetik ki.

Percek alatt elkeltek a 2015-ös Glastonbury fesztivál jegyei – számolt be róla vasárnap a BBC News.

A fesztiválra 15 ezer jegyet már elővételben eladtak a héten, a maradék 120 ezer belépő pedig mindössze 26 perc alatt fogyott el. Ezzel megdőlt a 2013-as rekord, amikor 87 perc kellett ahhoz, hogy az érdeklődők minden jegyet megvegyenek a rendezvényre. A vásárlók gondolkodás nélkül adtak ki 225 fontot (csaknem 90 ezer forintot) jegyenként, holott a fesztivál programját csak jövőre hirdetik meg. A pletykák szerint a fellépők között lehet majd a Fleetwood Mac és a Queen is.

Rekord: 26 perc alatt kelt el mind a 120 ezer belépőjegy

A jegyeket csak a hivatalos honlapon lehetett megvásárolni, a roham délelőtt 9-kor kezdődött, és alig fél óra múlva már ki is került a “minden jegy elkelt“-üzenet a rendezvény Twitterére. A fesztivált jövőre június 24. és 28. között rendezik meg a Somerset megyei Worthy Farmon. A széles műfaji kínálatáról híres zenei parádén idén az Arcade Fire-tól a Metallicán át Kasabianig számos húzónév szerepelt a műsorban.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top