+ Irodalom

A magyar slam poetry felemelkedése és bukása

slam poetry

Az is kissé nagyon izé, ahogy Nádasdy Ádámot fölkérték kommentelésre, meg is teszi tisztességesen, biztos örülnek a fiatalok. Csak hát ha lázadás ez (valahol), akkor nem kell tekintéllyel alátámasztani.

SLAM PONT (bevezetés, szerkesztés, interjúk: Csider István Zoltán és Pion István). Budapest, Libri Kiadó, 2014, 107 oldal, 2490 Ft.

Most elmarad a hagyományos pontozás, ami kritikáinknál szokás. Félő, túl alacsonyak lennének a pontszámok, maradhatna a szóbeli értékelés.

Kétségbe vagyok esve.

Nem, bocsánat, nem így kezdem.

Hanem hogy végre megörültem, kijött egy ilyen kötet, és végre megtudom, mi az és milyen a magyar slam poetry, amiről az utóbbi időben oly sokat hallani. Sok jót, mert százakat vonzanak az estek, megszaladt az irodalom szekere, fiatal költők mondják verseiket, fiatalok istenítik s követik őket, akár a rocksztárokat. Így a kósza hírek.

Persze az emberélet delén én már nem nagyon megyek utána az ilyesminek, kicsit gyanús, hogy kb. rappelik a verseket, romkocsmákban nyomulnak, oda már ha, akkor barátokkal dumálni, nem kultúrprogramra. De ez az én egyéni szoc bajom.

Ám sajnos

e kis kötetet kézbe véve sem lettem okosabb, sőt. És a kiadványt még továbbiak követik, újabb slammereket mutatnak majd be (reméljük, nem ekképp). Közben én az egészet nem értem, de ez még a jobbik eset, mert nem kell nekem mindent érteni, vagy hogy tetsszen stb. Nem kell nekem a táncot se lekottázni, ahhoz se értek.

Ám könyvként kézbe véve annál kínosabbnak tartom ezt a vállalkozást. Megengedem, élőben hangulatos, szuper, akik csinálják, fasza gyerekek, jó kis társaság, műveltséggel, illúziókkal és művészi hajlamokkal. De ez a könyvecske úgy szét van esve, akár az igazi rapper hétfő reggelre.

Nemrég ezt olvastam Uj Péter tollából: „2014-ben nincs gyűlöletesebb szó a magyar nyelvben, nincs szörnyűbb jelenség, mint a hungarikum. (Honorable mentions: slam poetry, startupkultúra, stand up comedy.) Ahol ez a szó elhangzik, ott ötven méteres körzetben 20-30 százalékkal esik az IQ, az agysejtek jól hallhatóan pusztulnak.”

slam poetry

És noha tudjuk, tudom, a publicista mindig túloz, a SLAM.PONT kapcsán is most egyeznem kell, kiemelve még egyszer: e kötetre mondom, nem az egészre. Elvben működhetne is, bemutatunk egy kulturális mozgalomféleséget, amolyan irodalmi szubkultúrát, irodalmat, amit közel visznek a közösséghez, a közönséghez, amit alapjáraton nem is olvasni kell. Bemutatjuk a szerzőket-előadókat, van interjú, egy-egy mű, elemzés – a koncepcióban semmi kivetnivaló. És helyenként kiderül, mi a lényeg, de mire oda jutunk, elmegy a kedvünk az egésztől.

Szóval három slammert ismerhetnénk meg itt első körben – André Ferencet, Mavrák Kata Hugee-t és Süveg Márk Saiid-it -, de az interjúk készítőjei érzékelhetően egy csapásirányon tudtak haladni. Hogy vajon a kérdezett mit csinált, amikor semmit se csinált (semmit), a slammer melyik (rom)kocsmába vagy versenyre mikor ment le/el, ha nem, miért nem, ha oda, miért nem amoda; ami tök érdektelen, főleg, mert kiderül, a kérdezett nem emlékszik nagyon semmire. Akkora itt a lazaság, hogy minden lazán szétesik, a kérdések és a válaszok többsége is.

