+ Jegyzet

A focipálya körül összeállt a régi Jugoszlávia – vébé!

jugoszlávia

A szurkoló húsz éve háborúba ment, szétverték Jugoszláviát, most megint összejöttek a délszlávok. Aztán kiestek a boszniaiak és a horvátok is…

Ám Jugoszlávia nem most alakul először újjá, a foci nem mindenben úttörő. Először is a délszláv irodalmi tér nem esett szét úgy, mint az ország: az írók, legalábbis a nem nacionalisták, nem szakították meg a kapcsolatokat, még a háborúk alatt is igyekeztek összejönni.

Van ez a foci nevű dolog,

meg hogy világbajnokság. Nemzeti válogatottak küzdenek, a németet direkt úgy hívják, hogy Nationalelf. Nemzeti tizenegy, gyengébbek kedvéért.

És vannak a szurkolók,

ám furcsa, nem mindenki drukkol a saját nemzetének. A magyarnak minek is, kinn sincsenek Brazíliában, amúgy is, ezeken csak röhögni lehet, a nemzet szégyenfoltjának ugyan mit lehet szurkolni? Reménykedni lehet, max.

És vannak, akik meg kijutottak.

Mióta Jugoszlávia széthullott, azóta nem egy erős csapat van, hanem minimum négy (horvát, szerb, bosnyák, szlovén), de okoztak már meglepetést a montenegróiak, sőt a macedónok is. Koszovó csak azért nem, mert még nem a FIFA tagja.

A történethez az is hozzátartozik,

hogy a délszláv válság kezdetén az amúgy is nemzeti-érzelmileg felhevült fociszurkolókból verbuválódtak a szabadcsapatok (a leghírhedtebbek a belgrádi Crvena Zvezda daliái voltak), és akadnak, akik úgy vélik, a háború is a stadionokban tört ki voltaképp, amikor a belgrádi meg a spliti és zágrábi drukkerek összecsaptak a pályán s kívüle, in concreto a zágrábi Maksimirban 1990. május 13-án.

jugoszlávia

A látszat (néha nem) csal

De most Jugoszlávia újra létrejött, bár persze nem papíron, hivatalosan, csak a szurkolói szívekben. Az ex-YU országokból ugyan csak (pontosabban: „csak”) Horvátország és Bosznia-Hercegovina jutott ki a vébére, és habár délszláv délszlávnak farkasa, ha már drukkolni kell valakinek, akkor a szerbek is úgy vannak vele, hogy legalább az egykori mieinknek. A bosnyák válogatottban ráadásul szerbek is játszanak (miközben a boszniai liga elég fura, így a nemzetközileg el nem ismert boszniai Szerb Köztársaság szövetsége része a boszniainak – lóvét is kérnek most a FIFA-jutalékból –, de inkább különállók), a horvátok meg, hát istenem, kizavarták majd az összes szerbet Horvátországból 19 éve, de már inkább nekik szurkolunk, mondják a szerbek, mint másnak… Novak Djoković is oda jutott, ha már sajátjai, a szerbek nincsenek kinn, ő a horvátoknak meg a bosnyákoknak és a görögöknek szurkol, mert hát ők a szomszédjaink. Görögország nem szomszédja Szerbiának, hanem az ortodox vallás okán amolyan testvéreknek tartják magukat, de egy világhíres teniszezőtől ilyen apró tévedés elnézhető, iskolába nem sokat jár(hatot)t, a világot viszont bejárta már százszor. A nép meg megy Novak után, ő a szent példakép, hovatovább most az ő népszerűsége is megnőtt a nem épp baráti horvátoknál és boszniai muzulmánoknál. (Ennek előzménye, hogy Novak már a szerbiai, boszniai és horvátországi árvíz kapcsán összjugoszláv szolidaritásról beszélt, a sajtó rá is kapott, hogy újra van Jugoszlávia…)

Zárójelben:

2006-ban a vébé alatt épp a dél-szerbiai, illetve észak-montenegrói Szandzsákban riportoztunk, ahol a többség muzulmán bosnyák. Soha annyi német mezt nem láttam, pedig hát a szerbek meg a montenegróiak eléggé nem bírják a németeket, az egykori megszállókat. Nem értettem, aztán rájöttünk: rengeteg bosnyák él Németországban, aztán az ott dolgozók küldik haza az otthon maradottaknak a mezeket, innen a hála…

jugoszlávia

Sírnak a bosnyák (szerb, horvát, szlovén) anyák…

Ám Jugoszlávia nem most alakul először újjá, a foci nem mindenben úttörő (amúgy újra vannak közös ligák egyes sportágakban). Először is – ha már irodalmi portálon vagyunk – a délszláv irodalmi tér nem esett szét úgy, mint az ország: az írók, legalábbis a nem nacionalisták, meg sem szakították a kapcsolatokat, még a háborúk alatt is igyekeztek összejönni. Elemi érdekük is ez, hisz a nyelv voltaképp azonos (leszámítva a macedónt meg a szlovént, bár többségük még mindig érti a szerbhorvátot), azaz így az olvasók is, és nem mindegy, potenciálisan mondjuk egymillió olvasód van, vagy inkább húszmillió.

De igaz ez egyéb művészeti ágakra is,

elsősorban a zenére – hisz aki ott nevelkedett, a jugó rockon nőtt fel, és ha a sztárok java meg is öregedett, újak is érkeztek. Különösen igaz ez a turbófolkra, azaz a műnépzenére (vö. lakodalmas rock). A melosz, a dallamvilág azonos (török eredetű!), és mivel itt is erős a biznisz-érdek, a turbófolk „művészei” hakniznak, ahol csak lehet. A szlovén hallgatók kedvenc fesztiválja éppen a szerbiai Guča, ahol a zömében roma trombitások nyomják, mint a Magyarországon is oly ismert Boban Marković és zenekara.

A művészet tehát nem ismer határokat. És íme, a foci sem. Viszont a kiesések után jöhetnek a dolgos mindennapok – csak hát általában annak, aki szurkol, éppen munkája nincsen.

jugoszlávia

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top