A szegedi Elephant Studio lelkes, videózó fiatalok alkotóműhelye. Rövidfilmeket, reklámfilmeket, klipeket, de eseményvideókat is készítenek megrendelésre. Folyamatosan fejlődnek, technikailag is bővülnek és gyarapodnak. Erlauer Balázzsal, az Elephant Studio egyik alapítótagjával filmezésről, a stúdió egyéb munkáiról, sikerekről, főbb célokról beszélgettünk.
2011 óta létezik az Elephant Studio. Honnan indultatok, és hová jutottatok?
Szinte a nulláról indultunk természetesen. Én vécét takarítottam meg mosogattam egy étteremben, Ausztriában nyáron, az ott szerzett „tőkéből” vettem egy steady rendszert meg egy erős számítógépet, amivel lehetett HD-t vágni. Édesapámtól pedig örököltem egy akkor már csak dokumentarista jellegű dolgokra használható Sony HDV 1000-est. Ausztriában arra jöttem rá, hogy az itthoni spórolásnak nincs értelme. Gyakorlatilag nem létezik. Hány hónapon keresztül kéne szűkölve 10 ezer forintokat félretenni ahhoz, hogy mondjuk vegyek egy éppen csak használható objektívet/kameratestet 300/600 ezerért, csak azért, hogy élni tudjak a hobbimnak, és megcsinálni azokat a kisfilmeket, amik kikívánkoznak? Akkor már inkább végezze az ember a „hobbiját” minél jobban, és próbáljon meg profitálni belőle, még ha szűkösebben teszi is, mintha tisztességes polgári foglalkozás után nézne. Ebben nagyjából egyet is értett az a 11 ember, akikkel elkezdtünk Elephant Studio néven együtt dolgozni. Azóta bővültünk lámpaparkkal, greenbox háttérrel, különböző apróbb eszközökkel, és éppen most költözünk be az „irodánkba”, ami ugyan egy panellakás nagyszobája, de mégiscsak a miénk, ötletfallal, inspiráló légkörrel, és remélhetőleg sok-sok munkával is.
Pontosan mit is csináltok? Rövidfilmek, klipek, reklámok? Mi a közös pont, mi tulajdonképpen az Elephant Studio?
Az alap célkitűzés, hogy a kisfilmjeinket minél jobban meg tudjuk csinálni úgy technikailag, mint jelmezek, kellékek és színészek tekintetében is. Egyik sem olcsó dolog, ha az ember megálmodik egy lábast, amire szüksége van egy jelenethez, akkor nem lehet a szomszédtól kölcsönkérttel helyettesíteni, mert a sok ilyen apró kényszermegoldás is képes már önmagában amatőr szagúvá tenni egy produkciót. A klipeket, reklámokat, esküvői videót, és minden más jellegű megrendelést azért csinálunk, hogy legyen pénzünk arra a lábasra, meg fejleszteni az eszközeinket. Gyakorlatilag minden megrendelőnk mecénásunkká válik. Mégis igyekszünk hűek maradni önmagunkhoz, és közös pontként a játékfilmes hozzáállást megtartani bármelyik megrendelésünk esetében. Ha valaki megkeres minket egy reklámspot igénnyel, akkor 3-4-en összeülünk kitalálni, hogy neki milyen megoldással tudjuk a lehető legizgalmasabb dolgot létrehozni abból a költségkeretből, ami a rendelkezésünkre áll.
Imázsfilm a Szegedi Tudományegyetemnek:
https://www.youtube.com/watch?v=lTpPhtwD2fo
Shudras – Paranoia című videoklip:
Hogyan képzeljük el a csapatotokat? Hogyan kell elképzelni a munkát?
A munkát nem elképzelni kell, hanem elvégezni. A csapatot igyekeztünk minél színesebben összeállítani, végzettség szerint van: filmes phd hallgató, zenetanár/zeneszerző, filmelméletes-segédoperatőr, elektronikus sajtós-filmelméletes, szocmunkás, grafikus és animátor is a csapatban. Mindenkinek van szakterülete, de igyekszünk úgy szervezni a munkát, hogy mindenkinek legyen alkalma belekóstolni minden munkafázisba, hiszen akkor a saját szakterületével is hatékonyabban tud hozzájárulni egy komplex filmes feladat végeredményéhez. Az ötletelést általában több emberrel kezdjük, aztán a forgatókönyv, a technikai forgatókönyv megírása szűkül 1-2 alkotóra, a forgatáson pedig annyian vagyunk, ahányan kellünk a feladathoz. A szükségesnél több ember könnyebben hátráltatja a munkát, mint segíti. Utómunkában is megoszlanak a feladatok, általában más vágja és más színkezeli a képanyagot, a harmadik ember a hangsávot rázza gatyába, az aktuális rendező pedig természetesen összehangolja őket.
