A Pécsen látható Leonardo, a reneszánsz zseni című kiállítás fejest ugrik da Vinci elméjébe. Ezekután csak egy kérdésünk maradt: vajon hogy kirándult az itáliai zseni cirka 500 évet?
A kiállítás nem kevesebbet kísérel meg, mint megérteni a világ legműveltebb emberének gondolkodását és elméleteit, ami két különös koncepció köré rendeződik. Az első és legszembetűnőbb az, hogy Leonardo da Vinci egyetlen alkotását sem láthatjuk eredetiben – tehát ha valaki a Mona Lisáért, a Hermelines hölgyért vagy az Utolsó vacsoráért ruccanna Pécsre, az inkább Párizsba vagy Olaszországba váltsa meg a jegyét. Ez azonban nem teszi üres lufivá az elgondolást, mivel a rendhagyó kiállítás Leonardo művei helyett bemutatja, milyen kutatásokat és kísérleteket végzett az itáliai polihisztor – így a hatalmas életmű mögött álló elmét ismerhetjük meg.
A tárlatot három helyszínen tekinthetjük meg: a Pécs főterének számító Széchenyi téren ingyen és bérmentve csodálhatjuk a Sforza-lovat. Ez egyike Leonardo soha el nem készült műveinek, amelyet az eredeti vázlatok, tervek és konstrukció alapján alkottak meg nyolc és fél méteres magasságban, nyolcezer liter egyensúlymegtartás miatt feltöltött vízzel a belsejében. Da Vinci eredetileg tömör bronzból szerette volna háborús emlékműként kiönteni a szoboróriást, de ez már akkor is halva született elképzelés volt (a korabeli háborúzások miatt a szoborra szánt bronzból inkább ágyúkat gyártottak) – a pécsi szobor sem fémből, hanem kevert anyagból készült. A főtértől felsétálva érkezhetünk el a kiállítás két másik helyszínéhez: a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárába és a JPM Martyn Múzeumba.
A Modern Magyar Képtárral kezdtük búvármerülésünket da Vinci agyvizébe, ami Mariana-árok mélységűnek bizonyult. Körülbelül nyolc termen keresztül hatolhattunk egyre mélyebben az olasz művész páratlanul éleseszű és döbbenetesen precíz elgondolásaiba. Az első terem Leonardo mérőeszközeit mutatja be; bonyolult körzőket, szögmérőket és ezek mégkomplexebb mutációit. Az eszközök fölött videóanimációkon láthatjuk, miket is kutatott vele: többek között a világhírű Vitruvius-tanulmányt is megérthetjük többféle lebontásban.
Hogyan alakulnak ki az ember méretarányai, milyen testrészek mekkorák a többihez képest, hogyan aránylik a kar kinyújtott szöge az elfordított jobb lábfejhez és így tovább. Csak hogy megmutassuk mennyire egyszerűek Leonardo elgondolásai, álljon itt egy rövid idézet a tanulmányból:
Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada.
A többi teremben Leonardo tudományos, anatómiai, technológiai és természeti vizsgálódásai szerepelnek. Mindenben az arányt, a tökéletességet és mérhetőséget keresi – és meg is találja. Ahogy az ötszáz éve készült automobil vázlatát, a hátra szerelhető, karral és lábbal irányítható repülő eszköz reprodukcióját és a mechanikusan járó oroszlán modelljét szemlélem, egyre inkább az az érzésem támad, hogy valamilyen csalás áldozata vagyok. Ugyanis nem lehet, hogy mindezt egyetlen ember, ráadásul a 16. században egyedül képes volt felfedezni és kitalálni. Olyan érzésem volt, mintha Leonardót a huszadik századból lőtték volna vissza a középkorba, ahol a számunkra már alapvető tárgyakat korának limitált indusztriális és technológiai lehetőségei között próbálta volna reprodukálni.
