TIBOR FISCHER (Stockport, 1959) magyar származású angol író, aki először jobbnál-jobb regényekkel tűnt fel a magyar könyvpiacon (pl. Gógyigaleri). Londonban nőtt fel, majd a Cambridge University latin és francia szakán tanult. 1988 és 1990 között a The Daily Telegraph magyarországi tudósítójaként dolgozott. Novelláival és regényeivel számos díjat nyert. Tagja a Királyi Irodalmi Társaságnak, a Canterbury Christ Church University kreatív írás kurzusának programigazgatója.
Az elmúlt néhány évben többször keltettek kisebb vihart Magyarországgal kapcsolatos provokatív – vagy csak annak tűnő – kijelentései. Most végre itt az alkalom, hogy a kijelentések mögé lássunk. Október 15-én jelenik meg új könyve, amiről így ír a kiadó:
„Görbe tükör? Pamflet vagy stand-up? Sírjunk, vagy nevessünk? Tibor Fischer szellemes könyvecskéje tömör összefoglalása mindannak, amit, jobb szó híján, rendszerváltásnak és demokráciának nevezünk. No meg arról, hogy milyen is valójában a magyar média, hogyan viszonyul a politikához. Ha viszonyul egyáltalán, és nem csak dörgölődzik. Vagy ez is viszony(ulás)? És miért van az, hogy a nyugati sajtó nem tud semmit rólunk. Illetve amit tud, azt többnyire itthonról szivárogtatják ki, kellően kozmetikázva. Ettől még Budapest Bukarest, és örök vicc, hogy két magyar három pártot alapít.”
A figyelem felkeltőnek szánk Fischer idézet már magában is elég a vitához:
Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ, mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket. Nem rossz.
Az egyetlen különbség a fiatal Orbán meg a mostani között szerintem abban áll, hogy a mostaninak már nincs kedve játszadozni az áldozatával.
