− Hát ez meg mekkora hülyeség! Hogy képzelik a kilátóba egy vaknak kedvezményes jegyet kérni? Ha nem lát, akkor minek akar felmenni? Őrület! Ebben az országban mindenki bolond. Egyforma a panoráma, senkivel sem tehetünk kivételt. Az mégsem lehet, hogy bevezessük a gyengén látóknak alkonyat után fél áron, vakoknak sötétedés után ingyen legyen látogatható a kilátó. Talán a rokkantaknak, mozgáskorlátozottaknak mozgólépcső, süketeknek, nagyot hallóknak mutogatós tolmács, aki mutatja a szél zúgását. Elmennek a sunyiba! Tanári kedvezményes jegyet mondott? A tanár az nem egy személy? Nem olyan, mint egy felnőtt ember? Ha a foglalkozások után is adnánk kedvezményt, nem sokára a lakatosoknak, kazánkovácsoknak és a tehenészeknek is kellene valami árengedmény. Az lenne aztán a szép világ! Nem elég, hogy ezen a szűk kis ablakon keresztül, ahonnan próbálom a jegyváltókat, diák és felnőtt kategóriába sorolni, még tovább komplikálnák a dolgom. Jól van, látom a kislány tényleg vak, nehogy itt hagyják nekem. Vigyék fel magukkal, de ebből ne csináljanak rendszert. Röhej, vakot a kilátóba, ezt is csak nálunk lehet megcsinálni …
− Nézd csak! Milyen rendesek, braille- írással is kiírták a hegyek neveit. Látod mégiscsak gondoltak az építtetők a vakokra.
− Csak túl nagyok a betűk, nem tudom elolvasni.
− Aki készítette jó szándékú nem vak, hanem rövidlátó ember lehetett. Maga tapasztalataiból kiindulva arra gondolt, aki olyan, mint ő, nem lát szemüveg nélkül rendesen, annak nem illik tovább nehezíteni a dolgát az apró betűkkel. Úgy gondolhatta ezeket a nagy betűket a vakok, akár messziről is biztosan jobban tudják majd olvasni, mint a kicsiket.
− Az tényleg lehet, a jó szándéka megvolt, köszönöm neki.
Bátori Szabolcs István
