Charles Stross: Accelerando, Ad Astra Kiadó, fordító: Hidy Mátyás, szerkesztő: Szélesi Sándor, szöveggondozás és korrektor: Kovács Andrea, Hertelendy Anna
A science-fiction műfajának elsődleges feladata, leglényege, hogy megpróbálja kisakkozni, milyen lesz a jövő. Manapság sorra jelennek meg a „nagy látomások”, az emberiség holnapját megálmodó művek, melyek hol optimista, hol hátborzongatóan apokaliptikus, máskor pedig a szürrealitásig elvont, kifacsart jövőképet tárnak az olvasók elé. Charles David George Stross 1964-ben született angol író Accelerando című regénye, mely máris szinte minden jelentős sci-fi díjat lekaszált, vagy épp a várományosa, szintén arról mesél, vajon milyen lesz a holnapunk. A szerző, aki régóta ismert, mint a lovecraft-i horror, az űropera, a poszt-cyberpunk és a klasszikus fantasy mestere, s aki egyébként újságíróként és bloggerként is tevékenykedik, nem megy túl messzire, legalábbis ami az időt jelenti. A közeljövőben indítja történetét, ám a technikai fejlődés őrülten felpörgött világában néhány évtized is óriási változásokat hozhat.
Az Accelerando eredetileg 2005-ben jelent meg, ám hozzánk csak most jutott el. Nem csodálom, mivel ezt a szöveget lefordítani igazi kínszenvedés lehetett. Stross töményen adagolja a közgazdasági, politikaelméleti, szociológiai és főleg a számítástechnikai szakkifejezéseket, melyek olyan felfoghatatlan mennyiségben zúdulnak a gyanútlan olvasóra, hogy az (én!) néhány tucat oldal után komplett idiótának érzi magát, amiért egyszerűen nem érti, mi a fenéről hablatyol a szerző. Minden elismerésem a fordítónak, szerkesztőnek, szöveggondozónak és korrektornak, hogy mégis tiszta, irodalmi színvonalú, kiváló minőségű magyar szövegkorpuszt tudtak gyúrni, faragni, csiszolni.
Lássuk a regényt, mely valójában három történet, három generáció és három korszak meséje, méghozzá accelerando, azaz (a zenében használatos kifejezés szerint) gyorsítva (a sztori eredetileg folytatásokban jelent meg). Az első regényszakasz Manfred Macxról szól, aki a 21. század elején, de azért a mi jelenünktől kb. 20-30 évre „él” – bár abban, hogy valóban „él”, én némileg kételkedem, ugyanis a fickó tudatának, személyiségének, emlékeinek nagy része már rég a kibertérbe van feltöltve, hogy ne foglalja fölöslegesen az agykapacitását. Mivel Manfred szürkeállománya ily módon tehermentesítve van, e laza világfi innovációs szabadúszóként tud létezni, akinek már reggeli előtt legalább három zseniális befektetési ötlete, találmánya, világmegváltó gondolata támad, amiket aztán nyomban levédet, majd egy alapítványon keresztül ingyen ajándékozza azokat az emberiségnek. Pénzt semmiért nem kér, hiszen ő mindent ingyen kap mindenhol a hálás befektetőktől, kormányoktól, bár bőkezű agykapacitása miatt sokan gyűlölik is.
Stross lassan, módszeresen tárja elénk a holnapot, melyben a pénznél már sokkal értékesebb az adat, a tárhely, a sávszélesség. Az emberiség kütyük garmadájával telechipelve létezik, a leggazdagabbak pedig már arra készülnek, hogy a halál elől egész lényüket a globális (sőt, hamarosan soláris, tehát az egész Naprendszert adattárolóként használó) hálóra töltsék fel. Az Accelerando világában bolygórendszerünk lassanként egyetlen Matrioshka-aggyá alakul, melyben a kisbolygók, holdak, meteorok és bolygók anyaga adathordozóvá alakul.
Stross regénye zsúfolva van szakkifejezésekkel (nem csoda, hogy angol nyelven külön Technikai Segédkönyv érhető el a regényhez – szükség volna rá a magyar szöveg olvasásához is!), valamint szexuális, gazdasági és kiber perverziókkal. A sztori viszonylag egyszerű, ám a tömény szakhalandzsából nem egyszerű kibogarászni, hogy kivel épp mi, miért és melyik valóságban (térben) történnek.
Az Accelerando nagy, jól kidolgozott, javarészt hihető látomás a jövőről, melyben a legijesztőbb az, hogy úgy tűnik: ha az emberiség fejlődni és túlélni akar, akkor muszáj lesz elembertelenednie.
Csak azok a kommunista languszták, akik az utolsó működő Windows rendszerből feltöltődve dezertálnak a kibertérbe… Csak azokat ne írta volna bele Stross az Accelerandóba. Akkor tán még, komolyan is lehetne venni a regényét, ami azonban így bizony túl… Túl elszállt.