Leonardót csak Leonardóhoz lehet mérni – mondom magamban, mikor a polihisztor szót szeretném vele kapcsolatban írni. Mert van még számos ember, akit ezzel a jelzővel illetnek, de Leonardo cifra meghaladása mindenkinek: hogy érthetett egyetlen ember ennyi mindenhez? Hogy tudott ugyanolyan pontossággal izomzatot rajzolni, mint egy város térképét madártávlatból (ahonnan soha nem láthatta), hogy tudott elméletben tökéletesen működő mechanikai eszközöket tervezni? Tényleg csak egyetlen ember volt Leonardo da Vinci, akinek még a vezetéknevét sem ismerjük (ugyanis neve azt jelenti, hogy a Vinci városból jött Leonardo)?
Akármilyen megalázó is, de be kell látnunk, hogy ő valóban egyetlen ember volt. Jobbról balra írt jegyzetei és gondolkodásmódjának szoros összefüggései nem hagynak kétséget, hogy mindez ugyanennek az elmének a szüleménye. A tárlaton mélyreható magyarázatot kapunk a repülő és az automobil működéséről – melyek teljesen jól elgondolt eszközök, Leonardo egyetlen hibája az volt, hogy nem számolt eléggé a gépekre ható emberi tömegterheléssel. Emellett az anatómiai vizsgálatokat bemutató termekben magyarázó modellek és videók segítik az aránypárok és elgondolások mélyebb megértését. Leonardóról tudnivaló, hogy sokat boncolt illegálisan – ami az emberi izomzatról, csontozatról és belső szervekről készült, riasztóan tökéletes vázlatok után valahol megnyugtató magyarázat.
Több modell is a tökéletes egyensúlyi helyzeteket konstruálja – ezek a tanulmányok nagyban hozzájárultak a festményein látható, mozgásban lévő alakok valósághűségéhez. Ugyanígy elemezte a látást is – és ezerötszázban rájött, hogy a szemben megfordul a kép, de ezen ekkor már meg sem lepődtem – így tudta modellezni, hogy mennyire kell megnyújtani a homorú falfelületre festett alakokat a természet tökéletes reprodukálásához. A természet vizsgálatára is rengeteg időt szentelt: lenyűgözték a katasztrófák, a természet rajzolatai, a fák ágai, a kövek domborulatai, a csomók és ívek, a szögek és arányok, melyeket bonyolult rendszerekben foglalt össze.
Marikám ott egy dodekaéder!
– szólt oda az egyik idősebb pécsi hölgy barátnőjének, és mi is körülbelül ennyiben tudnánk summázni, hány százalékban értettük meg a középkori zseni elméleteit. Habár a magyarázatok mellett a tervek alapján elkészített műveket is megtekinthetjük, és a tárlat valóban mindent megtesz, hogy közelebb hozzon minket da Vinci gondolkozásához, a kiállítás így is bonyolult és (habár kellemesen, de mégis) megterhelő. Ez nem csak egy utazás valakinek a koponyája körül, hanem éppen benne – méghozzá milyen koponyában!
Elgondolkodtató, hogy azt hisszük, mennyi mindent ismerünk. Nap mint nap használunk telefont, internetet, kapucsengőt, fényképezőt, buszt, mosógépet, bármit – és vajon tudjuk, hogy működik? Nem, legfeljebb halvány sejtéseink vannak róla. Benyomjuk a zöld telefon gombot, csatlakozunk a wifihez, kocsikulcscsal beindítjuk a négy ütemet, play gombbal a kedvenc számunkat. De ha visszaküldenének minket mondjuk Amerika felfedezésének idejére, vajon tudnánk-e bármit is reprodukálni a hétköznapjainkat megkönnyítő, szuperegyszerűen kezelhető eszközökből? Erre itt egy ember, aki előtt és után évszázadokig nem jött senki ugyanilyen briliáns és újszerű elgondolásokkal a tudományok és művészetek ennyi területén. Egy szó mint száz: érdekfeszítő, tanulságos, elgondolkodtató, agyreccsentő és ennélfogva némileg fárasztó is egy habzsolásra a háromrészes tárlat. A kiállítás szeptember végéig tekinthető meg – és nem árt előtte némileg felkészülni fejben, utána pedig leöblíteni egy finom pohár villányi borral a múzeum kávézójában.
