Őszintén szólva, ha az ember újságír, hivatalból megfordul pár helyen, ezzel nem mondok újat. Sajtótájékoztatókra repked, pogácsát eszik, kávét ebédel, érdeklődik, beszélget, néha megetetik, néha meggyőzik, máskor meg nem. Annyi biztos, hogy ahol sajtótájékoztatnak, ott szépítenek is általában, el nem ítélhető emberi okokból, hiszen mindenki szeretne jó képet festeni a neki fontos dolgokról. Ezért mikor a karikás szemű kuhltulális úhjsáhgíló a Centrálba kap meghívást, ráadásul sajtóreggelire, akkor kíváncsi lesz. Igen, ez az a Centrál, ahol a Nyugat, meg az Újhold, meg a Babits, meg a… A kávéház, amit irodalomból tanítottak középiskolában. (Vajon egyszer a romkocsmák is hasonlóan jó sorsa jutnak saját érdemeikért?)
Tizenegykor már telt ház volt
a sajtó jeles tagjainak elkülönített teremrészben. Egy öltönyös úr egyből látta, hogy itt néhányunknak nem jutott szék, elszaladt, visszajött, hozott, leültünk. A legszebb a közjátékban, hogy pár perc múlva bemutatkozott a jelenlevőknek. Somody Imre, a hely tulajdonosa hozott széket nekünk. Szimpatikus húzás. Aztán nagyon őszintén elmesélte, hogy milyen változtatásokra volt szükség ahhoz, hogy a hely nyitva maradhasson. Bemutatta a ház séfjét, Hampuk Zsoltot és cukrászát, Urbán Gábort, akikkel közösen alakították ki az új étlapot.
Valahova a fine dining és a kifőzde
közötti széles skálára lőtték be a színvonalat, hogy megfizethető legyen, de igényes és jó alapanyagokból, alapvetően magyaros kajákkal, a különböző nemzetek ételei mellett. Mert jól megfér az étlapon egymással az angol reggeli a kis kolbászkáival, meg a káposztás kocka, így minden nemzet vendégei elégedettek lehetnek.
A tulaj azt is elmesélte, rá kellett jönnie, hogy olyan hangulatot kell teremteni a kávéházban, ami a vendégek fejében (és elvárásaiban) él. Ha valaki például Párizsba utazna, lenne egy képe róla, és akkor érezné jól magát, ha azt a képet megtalálhatja ott. Valahogy így gondolkodnak a turisták, de a helyiek is, ha egy ilyen nagymultú helyre betérnek.
A szemközti galériának nevet adó
Ernst Wastl Bécsben, a kávéházi kultúra fellegvárában nőtt fel, ő alakította át belülről a Centrál Kávéházat. Törtmagyarul mesélt arról, hogy mennyit számít például a terasz látképe, valódi bambuszból készült székekkel, az ablaküvegek mögött pálmákkal tették korhűvé a képet. Felesége görög, szintén magyarul mondta el, hogy mennyit segített nekik a PIM, az OSZK, vagy a Szabó Ervin Könyvtár, amikor a helyet rekonstruálták. Egy műemléknél ez persze nem olyan egyszerű, mindenhez engedély kell, korabeli fotókkal bizonyították például, hogy az ablakok felett régen is voltak lehúzható ernyők, és csak azután kaptak engedélyt a felszerelésükre.
Juhász Anna, a hely kulturális menedzsere,
irodalomszervező lelkesen tájékoztatott, hogy ősztől családi programokkal, a hely egykori törzsvendégei által ihletett tematikus estekkel, képzőművészeti és zenei eseményekkel színesedik a hely. Részletes információt itt találhatunk. Nekiszegezték a kérdést, hogy szép és jó ugyan, hogy szeretnék visszahozni az alkotást is a Kávéház falai közé, de mennyire lesz ez megfizethető. A válaszban elhangzott az olcsó húsnak híg a leve igazsága is, (egyébként a hely árai közepesek) de az is, hogy szeretnének olyan lehetőséget biztosítani a jövőben, hogy az ott alkotó költők fizethessenek verssel amelyekből aztán antológia készül. Kíváncsian várjuk.