A szubkultúra tagjai

biztos örömmel olvassák hőseink emlékeiket, ki mikor találkozott, már ha, és hol, de ez innen nézve a kívülállónak értelmezhetetlen, és sajnos egy utálatos szót kell kimondanom: belterjes. Ilyet mondjuk zenészkörökben szoktam tapasztalni, ha arról beszélgetnek, hogy emlékszel-e, amikor itt meg ott ez meg az volt, vagy amott volt és mit játszottunk vagy se, és kiderül, hogy mindenki össze-vissza emlékszik, ott se volt, viszont jól bebaszott.

Az látszik, de ez is ciki, hogy e körnek van egy központi figurája, Závada Péter, akihez igazodnak a fiúk és lányok, bár ez sem egyértelmű, csak hát kissé sok itt a tiszteletkör. És mégsem Thomas Mannról van szó, akinek szívesen bújjuk a naplóit, és az is érdekelne bennünket, hogy aludt a mester. És más nevek is pörögnek, gőzünk sincs, kik lehetnek, de hát ez az a kocsmai szint, amikor azt mondják a söntésnél, hogy tudod, bazdmeg, a Peti, na az megmondta. Hogy mit, mindegy is, megmondta. Mi is meg megvonjuk a vállunkat, nem azért állunk ott. Az igaz, hogy ebből meg abból is lehet még valami.

Az is kissé nagyon izé,

ahogy Nádasdy Ádámot fölkérték kommentelésre, meg is teszi tisztességesen, biztos örülnek a fiatalok. Csak hát ha lázadás ez (valahol), akkor nem kell tekintéllyel alátámasztani. Nem tudom, Nádasdynak tényleg tetszik-e ez az egész, az egy-két oldalas kommentjeiből nem derül ki, inkább beszél Petőfiről, többször is, másról, Aranyról – elegánsan, az idősb szaktárs így segíti a fiatalokat. Csak ez úgy funkció nélküli, ahogy van. Ha jól tudom, Nádasdy a slam poetry-nek nem mestere, úgyhogy mi végre az egymás körüli tiszteletkörök, végképp nem világos. Csak.

És akkor itt van a három szerzőtől pár munka, vers. Ami így kinyomtatva, hát, hát. Pont olyan suták, mint némely könnyűzenei szám szövegei, amelyeket mégis nap, mint nap dúdolunk, pedig ostoba, gügyögő sorokból állnak, nem szólnak szinte semmiről, a rímek is kínosak. Emiatt megengedem, működik ez a színpadon, de olvasva sokszor kiver a hideg. Például Süveg Márk Saiid soraitól:

„A tehetetlen ember szereti, ha más is esendő

A tehetetlen embertűző napnál nyit esernyőt

A tehetetlen ember azt szereti, ha nincs csend

Önmagából hiányolja a nem létező istent”

Igen, valahogy ilyenek az első verseink, úgy tizenévesen, de hogy kínozni is lehet vele, az biztos, egy érettségi vizsga tételeként pedig biztosan ütne is. „A legszebb tavasz Baktalórándházán” címűhöz, amit Kusturica egyik filmje ihletett, számos lábjegyzetet is kapunk, amelyek humorosak lennének – de istenemre, nem azok.

Egy vers emelhető ki,

ami szól valamiről, Mavrák Kata Hugee elhunyt unokatestvérének állít emlékét. De a másik, a Rómeó alteregue – Júlia mit akar mondani, azt az ördög tudja, s az első sorától, az első szóviccnek gondolt akármitől rögtön le is lombolódzunk: „Ó Rómeó miért nem vagy te roma? Oh!” (Kiemelés az eredetiben). Igen, oh. És igen, a Ki vagyok? címűben van önirónia, reflexió a műfajra, de a 19 lábjegyzet, az egymásra utalgatás, miközben maga a vers se más, mint egymásra utalgatás, soknak tűnik, főleg, hogy hatban Závada Péter neve tűnik fel. (Ő lenne a magyar slam poetry istene? – nem zárom ki. De ha ez vallás, akkor még világosabb, hogy nem művészet.)

