Sokan voltunk vele úgy gyerekkorunkban, hogy ha érdekelt is bennünket egy-egy kiállítás, akkor is idegennek éreztük a közeget. Túl ridegnek, túl sterilnek. De ne gondoljuk, csak nálunk jellemző az íratlan múzeumi csendrendelet, és hogy itthon csak unalmas kiállítóterek léteznek, külföldön meg csak izgalmas, interaktív múzeumok. És azt se higgyük, hogy csak itthon zavarja a felnőtteket a gyerekzsivaj.
Michelle Warwicker arról ír BBC Magazinban, hogy újabb kutatások szerint a gyerekek hatékonyabban tanulnak, ha a galériákban és múzeumokban hagyják őket szabadon mozogni. Arra is választ keres azonban, hogy vajon mi a helyzet a többiekkel?
Egy művészeti galéria ma már nem a csendes megfigyelés és halk suttogás helye. Sok intézmény próbálja becsalogatni a kisgyerekes családokat, többen alkalmaznak a figyelmet megragadó, interaktív kijelzőket. A New Yorki Metropolitan Művészeti Múzeum vagy a londoni Tate Modern gyermekbarát kiállításokat és programokat kínál, és külön útvonalakat javasol a legkisebb látogatóknak. A Tate-ben beszélgetni is szabad, ahogy ezt a múzeum honlapja hirdeti.
A Sheffieldi Egyetem munkatársa, Abigail Hackett kutatási területe a múzeumokban és művészeti galériákban való szaladgálás, ugrálás és tánc. Ezek a mozgásformák segítik a négy év alatti gyerekeket a tanulásban, de nem úgy, ahogy azt elképzelnénk. A szülők szeretnék, ha csemetéik Van Gogh, Picasso és mások festményeiről tanulnának, de Hackett meglátása szerint a gyerekek nem a műalkotásokról, hanem magáról a közegről tanulhatnak valamit. A mozgás élménye az, amit hazavihetnek magukkal és megőrizhetnek ezekről a kiállításokról.
Csendet kérünk!
„A galériák hagyományosan a nézelődés, a csendes szemlélődés helyszínei” – mondja David Buckman brit művészettörténész. Nyilvánvaló, hogy az embereknek csendben kell megbeszélniük a látottakat, anélkül, hogy gyerekek szaladgálnának és kiabálnának körülöttük, vagy telefonhívások zavarnák meg őket.
Nico Kos Earle kulturális újságíró és kétgyermekes apa nem ért egyet vele, szerinte a múzeumok nagy és tágas terei szinte hívogatják a gyerekeket: arra ösztönzik őket, hogy úgy mozogjanak bennük, mintha a szabadban lennének. Elmeséli, hogy amikor a családjával Párizsban járt, olyan sűrűn szóltak rájuk, hogy letettek a közös múzeumlátogatásról.
Jake Chapman szerint egyenesen időpazarlás gyerekekkel múzeumba menni. A brit művész viszont éppen olyan időszakban tette ezt a megállapítást, amikor az Egyesült Királyságban egyre népszerűbbé vált a családos múzeumlátogatás. Egy 2011-es statisztika szerint az állami fenntartású intézményekben tíz év alatt, mióta ingyenessé vált a belépés a nemzeti múzeumokba, 36%-kal nőtt a kiskorú látogatók száma, ami kétmillióval több gyereket jelent. Az olyan csoportok, mint a Kids in Museums, a gyermekek hatékonyabb bevonása mellett kampányolnak.
De vajon szabad-e arra ösztönöznünk őket, hogy kis felnőttként viselkedjenek? „Szabadon rohangálni nem egyenlő a nézelődéssel, csak mások megzavarásával” – mondja Julian Spalding kritikus. Szerinte a művészeti galériák akkor működnek igazán, amikor a látogatók megállnak és elmélyülten figyelnek. „Egy művészeti galériának az a feladata, hogy fokozza a vizuális figyelmet” – teszi hozzá. A gyermekek ugyanúgy képesek megállni és befogadni azt, amit a felnőttek, sőt még fogékonyabbak és nyitottabbak is. „A művészet ott kezdődik, ahol a gyerekek megállnak és csodálkozva nézik az alkotásokat.”
„Egyszer láttam egy körülbelül ötéves gyereket, aki a Mona Lisa előtt állt megbabonázva” – meséli. „Hirtelen azt mondta: Tudom, hogy ez az esküvője napja, de éppen most hallotta, hogy a legjobb barátja meghalt.” Na de mi van akkor, ha a lurkót történetesen nem köti le Mona Lisa? „Azok a gyerekek, akik még nem gondolkodnak teljesen tudatosan – tehát nincsenek tisztában az idő múlásával, és elkezdik felhalmozni az emlékeket – még nem képesek reagálni a művészetre” – érvel Spalding. „Ez azt jelenti, hogy az öt év alatti gyerekeknek nem a galériákban kell játszaniuk.”
Csak óvatosan!
A szülők inkább a speciális gyermekbarát zónák biztonságához ragaszkodnak. Itt csemetéik szabadon futhatnak és játszhatnak, távol a drága műtárgyaktól és a rosszallóan néző felnőtt látogatóktól. De Kos Earle úgy érzi, a gyerekek korlátozása ezeken a területeken azt jelenti, hogy elveszítik „a tisztelet a kultúra iránt, ami az örökségük”. Szerinte azokat a kiállításokat, ahova a gyerekeket elviszünk, gondosan kell kiválasztani. A különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodás fontos lecke a számukra. Bár semmi sem távolít el jobban egy gyereket a művészettől, mint egy állandóan figyelmeztető szülő, vagy a rosszallását kifejező személyzet.
Talán némi aggodalomra adhat okot a kiszámíthatatlanul mozgó csöppségek és az értékes műalkotások kombinációja. Clare Finn restaurátor ugyanakkor azt mondja, a gyerekek rohangálása miatt anélkül is aggódna, hogy észrevenné, milyen törékeny lehet a kortárs művészet. „Azt hiszem, egyre többen tekintenek a festményekre képként, megfeledkezve az anyagszerűségükről.”
És mégis, a legismertebb baleseteket a múzeumokban nem a gyerekek, hanem a felnőttek okozták szerencsétlenebb pillanataikban. Vegyük például azt a három 17. századi kínai vázát, amelyet felborított egy látogató, miközben lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét a cambridge-i Fitzwilliam Múzeumban. Vagy ott volt Picasso A színész című festménye, amelyet a New York Times szerint most plexi mögött tartanak, miután egy nő a Metropolitan Művészeti Múzeumban véletlenül nekiesett, széttépve azt.
A művészeti galériák a hétköznapokban ritkán adódó lehetőséget kínálnak a felnőtteknek, hogy megálljanak és elmélkedjenek – valami olyasmit nyújtanak tehát, ami biztosan elvész, ha kimondottan gyermekbarátokká lesznek a múzeumok. Viszont egy gyermekekre vonatkozó hivatalos magatartási kód egyre inkább irreális, mivel más helyzetekben hagyjuk, hogy szabadon mozogjanak és felfedezzék a világot. A felnőtteknek egyszerűen csak meg kell tanulniuk megosztani a kiállítótereket ezekkel a kiszámíthatatlan kis látogatókkal. Ahogy a Hyperallergic című online művészeti magazin vezető szerkesztője, Hrag Vartanian rámutat, a gyerekek legtöbbször „tisztelik” a műalkotásokat. És a felnőttek számára is hasznos lehet maguk körül tudni őket. „A természetes kíváncsiság ragályos lehet.”
(A szöveg alapja egy BBC-cikk fordítása)
