Kairó szemétszállítását közel száz éve egy kopt keresztény közösség végzi, a főváros ennek ellenére továbbra sem hajlandó hivatalosítani a zabbálok (szemétgyűjtők) nélkülözhetetlen szolgáltatását.
A világ egyik legnagyobb agglomerációjában egyes becslések szerint több mint 40 millió ember él, naponta mintegy 15 ezer tonnányi hulladékot termelve. A rohamosan növekvő afrikai metropolis-ban ennek ellenére soha nem alakult ki egy hivatalos keretek közt folyó, államilag ellenőrzött egységes rendszer a temérdek szemét elszállítására.
A városi hulladék kétharmadát a zabbálok gyűjtik össze, akik mindenfajta szerződés nélkül tevékenykednek a hatóságok hallgatólagos beleegyezése mellett. A maradék ötezer tonnáért három multinacionális cég felel, amelyeket tíz évvel ezelőtt egy korszerűsítési kísérlet keretein belül alkalmazott az egyiptomi állam, komolyan veszélyeztetve ezzel a zabbálok egzisztenciáját.
Idővel az egész városnak a nagyvállalatok hatáskörébe kellett volna kerülnie, de a kairóiak tiltakozása miatt ez az elképzelés csak részben valósult meg. Az új rendszer megemelte a havi rezsit, a szemetet pedig ezentúl nem csupán a lakás elé kellett kirakni, hanem azt a köztereken felállított tározókig el kellett vinni.
A zabbálok működésének hivatalossá tételéért harcoló, „A fiatalság szelleme” nevű befolyásos civil szervezet vezetője, Ezzat Naím Gindi szerint a nemzetközi cégeknek mindössze a szemét 20 százalékát kell újrahasznosítaniuk, a maradék 80 százalékot a sivatagban tárolhatják.
„A nemzetközi cégek a húsz százalék újrahasznosításáért vállalt felelősségüknek úgy tesznek eleget, hogy azt tovább adják nekünk, zabbáloknak” – mondta Gindi az MTI-nek nyilatkozva. Elmondása szerint ezt a hatóságok annak ellenére elfogadják, hogy a keresztény csoport tevékenységének semmilyen hivatalos nyoma nincsen. „A pénzügyminisztérium havi 45 millió egyiptomi fontot (több mint 1,5 milliárd forint) folyósít a multiknak, mi nem kapunk semmit” – emlékeztetett.
A 2009-es sertésinfluenza idején egy hatósági rendelet következtében a zabbálok összes disznaját elpusztították, ami miatt jelentősen megnőtt a szerves hulladék mennyisége Kairó utcáin, míg végül a 2011-es forradalom kirobbanásával újra lehetőség nyílt a disznótartásra.
Először az 1920-as években egy sivatagi oázisban élő keresztény közösség ismerte fel a hulladékgazdálkodásban rejlő anyagi potenciált. Az azóta csak wahájákként (oázisban élők) ismert sivataglakók egy bizonyos összegért cserébe összegyűjtötték, és eltüntették a lakók szemetét Kairó negyedeiből. A sivatagi napon kiszárított hulladékot később újra beszállították a városba, és tüzelőanyagként eladták a főváros fürdőinek, kenyérsütödéinek és kifőzdéinek.
1949-ben a felső-egyiptomi Aszjút városából egy másik kopt közösség néhány innovatív tagja disznókat szállított a fővárosba, velük etetve fel a növekvő mennyiségű vegyes szemétben lévő szerves anyagokat. Az iszlám által tisztátalannak tekintett állatok a túlnyomórészt muzulmánok lakta főváros vérkeringésének így nélkülözhetetlen láncszemévé váltak. Azóta is az eredetileg Aszjútból származó szemétgyűjtők, a zabbálok szedik össze a lakások elé kitett hulladékot, amit a jómódú ügynökökké lett waháják közvetítőmunkája tesz lehetővé.
Jelenleg hat közösségre felosztva körülbelül 65 ezer zabbál él a fővárost magában ölelő agglomerációs gyűrű mentén, a legnagyobb település Kairó déli részén, az al-Mukattam szikla tövében alakult ki. Az összegyűjtött szemét egyenesen a zabbálok otthonaiba kerül. Mivel a szelektív hulladékgyűjtés a kairóiakra nem jellemző, azt a családok női tagjai csupasz kézzel válogatják szét.
A vegyes hulladék szerves részét a házakban és azok körül élő disznók falják fel, az újrahasznosítható alkotóelemek pedig a hat településen működő mintegy 1500 műhelyen válnak értékes nyersanyaggá. A zabbálok a szemét mintegy 85 százalékát értékesítik újra. A műanyagért, fémért, papírért és pamutért számos egyiptomi és tengerentúli nagyüzem áll sorban, a kínai ügyfelek teherautói egészen a keresztény nyomornegyedekig elmennek a szállítmányért.
Az első disznókat Kairóba szállító aszjúti zabbál unokája, Ezzat Naím Gindi szerint hetente körülbelül 100 millió egyiptomi font (közel 3,5 milliárd forint) cserél gazdát a kopt műhelyekben, a közösség legnagyobb, alsó kasztját alkotó kukások azonban továbbra is mély szegénységben élnek a szemétben.
Gindi szerint a katasztrofális higiéniai körülmények között élő zabbálok várható élettartama átlagosan nem haladja meg az 55 évet. A negyven év felettiek 40 százaléka asztmás, és a lakók közel fele szenved a Hepatitis vírusfertőzés különböző típusaitól.
A terjedő betegségek forrásairól kérdezve az al-Mukattam szikla tövében élő húszéves Makáriosz Nasszár például elmondta, hogy a szeméttel együtt a kairói kórházakban eldobott véres fecskendők is egyenesen a családok otthonaiba kerülnek, gyakran felsértve a kesztyű és védőfelszerelés nélkül válogató nők kezét.
Nasszár szerint egy további egészségügyi probléma a mélyen konzervatív keresztény közösség zárt életformájából fakad. A házasságok általában a családon belül köttetnek, amelynek következtében egyre magasabb a születési rendellenességek száma is.
Mindazonáltal a kairói társadalomtól kirekesztve élő zabbál településeken meglepő nyitottsággal fogadják az odalátogatókat. A mindent elborító vegyes hulladékból áradó kellemetlen szag ellenére különös otthonosság fogja el az embert a vendégszerető szemetesek között. Míg a több nyelven beszélő fiatal Nasszár álma, hogy nemzetközi sajtóorgánumoknak írjon az egyiptomi keresztények nehézségeiről, arra a kérdésre, hogy tudna-e a zabbál közösségen kívül élni, határozott nemmel válaszolt.
(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)
