Ha a holokauszt borzalmaira gondolok, hajlamos vagyok csak a zsidó népirtásra emlékezni. Pedig a zsidók mellett a roma a másik olyan népcsoport, mely szintén a kegyetlen megsemmisítés célpontja volt. A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. A civil szervezetek vezetésével Budapesten a Horváth Mihály téren gyűltünk össze, majd transzparensekkel elsétáltunk a Nehru partig, ahol a holokauszt roma és szinti áldozatainak mára sajnos kissé megrongált emlékműve áll.
A téren még kevesen voltunk, de a menet hamar végeláthatatlanná terebélyesedett. A szervezők táblákat és zászlókat osztogattak az erősebb kezű férfiaknak, a Cigány himnusz és a Mocsárdal (antifasiszta-mozgalmi dal, mely 1933-ban, egy németországi náci munkatáborban született, ahova a nácik a birodalom politikai ellenségeit, a szocialistákat és kommunistákat gyűjtötték) kinyomtatott szövegét pedig szinte mindenki kezében láttam.
Cigány himnusz
Zöld az erdő, zöld a hegy is
A szerencse jön is, megy is
Gondok kése húsunkba vág
Képmutató lett a világ
Egész világ ellenségünk
Űzött tolvajokként élünk
Nem loptunk mi csak egy szöget
Jézus vérző tenyeréből
Isten, könyörülj meg nékünk
Ne szenvedjen tovább népünk
Megátkoztál, meg is vertél
Örök csavargóvá tettél
Isten, könyörülj meg nékünk
Ne szenvedjen tovább népünk
Megátkoztál, meg is vertél
Örök csavargóvá tettél
A sétára egy útsávot kaptunk meg, a rendőrök igyekezek mindenkit e sávon belül tartani, és figyelni a szemlélődő, kíváncsiskodó járókelőkre. Szerencsére a menetet nem zavarta meg senki és semmi, a legtöbb gyalogos, vagy villamosról bámészkodó nem is nagyon értette, mi történik itt.
Többektől hallottam, hogy tavaly jobb, látványosabb volt a séta, most csak a menet elején szóltak a dalok, messzebb már csendben, vagy hétköznapi problémákról beszélgetve vonult a tömeg.
A Mocsárdal szövege:
Nézd meg jól ezt a puszta tájat,
Megfojt minket a halál.
Szürkén néznek a görbe ágak,
Nincs zöld lomb és nincs madár.
Bús rabjai a sárnak,
Most vágnak a mocsárnak,
És várnak…
Itt nőtt ki ez a deszka tábor,
Messze minden kedves arc.
Póznák vállán szögesdrót táncol,
Őrség, fegyver fogva tart.
Bús rabjai a sárnak,
A barna mocsárnak,
Így várnak…
Nappal puska csövébe nézünk,
Éjjel fényszóró figyel.
Őrtornyok közt a sárban élünk,
Meghal az, ki szökni mer.
Bús rabjai a sárnak,
A barna mocsárnak,
Így várnak…
Még a reggel is sípra ébred,
Munkára a lápon át.
Áss, csak áss, míg a nap szétéget
És álmodd, hogy még várnak rád.
Bús rab a barna éjbe
Új szebb hazát remélve
Így vár…
Felmerült bennem a kérdés, milyennek kell lennie egy holokauszt megemlékeznésnek. Azt gondoltam ilyennek: szomorkásnak, mégis figyelemfelkeltőnek, békésnek és mégis erőteljesnek, hangosan csendesnek.
A Nehru partra érve hamar elkezdődött a megemlékezés.
Emlékezni és emlékeztetni jöttünk ma ide a Nehru partra a holokauszt szinti és roma áldozatainak budapesti emlékművéhez. Emlékeztetni az ártatlanul elhurcoltakra, a koncentrációs táborokba zártakra, a kényszermunkára hurcoltakra, a helyben legyilkoltakra. Gyermekekre, férfiakra és nőkre, fiatalokra és idősekre, akiknek egyetlen bűne volt, hogy cigánynak születtek.
Ezekkel a fájdalmas szavakkal majd egy perces néma csenddel kezdődött a megemlékezés. Újra felcsendült a Cigány himnusz, Kállai Ilona, roma nemzetiségi tanítónő előadásában, majd a miskolci Romano Teatro előadásával folytatódott a program.
Szintén fájdalmas és elszomorító volt hallani, hogy az emlékművet többször is megrongálták már, horogkereszteket rajzoltak rá, összetörni igyekeztek, darabokat hasítottak ki belőle. A hetvenedik évfordulóra készülve a roma civil szervezetek még tavaly decemberben pályázatot nyújtottak be, hogy támogatást kérjenek a megsebzett emlékmű helyrehozatalára, és az emlékünnepség megrendezésére. Hiába készített terveket az emlékművet tervező szobrász, Szabó Tamás, hiába pályáztak a civil szervezetek, elutasítással szembesültek.
Az emlékséta főszervezője Setét Jenő beszéde volt a megemlékezés legérdekesebb pontja. A roma polgárjogi aktivista szavai egyszerre szóltak adatokról, tényekről, a témában végzett kutatásairól, a cigányság mai helyzetéről, kirekesztésről, és a holocaust roma és szinti áldozatairól való megemlékezés fontosságáról.
Setét Jenő újra kiemelte, hogy se az emlékmű helyrehozatalára (ami egyébként az egyetlen roma holokauszt emlékmű Budapesten), se az emlékséta megrendezésére nem kaptak állami támogatást. A rendezvény a civil szervezetek, magánemberek, egyházak támogatásával jöhetett létre.
A szervező felhívta a figyelmet a Mátyás téri Gallery8-ban Ceija Stojka festményeiből nyílt kiállításra is. A tavaly elhunyt roma származású holokauszt túlélő alkotásai Még a halál is fél Auschwitztól címmel a koncentrációs táborokban megélt borzalmakat dolgozta fel. A kiállítás szeptember 10-ig látogatható.
A beszéd további részében Setét Jenő egy meghatározó olvasmányélményéről beszélt, majd fel is olvasott Szintik és romák a náci fajüldözés idején című könyvből.
A szintik és romák deportálása a nyilvánosság szeme láttára történt, anélkül, hogy a nyilvánosság erre bármilyen módon reagált volna. Egyetlen még létező intézmény, beleértve a németországi egyházakat sem tett semmit azon kívül, hogy legfeljebb tudomásul vették a Német Birodalomban történő első nagy deportálást. Ellenkezőleg. A szintik és romák eltűnése úgy számított, mint a cigány kérdésnek a nemzeti szocialisták által végre megvalósított megoldása, anélkül, hogy a megoldás iránt mélyrehatóbban kellett volna érdeklődni.
Setét Jenő a roma civil szervezetek egy új céljáról is beszélt a közönségnek. A civil szervezetek szeretnék elérni, hogy a roma történelemről, a roma holokausztról szóló tudás bekerüljön a Nemzeti alaptantervbe az általános iskoláktól az egyetemekig.
Nincs felzárkóztatás, nincs integrálás mindaddig, amíg a romák történelme és holokausztja nem része a magyar közoktatásnak.
A roma civil szervezetek aláírásgyűjtést is kezdeményeztek: az emlékmű mellett fiatal aktivisták gyűjtötték az ügyet támogató szignókat.
Rohantam is aláírni.
