+ Építészet

Mickey egér gyorsvasúttal megy Shanghai-ba

Könnyű lesz megközelíteni a várhatóan jövőre megnyíló kínai Disneylandet, hiszen a tervek szerint az élményparkot a gyorsvasúthálózatba is bekötik.

A Kína szárazföldi területének egyetlen Disneylandje a tervek szerint külön megállót kap majd a keleti Putung városrészben – ismertette a terveket a sanghaji önkormányzat vasúti hivatala. A nagysebességű, akár óránkénti 300 kilométeres sebességgel is közlekedő vonatoknak köszönhetően a vidámpark percek alatt elérhető lesz mind a Putung repülőtérről, mind pedig a Hungcsiao vasútállomásról, kifejezetten a Disneyland miatt városba látogatókat szolgálva. Egyeztetés folyik egy Disney-expressz létrehozásáról is, amellyel a szomszédos tartományok városainak lakóit vonzanák az élményparkba; első körben 17 város hálózatba kötése a terv.

Disneyland

könnyebb elérését a közlekedési hatóság korábban a 11-es metróvonal kiterjesztésével is segítette. Ennek érdekessége, hogy a vonatok belseje és külseje Disney-mesékből ismert figurákkal tarkított, a szintén mesevilágot idéző megállót pedig a városlakók maguk választhatták ki egy internetes szavazás során.

disney_shanghai_01

Az 5,5 milliárd dolláros befektetéssel épülő Disneyland ezer hektáron várja majd a látogatókat, és egy 1730 hektáros turistaövezetet is terveztek köré. A témapark a Magic Kingdom mesevilágát kapta központi motívumaként, alapvetően mégis a kínai kultúrát és ízlésvilágot, a kelet-ázsiai országban kedvelt mesefigurákat (pl. Mickey egér), motívumokat és karaktereket veszi alapul.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata) 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top