Beszámolóm befejező részéhez érkeztünk. Az előző két anyagban összefoglaltam a Magyar Fordítóház A párhuzamosság szédülete címre keresztelt konferencia-szemináriumának első napját, igyekeztem rögzíteni a fordítók tanulságos meglátásait Nádas Péter nagyregényének fordítása kapcsán.
Néhol talán túlzásnak tűnhetett az előadások pontos (bár közel sem egészen pontos) rögzítése, a fordítók munkájának, nehézségeinek részletes bemutatása, de őszintén elmondhatom, sokat tanultam a két napos konferencia során. Talán nem haszontalan hasonló részletességgel bemutatni a francia és a szlovén fordítás problémáit, elmesélni néhány személyes benyomást, élményt, tapasztalatot, elmesélni Nádas Péter körünkbe érkezését, néhány markáns gondolatát, észrevételét, s nem utolsó sorban feleletét a két nap alatt összegyűlt kérdésekre. Marc Martinról (vagy talán inkább Martin Márkról) szégyenszemre semmit sem tudtam. A konferencia második napjáig nem filóztam azon, ki lehet ez a kedves arcú, csöndes, merengő férfi. Aztán sorra került és valóban elszégyelltem magam.
Bordeaux-ban született 1967-ben. Jelenleg Párizsban él, könyvrestaurátorként dolgozik. A nyolcvanas években tanult meg magyarul, egy ideig lektorként Budapesten élt, de a kilencvenes évek elején hosszabb-rövidebb idõt töltött Debrecenben és Szegeden is. Márk a magyar nyelv legnagyobb szerelmese. Regényt is írt magyarul Járt utat kétszer járj! Vallomások a magyartalanságomról címmel. Nádas egyik Márkról írt esszéjében a következőket írta:
A szabadságőrületnek, az örömnek, a vadságnak és a bájnak, mindannak, ami Marc Martin szövegéből árad, a magyar nyelv a forrása. Nem az egyedüli forrása. Az idegen nyelv meghódításából, birtokbavételének szeszélyes izgalmából, a nyelvi ízlelés élvezetéből táplálkozik, egy francia, aki a francia irodalmi hagyományt mintegy beleírja a magyar nyelvbe, ám a magyar nyelvbe érve a saját kajánsága, a saját kárörvendezése, a saját gonoszkodása emészti el.
Marc Martin megszállottságát talán ennél kevésbé bizonyítja a Párhuzamos történetek fordítása, no de azért mégis. És mint vérbeli (magyar nyelven is) író, előadását is prózai eszköztárral felfegyverkezve adta elő. Önmagát, mint fordítót parányi kukacként ábrázolta egy alma belsejében, mely kukac folyamatosan rágja át magát az almán (vagyis a szöveg testén).
Azt se nem tudtam, se nem sejtettem, hogy képes leszek-e végrehajtani a nagy kimászást. Képes leszek-e átrágni magam ezen a tömött, rostos anyagon.
Marc Martin szerint fordítói hitvallása abból áll, hogy magáévá tegyen egy idegen irodalmi alkotást, vagyis a fordítónak értenie és tudnia kell mindent, vagy közel annyit, amennyit az eredeti szöveg írója is tudott a könyv megírása közben. Ez a Párhuzamos történetek esetében azért is vicces, mert köztudomású, hogy Nádas hosszú évekig végzett kutatómunkát a legkülönbözőbb szakterületeken, mint a belsőépítészet, biológia vagy divattörténet.
Martin a következő példával illusztrálta munkája nehézségeit:
Értse meg, kérem szépen, amennyiben a tümpanon felső csúcsán áthúz egy krépidómával párhuzamos vonalat, s ezeket összeköti, jól van, látom, nem érti, bizonyára nem látott még görög templomot, szóval akkor kap egy csaknem szabályos négyzetet, ez a dolog lényege.
A krepidóma az ókori görög templomok kiemelkedő alapja, egy többlépcsős építménye. Ezt a Wikipédia rögtön megmondja.
A fordítónak ilyen esetben két lehetősége van, vagy beiktatja, jobban mondva belebassza ezt a semmitmondó szót a szövegbe vagy pár órát az ókori görög templomok világának szentel.
Marc hasonló kutatómunkát végzett az „igen magasan záródó, levarrott övvel, szembehajtott hólokkal és rávarrott zsebekkel díszített zakóból“ is, különös tekintetettel a hólokra, mely valljuk be számunkra, anyanyelvi olvasók számára sem egy mindennapi kifejezés. Marc szerint azt is nyugodtan bevallhatjuk magunknak, hogy sok esetben át is csúszik a szemünk az ilyen és ehhez hasonló leírások ismeretlen szavain, ám ezt egy fordító nem teheti meg. Ezt az aprólékos munkát a francia olvasó nyilvánvalóan nem veszi észre, de Marc szerint inkább az lenne a baj, ha észrevenné, mert az azt jelentené, hogy a fordítás rossz. Marc hosszasan beszélt arról is, mennyire ártalmas tud lenni a fordítás szempontjából az a tény, hogy egy remekművet olvas/fordít éppen:
Tartós bámulattal töltött el ez a könyv, ami a fordítói munka szempontjából ártalmas volt, minél inkább felnéztem a műre, annál jobban lenéztem önmagam.
Görözdi Judit irodalomtörténész előadása a Párhuzamos történetek szlovák recepciójáról szólt. Nádas regényét Julianna Szolnokiová 2009-ben fordította szlovákra. Szolnokiová öt éve hunyt el. Fordított még Konrád György, Mészöly és Kertész szövegeket, Nádastól még az Emlékiratok könyvét. Görözdi Judit szerint kijelenthető, hogy Nádas szlovák hangját Szolnokiová határozta meg és, hogy Nádas szlovákul kissé női hangon szól.
A fordítói munkájára egy-egy recenzióban csak néhány mondat erejéig térnek ki a szlovák méltatók, de minden esetben nagyra értékelik Szolnokiová szövegét. Több helyen kiváló, csodálatra méltó fordításnak nevezik. Görözdi Judit összevetése szerint a fordítás pontos, nemcsak a magyar szöveget követi precízen, hanem érzi és követi a magyar szöveg mögött megbújó szerzői szándékokat is. Marjanca Mihelic a készülő szlovén fordításról elsősorban nyelvészeti szempontból beszélt. Diavetítésében összehasonlította a magyar és szlovén nyelv sajátosságait, különbözőségeit.
Marjana Mihelic előadását egy közös beszélgetés követette melynek résztvevői a konferencián jelen lévő fordítókból és a jórészt irodalomtörténészekből, kritikusokból, műfordítást tanuló diákokból állt. A fordítók őszintén beszéltek a két nap során gyűjtött tapasztalataikról, a hallottak tanulságairól. A két nap egyik legérdekesbb része az volt, amikor a fordítók anyanyelvükön olvastak fel egy-egy részletet a Párhuzomos történetekből. A német szövegen kívül persze semmiből nem értettem egy szót sem, mégis élvezettel hallgattam a nyelvek ritmusát, dallamát, zenéjét. Az ebédszünet után megérkezett a várva-várt szerző, maga Nádas Péter, teljes valójában. A szerzővel Károlyi Csaba irodalomkritikus (aki először készített interjút Nádassal a Párhuzamos történetekről) beszélgetett, kezdetben jó néhány percig az író pollenallergiájáról, de a kötelező formaságok után hamar elindult a két nap tapasztalatait kielemző eszmecsere.
Károlyi Csaba először arról kérdezte Nádast, jó dolognak tarja-e, ha fordító konzultál a szerzővel? A kínai fordítóval ugyanis rengeteg e-mailt váltottak, a spanyol fordító azonban (ezidáig) nem kérte Nádas segítségét. Az író szerint ez teljes mértékben a fordítótól függ.
Mindig felajánlom. A fordító egyébként az ember legjobb ismerője, fordítás közben kiderül egy csomó disznóság, amit a magyar lektorok sem vettek észre. Félrenézések, akár tárgyi tévedések vagy, hogy valakit ábrázolok a harmincadik oldalon, aztán máshogy ábrázolom a hatszázadikon. Ezeket a kis bakikat szinte csak a fordító veszi észre.
Nádas arról is beszélt, milyen érzés tudni, hogy ennyi nyelvre lefordították már műveit. Károlyi Csaba elhozott egy listát, melyen a legtöbb idegen nyelvre lefordított magyar szerzőket rangsorolják. Nádas a hatodik a listán, előtte sorrendben Szabó Magda, Márai, Kertész, Esterházy és Örkény állnak.
Ez nem egy élmény. Beleszól az ember életébe, de nincs összefüggésben semmivel, amit csinálok. Járulékos munka ez, járulékos kötelességteljesítése. Arra azonban vigyázni kell, hogy ne szálljon az ember fejébe a dicsőség.
Láthatóan nem is szállt. Nádas a lehető legnagyobb természetességgel beszélt a fordításokkal kapcsolatos élményeiről, a fordítókkal való ismerettségéről, a levélváltásokról, nyelvi problémákról. Az első sorokban ülők olyannyira nem feszélyezték magukat, hogy bármikor beleszóltak, belekiabáltak az író mondataiba. A két nap során a leghevesebb vitát a lábjegyzetelés kérdése váltotta ki. A kínai fordító például mindent lábjegyzetelt, mások úgy vélték, ha a célnyelven olvasó valamit nem ért, majd utánanéz, ha egyáltalán utána akar nézni. A vita tétje tulajdonképpen az volt, jó-e megakasztani az olvasást a tolakodó lábjegyzetekkel. Nádas annak a tábornak adott igazat, akik szerint nem való lábjegyzet egy szépirodalmi szövegbe.
Foggal-körömmel harcolok a lábjegyzetek ellen. Elmebeteg hülyeségnek tartom. Ez szépirodalom. Ha valaki nem érti a kontextust, akkor úgysem ért az egészből semmit.
Nádas szerint egyébként nem kell elkeseredni, már ami a magyar szerzők fordítását illeti. Az író tapasztalatai szerint a magyar irodalom most nagyon divatos szerte a világon, nincs ok a panaszkodásra.
Aránytalanul sok magyar szerzőt fordítanak, többet, mint hollandot, svédet. Nagyon jól állunk.
Nádas végül készülő szövegéről, memoirjáról beszélt a közönségnek, majd a konferencia záróakkorjaként fel is olvasott egy hosszabb részletet visszaemlékezéseiből.
A felolvasát óriási taps követte. Szólt ez a taps ugyanúgy a lelkes fordítóknak és a konferencia szervezőinek egyaránt.
