Iain M. Banks: Közelkép. Agave Könyvek, 2014, 3780 forint
„Banks súlyos betegség következtében 2013 júniusában hunyt el, rajongók millióit rendítve meg világszerte, és hatalmas űrt hagyva maga után…” – olvasható a Közelkép című regény borítóján. Bár a szerkesztő biztosan nem ebben az értelemben értette, Banks tényleg hatalmas és szépen benépesített, berendezett világegyetemet hagyott az olvasóra. Fölvetődhet a kérdés – abban, aki nem olvas, csak néz – , hogy a Csillagok háborúja, az Avatar és a többi mozifilm után mi újat lehet mondani leendő univerzumokról. Banks azonban egyáltalán nem a jó öreg jövőt festi, amelyet néha már ununk.
A Közelképben folyamatos jelenidőben járunk, a történet több szálon és sokféle helyszínen kezdődik. Szökevényt üldöznek egy opera színfalai között, virtuális, de több csatamezőn középkori eszközökkel vívott háborúban élnek-halnak a hősök, emberek, emberszerű és másféle lények, gépek. Egyezményesen elfogadott szabályok szerint érintkeznek a különböző technikai színvonalon álló civilizációk, hogy ne zavarják meg egymás fejlődését. Az olvasó mégsem érzi úgy egy pillanatra sem, hogy ül az éjszaka sötét ablakában, és szorong, mert mégis minden emberi, földi léptékű, otthonos, a hasonlatok is.
A háborús zónában elhelyezkedő orbitálok egy részét evakuálták, majd megsemmisítették, más részüket felfegyverezték, és a szebb napok reményében – akár a benaftalinozott ruhákat a szekrényben – otthagyták.
Banks világában lehetséges a nemváltás, a gyors fájdalomcsillapítás drogmirigy segítségével, és – az idegmíder nevű különös protézis segítségével – a föltámadás, még ha nincs is benne mindig köszönet. Az egyik bolygón az eladósodott családok gyerekei tetoválást kapnak, ez jelzi szüleik erkölcsi lecsúszását. Egy helyen hópehely alakú városról esik szó, a regény cselekményének háttere pedig egy ügydöntő népszavazásnak felfogható virtuális háború, amelynek tétje a pokol fönnmaradása vagy eltörlése. Az alvilág egyik bugyra nem más, mint egy apácakolostor.
A legemberibb mérce mégis a Kultúra nevű közösség, amely a jelek szerint humánusan gondolkodó gépek, űrhajók és emberek szuperharmonikus nagyhatalma. Hasonlít a mi idealizált Nyugatunkra, erős, igazságos és logikus, nincsenek hagyományos nagyhatalmi ambíciói, és jól fejlett az öniróniája. Hajói, amelyek olykor tanácskoznak, egyek a személyzetükkel, irányítójukkal, ilyen neveken futnak: Kajmánvigyor, Szupersmár, Erkölcsi hulla, Állami szadista, Üreglakó. Egy tanácskozás alkalmával jelen van valaki, ilyenformán:
A Kis fekete ruha egy ritkás, narancsszínű felhő volt; a mennyezet alatt lebegett.
A Kultúra mindenütt jelen tud lenni, ahol akar, de nem mindenütt akar. A pokol viszont csak virtuálisan létezik, szervereken tartják fönn, de tényleg pokoli – és tényleg nagy kérdés, hogy szükség van-e rá, vagy sem.
Tudja jól, hová akarok kilyukadni. A helyzet az, hogy csak a pokolbeli szenvedés rémével tudjuk kordában tartani vadállati ösztöneinket. Maga szerint létezik az Alkotó? Nos, jómagam nem tudom a választ, és ezzel nem vagyok egyedül. A főpapunk például nem hisz benne.
Magyarázat ezen a ponton nincs, nem is szükséges.
A könyv, ahogyan Banks világűrje általában, nekem azért tetszik, mert a számtalan változó tényező és a gigantikus méretű gazságok ellenére sokkal biztonságosabb, kiszámíthatóbb közeg, mint a mi világunk. Megnyugtató, hogy nem csak az ember hülye, hanem a gép is, a különbség csak annyi, hogy mindig, mindenütt vannak páran, akik méltósággal viselik saját hülyeségüket. A történet nem kerekedik, inkább alakul, de azért mindig jókor kerül elő valami pofonegyszerű, manuális megoldás – például egy romantikus lelkületű gengszter-testőr régi pisztolya, amelynek működését nem lehet kütyükkel blokkolni, mert belül csupa csavar és rugó.
Ez az anyag – ahogy a Wikipédia is fogalmaz – „nyelvi, kompozíciós és gondolati szempontból” felülmúlja „a legtöbb (ponyvaregény eredetét levetkőzni képtelen) sci-fi alkotást”. A szabad enciklopédia – amelynek mintha köze lenne a Banks-féle Kultúrához – bár tavaly frissítette az életrajzot, beleírva a szerző halálát, azért, nyilván figyelmetlenségből, nyitva hagy egy kaput neki, amikor arról ír, a Száműző című regényben bemutatott világ még „trilógiává nőheti ki magát”.
Ez most már csak abban az esetben lehetséges, ha Banks-nek is volt idegmídere.