Mit gondoltok kik néznek például rövidfilmeket, néznek egyáltalán? Ti milyen lehetőségeket láttok a rövidfilmben? Miért szeretitek ennyire ezt a műfajt?
A rövidfilmeknek volt és lesz is kultúrája, természetesen ez is átalakulóban van online világunk kiterjedésének köszönhetően. Európában sok helyen a mozik játszanak kisfilmeket a nagyjátékfilmek előtt, reklám helyett, előtt, után. Itthon ez annyira nem divat, pedig lehetne, és mi azon is vagyunk, hogy ha nem is országos szinten, de legalább Szegeden legyenek láthatóak moziban is kisfilmek. Magát a rövidfilmet egyébként nem szeretjük jobban, mint a nagyjátékfilmet, de azt sokkal nagyobb falat elkészíteni, minthogy tréningezés, kísérletezés nélkül neki merjünk futni, még amatőr szinten is. Tehát szeretnénk majd nagyjátékfilmet készíteni, de jelenleg a kisfilm passzol a lehetőségeinkhez, amit élvezünk is nagyon, hiszen sokkal bátrabban lehet benne mozogni, kipróbálni dolgokat, elvégre, ha nem jön össze, legfeljebb pár hét meló lett oda, és tanultunk belőle.
A Félveforgók című film (Kamarafilm Ottlik Géza emlékére):
Több rangos pályázaton is nyertetek már videóitokkal. Mi volt eddig a legnagyobb siker?
A legnagyobb siker, hogy még mindig működünk. Leginkább ebben segítenek minket a pályázatokon elért eredmények, félévente ugyanis jó, ha van, ami lendületet ad, és megerősíti, hogy jó úton haladunk. Pályázatok tekintetében a legnagyobb sikernek talán az tekinthető, hogy Jiri Menzel zsűrielnöklete alatt nyert nemzetközi kategóriában legjobb forgatókönyv, magyar kategóriában pedig a legjobb film díjat a Last Drop című egyperces, amit egy 24 órás forgatási verseny alkalmával készítettünk. De épp úgy örültünk, hogy a Skatch Szeged című klipje nyert az SZTE-BTK filmfesztiválján, vagy a Shudras Paranoia című klipje a VAN-MÁS-KÉP fesztiválon valamint az X-faktor bandaháborújában, arról nem is beszélve, amikor a Gordon című kisfilmünk bejutott a Mediawave-re.
Az Utolsó csepp (Last Drop) című film:
Technikailag miben újak, miben másak a filmek, a klippek, mint amit megszokhattunk, mit gondoltok, mitől lesz valami olyan elefántos?
Én alapvetően úgy tekintek a filmre, mint egy idegen nyelvre, amit sokat hallottam már. Az idegen nyelvet kétféleképpen lehet megtanulni: vagy elmegy az ember nyelvtanárhoz, és ott 4-5 év alatt beleverik a fejébe a szabályokat, a szóhasználati lehetőségeket, netán még néhány szólást is, ami jellemző, és arrivedercsi, megérteti magát azon a nyelven. A másik mód pedig ha az ember autodidakta módon, energiát, kitartást beleadva megpróbálja apránként felfedezni magának a nyelvet (még ha így sokkal tovább is tart), és néhol ugyan felrúgja a szabályokat, de látni fogja a nyelv minden egyes összefüggését, megérzi a belső, nyelv adta poénokat, nem csak használni, de formálni is tudja, ha van ereje végigcsinálni (és ez az a mód, aminek egyébként nincs is vége). Mivel a film maga alig több, mint száz éves, nem látom túl nagy létjogosultságát a szabályainak, különösen, hogy azok már meghökkentően hamar kialakultak, mégpedig egyetlen cél mentén: hogy minél több nézőt kielégítve minél több pénzt tudjanak termelni.
