Bevallom, nekem az Ünnepi Könyvhétre, és az ott felállított standra volt szükségem, hogy eszembe jusson a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet! Rácsodálkoztam a szerény borítójú Hamvas- és Szentkuthy-kötetekre. Olvasni kellene őket! De addig is kicsit faggatni Molnár Mártont, a Hamvas Intézet tudományos főmunkatársát.
Azt szeretném, ha ebben az értékzavaros világban megpróbálnál magyarázatot adni nekem Hamvas Béla népszerűségére!
Hamvas Béla egyetemes szellemiségét nem kell sokat magyarázni annak, aki ismeri valamelyest. Sokan ezoterikus íróként tartják számon, ami azért durva egyszerűsítés. Ő volt az, akit a legkevesebbet adtak ki, és ehhez képest elképesztően sok olvasója volt. Amióta megjelenhet, és kiadás alatt van az életműve, azóta már többet lehet tudni a művei sokszínűségéről. Mi, a Hamvas Intézetnél 2013-ra kiadtunk egy három kötetes válogatást, ami a folyóiratokban megjelent műveit tartalmazza. Ezek voltak eddig a legnehezebben hozzáférhető szövegek, de most már egységesen áttekinthetők a világirodalmi, esztétikai, filozófiai és társadalmi írásai. Lehetőség van arra, hogy ezeket összevessük a korszak hasonló fajsúlyú íróinak műveivel. Ez is hozzájárul a népszerűségéhez, bár… népszerűnek én nem merném mondani.
A népszerűség alatt azt értem, hogy többen idézik, mint ahányan olvassák!
Jó, ez így van, de pont azok nem idézik/hivatkozzák, akiknek kötelességük lenne, mert gyakorlatilag szó szerint vesznek át passzusokat! Ez alól a furcsa szokás alól talán csak az Ünnepi Könyvhetet megnyitó Spiró György tekinthető kivételnek! Ő hangsúlyozottan kiemeli Hamvas Béla hatását és jelentőségét. Sokan vannak, akik nem vesznek róla tudomást, és mégis használják… és ugyanez történik Szentkuthy Miklós kapcsán is! A múltkoriban jelent meg egy interjú, amiben Esterházy Péter arról beszélt, hogy „A Nagy Figyelmen Kívül Hagyó”-nak tekinti Szentkuthyt, de – szerintem – lehet, hogy sok esetben ezt talán inkább önmagára kellene vonatkoztatnia.
Ha már Szentkuthynál tartunk. Mi a magyarázatod az ő csekély ismertségére?
Halálának negyedszázados évfordulóján volt egy konferencia, amelyen a Hamvas Intézetet én képviselhettem, és ott is felmerült ez a kérdés: miért népszerűbb külföldön Szentkuthy, mint itthon? Miért fogunk nemsokára itthonról külföldre zarándokolni Szentkuthy idegen nyelvű méltatóihoz? Az angol, a spanyol, a portugál és a török kiadások is elindultak már! Itthon pedig – bár halála óta huszonnégy kötet jelent meg – mégsem tudott kitörni a „hallgatás tornyából”. Azt gondolom, úgy állunk ezzel a nagyszerű íróval, mint az írek Joyce-szal: elírta előlük mindazt, amit meg lehetett volna írni. A tollforgatóknak nagyon nehéz szembenézni ezzel az írói hagyatékkal. Kiemeltek a korszakból néhány könnyen áttekinthető írót, aki állítólag „iskolát teremtett”, s közben azzal vádolják Szentkuthyt, hogy Ő nem teremtett iskolát. Én meg azt gondolom, hogy a posztmodern irodalom legfőbb törekvései mind-mind az ő köpönyegéből bújtak elő. Regényei még mindig annyira forradalmiak és frissek, hogy nem képes vele számot vetni a mai magyar irodalomtörténet-írás. Ennél is fontosabb, hogy az esszéi – amelyekből új válogatást jelentetett meg a Hamvas Intézet – egyértelműen az esszéíró nemzedék élmezőnyébe helyezik… Azt gondolom, hogy a tudomásul nem vétel okait a jelenlegi magyar szellemiségben és nem Szentkuthy életművében kell keresni. Ez még mindig ugyanaz a szellemiség amit ő is és Hamvas is rendkívül vehemensen bírált.
Hamvast és Szentkuthyt emlegetve adódik a kérdés: milyen kapcsolat volt közöttük?
