Lelkesen indultam a Petőfi Irodalmi Múzeumba éjszakázni. Csalogatott az irodalmi szerencsebarlang, a rejtvényfejtős, labirintusos, Miss Marple-ös, Sherlock-os játék is, de kíváncsi voltam Szabó T. Anna: Kozmikus csizmadia című felolvasószínházi előadására, illetve a Fanni hagyományaira is. A program kétségtelenül leghívogatóbb pontja azonban a következőképp festett a plakátokon:
21.00 – Kistehén zenekar – különleges koncert a Múzeumok Éjszakája alkalmából, slammer vendégekkel: Benke Hunor, Bock Balázs, Színész Bob, Tolnai Eszti és a Lukrecia Protellor, valamint DJ és VJ közreműködőkkel.
Gondoltam, kilencig játszok picit meg nyomozok, de első körben végigszaladok az egyik időszakos kiállításon, a Madách Retro-n. Az Isteni színjátékhoz készült illusztrációk nézegetése sok időt felemésztett. A kiállítás anyaga hihetetlen szakértelemmel volt elrendezve a térben: sok-sok interaktív tábla és egyéb hi-tech kütyük segítették az alkotások megértését.
Sietősen elmerültem hát az irodalmi bűnbarlangban, ahol rengetegen rulleteztek, kártyáztak és sakkoztak. Nyomozni nem maradt idő, rohantam ki a PIM kertjébe a főattrakcióra.
Kilenc előtt pár perccel még szinte üres volt a macskaköves kert. Egy furcsa, hosszú hajú srác a színpadon ülve, egy erősítő mögött megbújva babrált valamivel. Majd lassan megindultak a népek és székeket hordtak a színpad elé. Vonakodtam. A széken ücsörgést nem tartottam a legpraktikusabb jelenlétnek egy koncerten. Egyre több lett azonban a sötétzöld kertiszékből, szinte körémpakolták őket, mígnem én is magamra kényszerítettem az ücsörgést. De fél tízkor se voltam sokkal okosabb. A hosszú hajú srác még babrál, a közönség rendezkedik, a lampionok szépen himbálóznak a fejem fölött. Ekkor mondtam le végérvényesen a tízre ígért Fanni hagyományairól.
Aki a Kistehén koncert miatt jött a PIM-be, az meglehetősen pórul járt. Aki imádja a slam-et és nem szereti a Kistehént, az valamivel boldogabb volt. Az est tulajdonképpen Slam Poetry est volt, a Kistehén zenekar közreműködésével.
Látványos és sokféle Slam Poetry volt ez. Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere is inkább slammelt, mint énekelt. (Sajnos sokkal jobban, mint a többiek.) A zenészek bírták a strapát: igyekeztek tartani a slammerek által diktált, néha nem létező, ütemet. A szövegek néha hátborzongatóan jók voltak, néha hátborzongatóan kínosak, de alapvetően jól éreztem magam és egészében tetszett a produkció. Tetszett a DJ és a VJ, tetszett a dinamikusság: kezdetben gyorsan váltották egymást a slammerek, néha közösen verseltek egymáshoz és egymásra a színpadon. Tetszett, hogy mindenki másnak is tetszik, az időseknek, a tinilányoknak egyaránt. Tetszett, hogy senki sem volt igazán csalódott a megtévesztő program miatt, tetszett, hogy mégiscsak verseknek, költőknek tapsolunk.
Videónk az eseményről:
