Pelsőczy Réka közvetlenül a Portugál DVD- és kötetbemutatója után, de még az előadás előtt adott villáminterjút.
Májusban a Kassai Thália Színház mutatta be a Portugált a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján. Milyen feldolgozásokat láttál az elmúlt tizenhat évben?
Nem láttam egyet sem, aminek félig-meddig nyilván az az oka, hogy ezek sosem itt voltak Budapesten. De őszintén szólva nem is nagyon akartam megnézni másik feldolgozást, mert nekem ez jelenti a Portugált.
Lajos Sándor korabeli kritikájában viaszfigurákból ömlő erőltetett köznyelviségről, imitált természetességről, szappanoperáról és a színészek dolgát megnehezítő kattogó-pattogó szövegről beszél. Kellett birkózni az alapanyaggal, nem volt még készen a Portugál, vagy a kritika nem is annyira az előadás, hanem az akkori közízlés emlékét őrzi?
Nem tudom, ezek a kritikák mindig szubjektív dolgok. Ha Lajos Sándornak nem is tetszett az előadás, a Portugál kezdettől fogva nagyon nagy siker. Lehet, hogy nem egy csehovi mélységű irodalmi mű, mert Lukáts Andornak nagyon nagy szerepe van abban, hogy ez az előadás ennyire jó – ettől függetlenül Egressy Zoltán szövege is nagyon jól működik. Mi sem számítottunk rá, hogy ekkora siker lesz, nem is gondoltunk erre a próbák során, egyszerűen csak foglalkoztunk egy anyaggal.
Előadásról előadásra változik, hogy a közönség hogyan fogadja a Portugált, vagy észrevehető egyfajta tendencia?
Vannak különbségek, van, amikor kevésbé jó a közönség, van, amikor jobb, ez természetesen rajtunk is múlik, de azért olyan még nem volt, hogy némán ülték volna végig az előadást.
Mi tart egy előadást ennyi éven át a színpadon?
Hát az, hogy a nézőknek annyira tetszik, hogy adják egymásnak a hírt, és erre az előadásra olyan emberek is eljöttek, akik szerintem amúgy egyáltalán nem járnak a Katonába.
Változott maga az előadás is? Másként szól, mást jelent, máshová kerülnek a hangsúlyok ma, mint tizenhat évvel ezelőtt?
Alapvetően nem változott, inkább érett és színészileg gazdagodott, legfeljebb apró ötletek változtak benne.
Fotó: Szilágyi Lenke
Milyen a viszonyod Masnival?
Nagyon szeretem Masnit, mert nem nagyon szoktam ilyen szerepet kapni, pedig azt gondolom, hogy a lelkemhez közelebb áll ez a szerep, mint sok másik, amit kapok. Az ő esendősége, szeretetéhsége, illetve az a sok szeretet, ami benne van, az közel áll hozzám, de általában nem ilyen szerepeket szoktak rám osztani.
Egyszer csak készen lett a szerep, vagy mindig találni új árnyalatokat?
Mindig találok. Attól függően, hogy aznap milyen hangulatom van, hogy épp milyen dolgok történtek velem, máshogy csinálok egy-egy jelenetet, máshová esnek a hangsúlyok vagy máshogy jön ki egy mondat. Ezen felül a magánéletem és Masni sorsa valamilyen szinten párhuzamos: Masni végigkísérte az elmúlt tizenhat évemet, és a kapcsolataimban hozzá hasonlóan működöm. Ennek köszönhetően nagyon sok minden tudatosult bennem a színpadon, és pont most határoztam el, hogy idén nyáron elmegyek Portugáliába, Lisszabonba, amivel egy időszakot szeretnék lezárni az életemben.
„Bájos darabossággal teszi a dolgát”, írja Lajos Sándor. Mit írna rólad, ha megnézné a ma esti előadást?
Nem tudom, mit írna. Biztos, hogy sokkal jobb vagyok a szerepben, mint régen. Azt érzem, hogy a bemutató idején, fiatal színésznőként még nem sokat tudtam a szakmáról, és igazából csak egy mellékszereplő voltam, de az elmúlt tizenhat év alatt egyenrangú partnerré váltam a többiek számára. Bízom benne, hogy valami ilyesmit írna.
Masni számára is van egy zárójeles megjegyzése: „egy faluban egyébként csak a férfiaknak jár saját jogon ragadványnév, elég erőltetett végig ez a masnizás.” Ha van kedved egy kis improvizációhoz, mit válaszol erre Masni?
Hát nem tom’, nekem anyukám adta ezt a nevet, úgyhogy én nem tom’, hogy egyébként mi szokás a faluban, mer’ én nem olvasok ilyen könyveket, de engem az anyukám meg az apukám kiskoromtól így hívott, lehet, hogy fiúnak néztek, azér’.
Elképzelted már, hogy miként gondolkodna a mai viszonyokról a tizenhat évvel idősebb Masni?
Szerintem végezné a dolgát. Nagyon sokan vagyunk így, hogy vannak esélyeink az életben, amikkel nem tudtunk élni, mégis azt gondolom, hogy a vidéki emberekben még van valamiféle méltóság vagy tartás, s mivel az állatokkal való foglalkozása, a napi munka elvégzése rendszert ad az életnek, nem hiszem, hogy Masni túl sokat rágódna magán. Teszi a dolgát, él és szerintem ebben van valami szép.
És mit gondolsz, milyen volna Masni, ha 2014-ben írta volna Egressy Zoltán a Portugált. Ugyanígy alakulna a sorsa?
Biztos, hogy nem egy ilyen naiv lány lenne Masni, mert az internet és a tévécsatornák a falusiak életét is befolyásolják. Nem tudom, hogy vannak-e még ilyen lányok, biztos vannak, de inkább egy olyat képzelnék el, akinek kilóg a hasa, piercingje és patatalpúja van.
Pillanatkép a DVD-ről
1998-ban mutattátok be a Portugált, tizenhat év az nagy idő. Mi minden történt veled azóta címszavakban, mit tartasz a legfontosabbnak?
Felnőtt a fiam, elkezdtem rendezni és tanítok a főiskolán. A Portugál egyébként mindig eszembe jut, amikor rendezek. Az, ahogyan Andor dolgozik, amilyen ötletei vannak és amennyire játékos, az nagyon meghatározó számomra. Én a Portugált nem tudtam volna így megrendezni.
Hol találkozhat veled a közönség a nyáron?
Most lesz a Kultkikötőben a Bagoly és cica premierje, ami egy kétszereplős vígjáték Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamással, most ezen dolgozunk. Bízom benne, hogy szeretni fogják a nézők és jól fognak szórakozni. Úgyhogy Balatonföldváron leszek elérhető, utána pedig nyaralni szeretnék.