Ismerték egymást, kapcsolatban voltak. Nem csak az Európai Iskola képzőművészeti kezdeményezése és a progresszív irodalmi szemlélet magyar keringésbe kapcsolása okán voltak egy platformon. Szentkuthy nagyon nagyra tartotta Hamvas Bélát, mint embert. Hamvas pedig a legprogresszívebb írónak tartotta Szentkuthyt. Nem véletlen, hogy az általunk kiadott Poétika című kötetben két olyan magyar íróról szerepel tanulmány és recenziót is, mint Szentkuthy és Weöres Sándor. Egyszer el fog jönni az az időszak, amikor hármójukat együtt fogjuk tárgyalni, hiszen sok egyéb mellett az eredetiség és a kezdeményező készség is szorosan összeköti őket. Persze, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen mélyen gyökerezik mindhármuk világlátása a magyar és európai hagyományban. Hamvas Béla Weöresnek mestere volt, Szentkuthynak pedig támogatója a Prae-től kezdve. Hamvas – amíg 1948-ban el nem hallgattatták – Szentkuthy minden kötetéről méltatást írt. A magyar irodalomtörténet-írás olyan, mintha nem akarna tudomást venni ezekről a jelentős írókról és gondolkodókról. Szentkuthyt is Hamvashoz mérhetően jelentős gondolkodóként kellene számon tartanunk! A csend okait csak feltételezni tudom.
Szentkuthy kapcsán – ahogy a könyvheti standot elnézem – számos munka jelent meg nálatok.
Az elmúlt években öt kötet jelent meg. Mindegyik hiánypótló és mindegyikre úgy kell tekintenünk, mint egy óriási vallomás darabjaira. Kiemelném a válogatott levelezést, a dedikáció gyűjteményt, utóbbi Örök közelség, ezer emlék címmel jelent meg.
…ezt még egyszer! Dedikáció gyűjtemény???
Azt gondolom, hogy ez egy igazi különlegesség. Szokás beszélni új műfajok születéséről! Ha létezik új műfaj az irodalomban, akkor Szentkuthy dedikációi egy korábban figyelmen kívül hagyott – vagy talán nem is nagyon létező – műfajhoz tartoznak. Élvezetes, humorral, empátiával és hatalmas erudícióval átitatott szövegek ezek. Én magam is csak ámultam a kötet szerkesztése közben!
Hasonlóan fontos az interjúkat összegyűjtő, Az élet faggatottja című kötet, amiből kiderül, hogy 1935-től 1947-ig tartó időszak után csak a ’70-es években vették észre, hogy létezik egy ilyen nagy formátumú író…
Ez is inkább a párizsi Magyar Műhely érdeme, és nem a hazai értelmiségé.
A Magyar Műhely figyelemfelhívó szerepét rendkívül nagyra értékelte Szentkuthy, nagyon jó kapcsolatot ápolt a párizsiakkal. Nem véletlen, hogy Nagy Pál monográfiai igényű, de személyes jellegű művet írt Az elérhetetlen szöveg (Prae-palimpszeszt) címmel. Nagy Pál munkájából érezhető, hogy Szentkuthyt közel lehet hozni az olvasóhoz, nem igaz, hogy csak könyvtárral a hátunk mögött olvashatunk Szentkuthy szövegeket! Meg kell tanulni – és lehet! – élvezve olvasni ezeket a műveket! Meg tudja nyitni az embereket, akik kellő figyelemmel fordulnak a művek felé. Persze, az sem baj, ha az olvasó – felfedezve saját műveltsége hiányait – elkezd utánanézni olyan dolgoknak, amelyek Szentkuthy szövegeiben felmerülnek…
A harmadik kötet, a Varázskert szintén tanulmányokat és esszéket tartalmaz. Ezek a ’80-as években írott nagyesszék. Olyanok, mint egy-egy szimfónia, mindegyikben összekapcsolódik a képzőművészet iránti rajongás, a zenével, a természettudományos ismeretekkel és az irodalommal.
Az Égő katedra a tanítványai visszaemlékezéseit gyűjti össze, és én is írtam egy kis bevezetést Napló és regény címen.
Azt gondolom, hogy a Hamvas Intézet – Hankiss Ágnes igazgatóasszony támogató irányítása alatt – mindent megtett, amit meg tudott tenni. A többinek már befogadói oldalon kell megtörténnie!
