Ami be van árazva, az valószínűleg létezik – mondja a táborépülettel szemben található bisztró pincére Puskás Panninak, az itallapot böngésző kolleginának, közben valószínűleg nincs is tudatában annak, hogy szinte minden mondata egy újabb aranyköpés. És ha mindehhez hozzátesszük, hogy a szomszéd kocsma főurával is élmény beszélgetni, könnyen eljuthatunk a megállapításhoz, hogy szervezett programokra tulajdonképpen nincs is szükség.
De azért nem olyan nagy baj, hogy ilyenek is vannak. Ráadásul a balatonszemesi tábor második napján a József Attila Kör felvonultat mindent, ami miatt érdemes ide járni és ide tartozni. Lelkiismeretes műhelymunka fiatal költőkkel és prózaírókkal, gondolatébresztő kerekasztal-beszélgetés a rendszerváltásról, elmélyülés a popkultúrában, ízelítő a slam poetryből. Van tehát választék bőven azok számára, akik nem csak a kocsmában üldögélnek, vagy nem alusszák át a fél napot másnaposságra hivatkozva.
Sepsi Lászlótól és beszélgetőtársaitól például megtudhatjuk, hogy mi is az a cyberpunk. Nagy Ildikó Noémi felhasználói oldalról, Szabó István Zoltán irodalomelméleti szempontból közelít ehhez a sci-fihez hasonló, de annál kevésbé elrugaszkodottabb irodalmi szubzsánerhez, amiről irodalmi eseményeken ritkán esik szó. Éjszaka pedig Horváth Kristóf, azaz Színész Bob és felfedezettjei slammelését hallhatjuk – akad olyan fiatal tehetség, aki a fülünk hallatára veszíti el slamszüzessését, és akkor megint tanulunk egy új kifejezést.
A fő téma viszont a rendszerváltás: az azóta eltelt huszonöt évet és annak irodalmi megjelenését Bárdos Deák Ágnes felvezetése után és Kassai Zsigmond moderálása mellett Karádi Éva, Kiss Noémi, Kukorelly Endre és Garaczi László világítja meg több oldalról, közép-európai kontextusba helyezve, generációs különbségeket is vizsgálva. Hiába töltik ki a vitapartnerek és a közönség soraiból hozzászólók a rendelkezésre álló két órás játékidőt, olyan téma ez, amiről nem lehet eleget beszélni.
Szóba jön például, hogy Lengyelországban hogyan élték és élik meg a hasonló változásokat, hogy mennyire más a huszonöt évvel korábbi és a mai Moszkva, és mi történt ugyanennyi idő alatt Budapesttel. Vagy hogy német szemmel mennyire érhetetlen, hogy a magyarok nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, és mennyire érhetetlen még az előző rendszerben harminc-negyven évet eltöltő magyarok számára is, hogy nem ragaszkodik minden honfitársuk foggal-körömmel a szabadsághoz.
Szóba jön, hogy a létező szocializmus évtizedeiben szinte lehetetlen volt eljutni a boldogabb nyugati országok valamelyikébe, és ha valaki el is jutott, el kellett búcsúznia a szüleitől, barátaitól, lakásától, és lakásban hagyni a bútorait és magyar nyelven íródott könyveit. Azzal a tudattal, hogy talán nem is jöhet vissza soha. Szóba jön az akkoriban alkotó írók lázadása és összetartása, és szóba jön a maiak légüres térben mozgása és széthúzása. És természetesen szóba jön a nosztalgia, amihez tökéletes díszlet a tábornak otthont adó szocreál épületegyüttes.
Ahol szerencsére legalább az internet működik, hogy a sajtó munkatársai dolgozhassanak, és hogy mosolyogva sétálhassanak el mellettük azok a táborlakók, akik csak nyaralni jöttek Szemesre. Engem többen meg is vádolnak azzal, hogy a „kötelező” napi tudósítások mellett a nagy presztízsű titkos naplót is én írom idén, amit persze tagadok. A kocsmapult mögül érkezik a kontra: a csapos bácsi fiatalabb korában tagadta, ha egy-egy lánnyal hírbe hozták, most viszont örülne neki, ha legalább pletykálnának róla. És ezen a ponton eldöntöm, hogy innentől kezdve én sem tagadok majd semmit. Még akkor sem, ha egyáltalán nem igaz.