Mi ezektől a szabályoktól amennyire lehet, mentesek szeretnénk maradni, és nyitottak az új ötletek, új megoldások irányába. Ami a klipeket, reklámokat illeti, kicsit ott is szembe megyünk a jól bevett formulákkal. Szegeden – de talán a legtöbb vidéki városban így van – csak mozgóképeket készítenek reklámcélból, nem reklámfilmeket. Sok fotós lett hirtelen videós is a Canon HD-videó hullámának köszönhetően, és elárasztották a kohézió nélküli szép képek a felületeket. Csillognak, nagyon élénkek, szinte megfoghatóak a figurák, bele lehet nyúlni a tájba, de nincs, ami összefűzze őket filmmé, nincs bennük feszültség, narratíva, dramaturgia, vagy egyáltalán bármilyen formanyelvi elgondolás, csak a szépség. Ez is egy műfaj lett, és nagyon működik a laikus nézők szemében, tisztelem is, azokat akik tudják művelni, ugyanakkor picit haragszom is rájuk, hogy parlagon hagyják az önmagukban rejlő narratív lehetőségeket. Hogy nem mesélnek ezekkel a szép képekkel el valamit, bármit. Szegeden van jó pár stúdió, akik reklámfilmekkel, esküvővideókkal foglalkoznak, ott van a technika a kezükben, de már beálltak a szabályok mentén, már munkává vált az egész, így aztán nem készítenek kisfilmeket, nem játszanak, nem örülnek annak, ami megszületik belőlük, mert nem is próbálnak szülni, csak összerakják, amit éppen kell. Amit mi szeretnénk, az sem forradalmi újítás, csak mankók nélkül akarjuk megkeresni a saját őszinte hangunkat, aztán majd meglátjuk hogy tetszik-e a nézőknek.
Rendezvényeken is szoktatok videózni. Tehát konkrétan megkereshetlek titeket, hogy vegyétek fel a nagyi szülinapját?
Természetesen igen. Aztán megkérdezzük, hogy mennyit szánsz rá, és ha elég nagy a keret, akkor a nagyiból akár terminátort is csinálhatunk.
Párnacsata a Dóm téren:
Volt egy websorozatotok is, a Téves Hívás. Ezt a vonalat már nem folytatjátok? A rövidfilm vált a fő profilotokká, ha jól értem.
A Tévés Hívás is egy pályázatra készült, amiben magenta színű T betűket kellett mutogatni, fel is tűnik a sorozatban pár helyen (a marketinges zsűritag véleménye az volt, hogy ezt reméli nem gondoltuk komolyan, és ennek örültünk is). Nem nyertünk a pályázaton, ugyanakkor mindenki nagyon élvezte a közös munkát, de mivel ott túl sok szerepkört vittem én egyedül (a készítés egy hónapjában minden időmet lefoglalta, sulival is voltak gondok emiatt), úgy döntöttünk, hogy ha a likeolók száma (az érdeklődés egyedül ezzel tudtuk/tudjuk mérni) eléri az 500-at, akkor folytatjuk, ha nem, akkor másra fordítjuk az energiáinkat, és kiépítjük azt, hogy minél kevesebb kompromisszummal tudjunk forgatni, és hogy tovább növekedvén másokat is hozzá tudjunk segíteni ehhez. Tehát nem vált fő profillá semmi, videoinstallációt, és koncerten háttérvetítést is csinálunk határterületként, nagyon szívesen készítenénk még websorozatot is, de ahhoz stabil lábakon kell állni. Vagy úgy, hogy egy szponzor megfinanszírozza, hogy hétről hétre tudjál vele foglalkozni, vagy úgy, hogy te építed ki magadnak azt a rendszert, amiben marad lehetőséged rá. Mi most ez utóbbin dolgozunk. Mégiscsak szabadabb – meg nem is értünk a szponzorkereséshez.
A Téves Hívás című websorozat első része:
Mik a célok? Mit szeretnétek elérni?
Decentralizálni szeretnénk az országot. Azt szeretnénk, hogy ha valaki filmezéssel szeretne foglalkozni, ne kelljen mindenképpen Pestre mennie. Szeretnénk kialakítani egy működőképes függetlenfilmes stúdiót, mondhatnánk nagyképűen iskolát is, de az még jóval odébb van. Persze addig sok közelebbi célt kell elérni, kialakítani egy rugalmasan használható eszközparkot, megteremteni egy olyan stabil alapot, ahol már nem kell félni tőle, hogy ha kipróbálunk valamit, az az egész stúdióra nézve rosszul sülhet el, együttműködni egy mozival, eljutni odáig, hogy tágra tudjuk nyitni a kapuinkat, hogy ha egy fiatal (vagy akár idősebb) filmezni akar, segíteni tudjunk benne még ha csak technikával is, valamint kiépíteni a kapcsolatokat, hogy a filmjeinket aztán terjeszteni is tudjuk, és még végeláthatatlanul lehetne sorolni a teendőket, de mindig az éppen aktuálisra fókuszálunk. Jelenleg az új közösségi terünkre, és egy nagy lendületre, amivel – az elmúlt pár hónap hallgatag tervezgetése után – újra fel tudjuk kelteni az emberek érdeklődését, de ez titok.
