Nyúz Bence az ügyvéd neve Rejtő Jenő egyfelvonásos darabjában, nyilván Úz Bence után, szabadon. Vajon kit szólít meg ma ez a beszélő név?
Kedves nemzetközi csirkefogók, idegenlégió, Anglia, Franciaország a regényekben – a színdarabokban Budapest; orvosi rendelő, kávéház, szeretni való és undok kisemberek, hivatalnokok, orvosok, bankárok mindennapi nyavalyáikkal, hülyeségeikkel. Rejtő Jenő Tévedésből jelentik című gyűjteményét olvasva (Magvető, 1988) megerősödik az a benyomás, hogy a szerző humorának igazi értelmet, erőt a melankóliája ad, fénynek a sötét. A Lavotta úr utolsó szerelme című darab például műfaji meghatározása „vidám konzekvencia 1 levonásban”. Régi cukrászdát kellene megmenteni a bezárástól, az üzlethelyiséget ugyanis tulajdonosa vissza akarja venni, hogy kiadja gőzmosodának. A cukrászmester, Lavotta azzal szédíti az üzletvezetőt, hogy Nyugatra szakadt fia hazajön, hoz pénzt, és minden jóra fordul. Gizi, a kiszolgálólány feleségül ígérkezett Lavottához, és mintha tényleg azért tette volna ezt, mert kedveli a cukrászt. Holott csak törvényes apát szeretne születendő gyerekének, aki ki tudja, melyik udvarlójától van. Az érintett férfiak egy álnok apróhirdetés nyomán a cukrászda előtt gyülekeznek, akkora a csődület, hogy megjelenik egy rendőr. Közben számtalanszor van okunk nevetni, de végül Lavotta úr megtudja az igazat. Függöny.
„Gépirat a jogutódnál”
– olvasható a Rejtő-művek listájában a darab címe mellett, vagyis nem tudni, mikor íródott, az egyik szereplő nevéből azonban arra lehet következtetni, hogy biztosan 1933 után. Abban az évben adták ki ugyanis először Nyírő József Úz Bence című regényét. A Lavotta úr utolsó szerelmében pedig Nyúz Bencének hívják az ügyvédet. Rejtő tehát megtiszteli a jogászi hivatást (egy másik bohózatában az ügyvéd neve Pióc Aladár), és az erdélyi író kollégát, de a beszélő név a mai olvasóhoz is szól. Hiszen Nyírő két éve ismét szélesebb körben ismert lett, újratemetésének kudarcba fulladt kísérlete miatt, és azért, mert ebből az alkalomból ismét hírbe hozták a nyilas hatalommal.
A Rejtő-darabok olvasóját lépten-nyomon érik ilyen élmények, mintha egy világháború előtti színezett dokumentumfilmbe feledkezett volna bele. És közben azon muszáj elmerengnie, hogy ha tényleg ennyi minden megmaradt a harmincas évek viszonyaiból Magyarországon, akkor egyáltalán mi az, ami változott. Első pillantásra ez különc szempontnak látszik, de nagyon izgalmas.
A lexikon szerint
1942. október 9-én az Egyedül vagyunk című újság cikke tűrhetetlennek nevezte, hogy Rejtő zsidó létére nyugodtan írogathatja a regényeit, nem kap munkaszolgálati behívót. Az állam reagált az észrevételre, az írót betegen a nagykátai kórházból vitték el a keleti frontra. „A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943 sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. Munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.” – áll a hivatalos választáviratban, amit a család érdeklődésére küldtek.
Szóval Rejtő bejárta Európát,
megfordult Észak-Afrikában, aztán végleg hazatért, és bohózataiból az derül ki, hogy pillanatnyilag nincs mehetnékje. Szereti a magyar nyelvet, szövegteremtő leleménye, munkabírása szinte természetfölötti. Ironizál saját zsidóságán, azon is, ahogyan a zsidók fölkapják a vizet az őket érő vélt vagy valós inzultuson. Néha finoman érezteti: el tudna képzelni jobb rendszert is. Az ország azonban egy ilyen író számára tényleg aranybánya. Horthy kormányzó úrról közterületet neveznek el, majd váratlanul leváltják erről a posztjáról; egy antiszemita politikus rádöbben családja származására, fölveszi a Dovid nevet, és tanulási fázisban lévő magyar zsidónak nyilvánítja magát; egy új köztéri szobron Gábriel arkangyalt elkapja egy bazi nagy sas. Mindeközben a miniszterelnök kedvenc írója Rejtő Jenő; megírta az egyik újság, hogy amikor a feleségével beszélget, gyakran használnak Rejtő-idézeteket, ha azt akarják, hogy más ne értse őket. Épp ugyanannyi alkalom adódik szorongásra vagy vidám konzekvenciák levonására, mint azelőtt.