Az André Ferenccel készült interjúból viszont legalább megtudunk valamit Erdélyről, de amikor egy beszélgetés leirata helyenként nem haladja meg a kereskedelmi tévék reggeli műsorainak színvonalát, azt még a legbölcsebb gondolatok sem egyensúlyozhatják. Hogy itt olvasható egyedüli munkájának címe erőltetett – Kolozsvárról szólva Klórosvár – már fel sem tűnik, és még erről tudjuk elképzelni leginkább, hogy egy hangulatos kolozsvári helyen rappelve működik. De a 33 lábjegyzet agyoncsapja ezt is Kolozsvár-magyarázataival (aki egy kicsit is foglalkozik magyar irodalommal, kultúrával, annak Kolozsvár azért nem üres fogalom). Bizonyítva, hogy a magyarok nem az aforizma mesterei, azaz egy mondatban képtelenek humorosak lenni.

Ha meg a versbéli poént külön magyarázni is kell, mint itt pl. a Kluzs-napoklát (érted: napokla, Kolozsvár mint pokol), akkor nincs más hátra, jajj nekün, meneküljünk.

(A kötet címe maga is szóvicc lenne, SLAM.PONT, szempont, értik. Ezért bátorkodtam én is hasonló hangnemű címet adni kritikámnak: Elszlemtelenedettek. Mindkettőért én kérek elnézést.) – Csakhogy a Szerk. megváltoztatta a címet, mert ilyen hülye címet legfeljebb könyvnek adunk, hogy elmondhassuk ismét: nem vesznek és nem olvasnak az emberek könyvet. Érted?

3 hozzászólás

3 Comments

  1. kovats87 szerint:

    Kedves Szerbhorváth György!

    Olvasva a kritikáját én valahogy azt éreztem, hogy az egész irományban benne van az, hogy na akkor én most megmutatom, hogy nem is jó ez a slam, és csak az iszákos kocsmajáró tinik élvezik! Elég kicsinyes írásnak tartom, ráadásul a kritikai mi voltát sem értem! Miért ír kritikát egy olyan ember a slam.pontról aki nem is ismeri a slam poetry?! Nem értem miért lepődik meg hogy nem ismeri a helyeket, embereket, ha semmit nem tud a slam poetry mozgalomról! (Pl.: egy II. világháborús könyvet olvasva, ha semmit nem tudok a témáról, valószínűleg elég hülyén nézném leírva azt, hogy D-Day…)! Viszont mennyivel egyszerűbb leírni azt, hogy ah belterjes az egész… Na meg persze Závada Péternek is oda kell vagy kettőt szúrni, akinek semmilyen szerepe nincs már a slamben! Ön emelte ki Süveg Márk 4 sorát, melyből az első sor kifejezetten illik ehhez a kritikához:
    “A tehetetlen ember szereti, ha más is esendő”

    És végül engedje meg, hogy még egy idézettel zárjam soraimat, mely szintén Süveg Márk Said tollából származik (még a szétesős-hétfőreggeles-rapperes korából):
    “Beteg a szöveg, ha valamit nem tudsz akkor kérdezz, mi f*sz mi a szeszről beszél ez soha nem kértem,hogy érezd”

  2. Zsuzsi szerint:

    Remek írás!

  3. ilonka szerint:

    Egyetértek ezzel a cikkel. Nekem is ez a benyomásom. Vagyis ennél sokkal rosszabb, de hát miért ne legyek nagylelkű. Kamulázadás, szalonpunk, ösztöndíjas rendszerkritika.
    Megnézném, hogy a szerzők hogyan értenének szót azokkal, akikről látszólag beszélnek.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top