Ma este Ian Anderson a Kongresszusi Központban lép fel, ahol a Jethro Tull legjobb pillanataiból szemezget. Mi pedig most kiemelünk négy fontos Jethro Tull-lemezt, amit ráadásul most meg is tudsz hallgatni.
STAND UP (1969)
A zenekar második lemeze a Stand Up és ez az első, ami Martin Barre gitárossal készült, akinek sokszínű gitárjátéka volt az egyik meghatározó eleme a Jethro Tull hangzásának. Andersonék első albuma (This Was) még tisztábban nyúl a blueshoz, a Stand Up viszont ennél már jóval eklektikusabb képet fest a zenekarról.
A Bourée című dal egy jazzes Bach-feldolgozás, ahol már komoly főszerephez jut Anderson fuvolája, de a Fat Manben még egy mandolin is előkerül – alighanem először a rockzene történetében (Rod Stewart Maggie May című dalában lesz még emlékezetes, de csak két évvel később).
https://www.youtube.com/watch?v=vHScLt4I0Dw
AQUALUNG (1971)
Az egyik legnagyobb Jethro Tull-siker az Aqualung volt. A Jethro Tull ekkor már elszakad az első lemezek hangvételétől, de még nem igazán az a keltás progresszív zenekar, ami pár évvel később lett belőlük. Ez a lemez az egyik kedvence az Iron Maiden legendás basszusgitárosának, Steve Harrisnek is. Mi több, a Cross-Eyed Mary című dalt fel is dolgozták.
Annyira nem is meglepő ez, mert az Aqualung a zenekar egyik legkarcosabb lemeze és a legemlékezetesebb riffek is mind itt vannak, elég csak a nyitódalra gondolni. Ugyanakkor a dalok többségében a hangszerelés már sokszor megelőlegezi az akusztikus hangzásra építő későbbi Jethro Tullt.
THICK AS A BRICK (1972)
A Jethro Tull legnagyobb gurítása a Thick As A Brick volt, ami az egyre inkább kiüresedő tartalmú konceptlemezek történetében nyitott új fejezetet. Ian Anderson meglepődve tapasztalta, hogy az Aqualungot a kritika egyöntetűen konceptlemezként értelmezte, holott ő nem annak szánta.
Adok én nektek konceptalbumot! – gondolta magában Anderson és nekiállt egy hosszú, szatirikus szöveget írni, némi Monty Python-ihletéssel. És hogy még egyet forduljon a csavar, Anderson kitalálta, hogy a szöveget egy 8 éves Gerald Bostock nevű csodagyerek írta: az eredeti borítón egy újságcikk látható, amiben arról van szó, hogy egy diákíró versenyen a zsűri Bostock művét diszkvalifikálta káromkodás miatt. Anderson tréfája annyira jól sikerült, hogy sokan el is hitték, hogy Bostock írta a szöveget, pedig szegény kisfiú sosem létezett.
A lemez azért is mérföldkő, mert (lényegében) a Jethro Tull volt az első zenekar, amelyik egy egyetlen kompozícióval töltött meg egy egész nagylemezt, amit csak a lemezfordítás szel ketté. Abban az évben a turnén is egészében adták elő a Thick As A Bricket, ami a gitáros Barre szerint többnyire borzalmas élmény volt. Ian Anderson 2002-ben túrta elő ismét és játszotta el egészében az albumot.
SONGS FROM THE WOOD (1977)
A Songs From The Wood az első darabja a zenekar folk-trilógiájának (a másik kettő a nem kevésbé kiváló Heavy Horses és a Stormwatch), ami a zenekar szó szerinti reneszánszát jelentette. Anderson újra feltalálta a zenekara hangzását és lemezkarrierje során talán utoljára tudta a változó idők szelét előnyére fordítani.
Ebben az is szerepet játszhatott, hogy Anderson ezúttal nem sajátította ki a kreatív folyamatokat és társainak is több beleszólást engedélyezett a dalokba. Ezért is tűnik úgy, hogy a Songs From The Wood a zenekar egyik legfelszabadultabb és legjátékosabb lemeze.
https://www.youtube.com/watch?v=9ua9I8g7TCs
