+ Média

Vízen járni? Street View-ban lehetséges

A Street View-ban hamarosan végigjárhatjuk a magyarországi Duna 400 kilóméterét. Kellemes délutáni kikapcsolódásnak ígérkezik.

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google, a magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatásának segítségével.

Ulf Spitzer, a Google utcakép szolgáltatásának regionális vezetője elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan folyami hajóra szerelték fel kamerájukat, amely nagy távot tesz meg, és ezzel több országon átnyúló projektet valósítanak meg.

A Google panorámaképet készítő eszközét, amelyet eddig autóra, biciklire szereltek, vagy túrázók vittek magukkal, most a Tauck utazási iroda egyik turistahajójára szerelték fel, amely Pozsony és romániai Csernavoda között közlekedik.

Fotó: technet.hu

Fotó: technet.hu

Ulf Spitzer elmondása szerint a képek elkészítése időjárástól függően pár hetet vesz igénybe, először a szolgáltatásban 2-3 hónap múlva lehet találkozni velük.

A folyami hajózás fejlődik a legdinamikusabban a turisztikai ágazatok közül, Budapestre egyes számítások szerint 350 ezer turista érkezik hajóval. A magyar fővárost bázisnak is használják az irodák, innen indulnak és ide érkeznek Németországból a hajók. Ahhoz, hogy a turisták a dunai vízi utakat válasszák, fontos, hogy a Street View-n meg tudják nekik mutatni a látványosságokat – hangsúlyozta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top