Elnézést kérek a brazil emberektől, elnézést kérek mindenkitől… Én csak szerettem volna látni az emberek örömét. Mindannyian tudjuk, milyen fontos volt számomra, hogy mosolyt csaljunk a szurkolóink arcára, legalább a futball miatt… Jobbak voltak nálunk. Jobban felkészültek. Jobban játszottak… Ez egy nagyon szomorú nap, de egy olyan nap is egyúttal, amiből sokat tanulhatunk.
Ezeket a magvas gondolatokat David Luiz bírta kipréselni magából – igaz, közvetlenül a németek elleni csúfos, megsemmisítő és megalázó vereséggel zárult elődöntő után. Az a David Luiz, aki Neymar mezébe kapaszkodott a himnusz alatt, aki megörökölte a csapatkapitányi karszalagot Thiago Silvától, és aki a németek első találatánál ugyanúgy lemaradt Müllerről, mint az utolsónál Schürrléről. Félreértés ne essek, nem a vereséget akarom David Luiz nyakába varrni, ha egy valakinek kell elvinnie a balhét, az csakis Luiz Felipe Scolari lehet:
Ki a felelős ezért az eredményért? Én, csakis én. Mindannyian hibásak vagyunk, de én állítottam össze a kezdőcsapatot és az én taktikám szerint játszottunk. Ez az én döntésem volt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, a legjobbunkat nyújtottuk – de beleütköztünk egy nagyszerű német csapatba.
David Luiz fegyelmezetlensége és a brazilok méltatlan szereplése azért elfogadhatatlan, mert egy kifejezetten középszerű német csapatot tettek naggyá. Azt a Natonalelfet, aminek az ötlettelen és egysíkú játékába a ghánai származású Boateng, a tunéziai Khedira és a török Özil visz egyedi színt. Mondjuk inkább ez, mint az über alles. Mert szép dolog, hogy Klose a tizenhatodik világbajnoki gólját szerezte és ezzel beállította Ronaldo rekordját (nem a portugál díszpintyét, hanem a brazil fenoménét), jól mutat majd a statisztikákban, hogy a németek három perc alatt három gólt rámoltak be a Seleçãónak vagy hogy félóra játék után már öt góllal vezettek, de ez nem a német csapatot minősíti. A brazilok mindenáron a döntőbe szerettek volna kerülni a hazai rendezésű világbajnokságon, ezért megpróbálták lerohanni a németeket, de a tizenegyedik perctől kezdve már csak az eredmény után futhattak, s végül ezért szenvedtek történelmi vereséget.
Nem Thiago Silva vagy Neymar hiányát nem bírta el a brazil válogatott, hanem David Luiz rossz helyezkedését a mérkőzés elején: a szögletet követően Klose könnyedén és teljesen tudatosan tartotta fel David Luizt, éppen csak annyira, hogy Müller leszakadhasson a védőjéről, és senkitől sem zavartatva bebelsőzhesse a labdát a kapuba. Ilyen hibáért megyei másodosztályban is lebaszás jár. Több se kellett a németeknek, és Joachim Low precíziós gépezete sorra dolgozta ki a helyzeteket: Klose ajtó-ablak szituációban először Julio Cesarba lőtt, s csak második szándékra lőtte a hálóba a mandinerből visszakapott labdát, a jobb szélről középre tett labda pedig azért juthatott el a tizenhatosnál ólálkodó Kroos-hoz, mert Müller luftot rúgott. Hogy 3:0 után már kézben tartották a mérkőzést, és olyan könnyedén, felszabadultan és szellemesen futballoztak, mintha csak egy edzőmeccsen lennének, az teljesen természetes, Toni Kroos mindenesetre nagyon szimpatikusan nyilatkozott az elődöntő után:
Lenyűgöző teljesítményt nyújtottunk. Most játszott a legjobban a válogatott, mióta a csapat tagja vagyok. Az első perctől kezdve hittünk magunkban, és előnyt szereztünk a brazil csapat határozatlanságából. Az első találat után már folyamatosan jöttek a gólok. Ha valaki azt mondja, hogy 7-1 arányban győzünk, akkor nem hittem volna el, de úgy gondolom, kiemelkedőek voltunk. Azért vagyunk itt, hogy világbajnokok legyünk, boldogok vagyunk és megkönnyebbültünk, hogy eljutottunk idáig – de egy mérkőzés még hátra van. Senki sem nyert még világbajnoki címet az elődöntőben.
Nem is a német csapattal vagy a német hozzáállással van a baj, hanem azzal, hogy ha az eredményesség, a hatékonyság az egyetlen kitűzött cél, akkor a futball igenis tanulható. A németek nemcsak a technikai, taktikai, fizikai és mentális felkészítésre fektettek nagy hangsúlyt, de minden szempontból profi körülményeket teremtettek: Rio de Janeiro mellett például saját szállodát építettek a csapat számára. Márpedig ha a németek felkészülnek, akkor a tegnapi elődöntő tanúsága szerint még a brazilok sem rúghatnak labdába mellettük. Pontosabban a focit ösztönösen játszó brazilok biztosan nem.
Mi ezt már a németekkel szemben elveszített 1954-es vébédöntő óta próbáljuk belátni, s bár van abban valami szép, hogy nem vagyunk hajlandóak a labdarúgás művészetéről tanulni, érdekes módon a magyar virtus is hiányzik a játékunkból. Monjduk az ugyancsak elődöntős Hollandiától csak egyetlen góllal kaptunk többet, mint Brazília Németországtól.
