Már a puszta ajkunk és egy fényérzékeny anyag elég ahhoz, hogy fotókat készíthessünk környezetünkről. Előfordult például, hogy valaki így fotózta le a napfényes Miami-t és az előhívott felvételeknél az illető fogsora keretezte a kész képet. Ilyen és ehhez hasonló érdekes dolgokat hallottunk Telek Balázs fotóművésztől, aki a TRIPONT Fotóakadémián tartotta Archaikus, kísérleti, kortárs című előadását, melyben beszélt saját műveiről, illetve az azok mögött álló ideológiákról.
A fényképész a kísérletek embere,
aki elsősorban az archaikus fotózás rejtett lehetőségeit igyekszik minél jobban feltérképezni és összehangolni rendkívüli technikákkal. A művész szerint az archaikussal kapcsolatban az emberek többségének az jut eszébe, hogy az csak is avítt dolog lehet, egy lejárt lemez, amivel felesleges foglalkozni. Sokan nem értik, miért akar olyan kezdetleges eszközökkel bármit létrehozni, amikor erre sokkal egyszerűbb és modernebb felszerelések állnak rendelkezésére.
Már a 90-es évek második felében megkaptam azt, hogy minek a szekér, ha már az autót feltalálták?!
A sztereotípiák kialakulásának magyarázatát, mely szerint az archaikus technikák idejétmúlt dolognak számítanak, egy alapvető gondolkodásbeli különbség okaként látja. A fotós olvasatában az ősi technológia sajátos szemléletet és olyan tudást igényel, mely egyfajta beavatottságot is feltételez.
Soha nem úgy gondolok az archaikusra, mint egy bizonyos korra, korszakra, hanem úgy, mint egy olyan gondolkodás módra, amely minden korban fellelhető. Azt keressük hol vannak a gyökerek, honnan indult ez az egész, de ugyanakkor azt is, hogy ez miért fontos számunkra, hogy van jelen és milyen hatással bír a 21. században.
Az eredetileg grafikusnak készülő művész életében számtalan fontos állomás volt, a camera obscura-val való találkozása is egy ilyen mérföldkőnek számított.
Mi az a camera obscura?
A camera obscura magyarul sötét szobát, kamrát jelent. Legegyszerűbb formája a lyukkamera, egy lencsetag nélküli optikai eszköz, mely a környezet vizuális leképezésére szolgál. A fekete dobozba egy nagyon pici nyíláson megy be a fény, ahol a szemközti falon leképződik a külvilág képe, fejjel lefelé.
Telek és a camera obscura története 94-ben az főiskolán kezdődött, ahol vizuális kommunikáció szakon a fotózás kötelező tantárgyként szerepelt. Ennek ellenére felszerelés már nem állt a diákok rendelkezésére, így az ott tanító Lugosi Lugo László azt a megoldást eszelte ki, hogy minden hallgatónak a saját kameráját kell előállítania. A kezdeti sokk után, kiderült, hogy egy egyszerű lyukblendére, egy fény szigetelt dobozra és egy fényérzékeny papírra van szükség a fényképező előállításához.
Meghatározó nekem is, illetve fotózás szempontjából is, hiszen minden egyes felvevőeszköz ennek az elvén működik.
A művész többször is kihangsúlyozta, hogy mindig a kísérletezésekből tanult a legtöbbet, és ez első lyukkamerája elkészítésénél is így volt, mely először rosszul sült el és nem működött.
A lyukkamerát szegény művészetnek is hívják, hiszen akár egy használt cipős doboz is alkalmas arra, hogy kameraként szolgáljon. Telek egyből beleszeretett a technikába, mert nagyon izgalmasnak találta, hogy az ember a saját eszközét hozza létre, ráadásul végtelen számú lehetőség áll rendelkezésre az alkotásnál. Furcsa mód, olyankor is működik, mikor nem is gondolnánk: bárkire nézünk minimális lyukat képezve ajkainkkal, az illető valahol, fejjel lefelé, benne van a csukott szánkban, ami gyakorlatilag egy sötét szobának felel meg. Volt már olyan művész, aki ezt meglovagolva, fényérzékeny papírt helyezett el a szájába, majd ajkait résnyire nyitva lefotózta aznapi ételeit. (A. Ádám József intermédia művész)
Telek Balázst is ez a kísérletező kedv hajtja, melyet mások gyakran furcsa dolognak titulálnak. Igyekszik kerülni a megszokott módszereket,azonban kiindulásnak mindig az archaikus dolgokat tekinti, művei gyakorlatilag a kettő keveredéséből születnek. Fotósként nagyon érdeklik a síktól eltérő képfelületek térbelisége, erről szólnak anamorfikus fotósorozatai és az Anamorph című albuma is. A fotózás során a térbeli látványt többnyire sík felületre képezik le, de számtalan nagyon izgalmas lehetőség létezik arra, hogy eltérjünk a leképezés tengelyére merőlegesen állított sík felülettől és akár szabályos, akár szabálytalan testekre is fotografálhatunk. A ferde síkokra, kúpokra leképezett fotók, furcsa képélményt adnak. Ilyen fotók esetében, a kép egy bizonyos pontból értelmezhető, ha azonban nézőpontot váltunk, a kép elkezd torzulni.
Telek a portré készítésben sem a megszokott utat választja. Absztrakt képeket készítő fotográfusokról kezdett létrehozni egy sorozatot, ahol a fotókat egy tetszőlegesen meggyűrt felületre hívta elő. Itt maga az arckép alanya hozta létre a felületet, úgy gyűrte, úgy hajtogatta, ahogyan csak akarta.
Ez egy együttműködés volt, ahol bevonulva a fotólaborba, az alany kapott egy fotópapírt és kezdett vele valamit. Már maga az anyagmegformálás nagyon sokat elmond az alanyról, például egy tipográfiákat fotózó fényképész mindenképpen úgy szerette volna hajtogatni az adott felületet, hogy abba egy rejtett S betű legyen.
A művész igyekszik minél jobban kihasználni a lyukkamerában és más leképzésre alkalmas eszközökben rejlő lehetőségeket. Jó példa erre, hogy kezdetben horizontális, majd vertikális panorámafotókat készített, később már a kettő egyvelegének létrehozására is alkalmas eszközt tervezett. A rengeteg tapasztalat folyamatosan fejlesztette látásmódját, gyakorlatilag megtanult a kamerán keresztül látni és a konstans kísérletező kedvnek köszönhetően újabb lehetőségek nyílnak meg.
A fotózásban amúgy is benne van ez a kitalálom előre és tartom az irányt dolog. Mindig vannak azonban olyan körülmények, amelyeknek vagy ellenáll az ember és kiszűri ezeket, vagy a nem tudom, hogy mi történik, de megnézem mi sül ki belőle elvén, kísérletezni kezd.
Reméljük, a fényképész kísérletező kedve nem fogy el, és még számtalan egyedi fényképet kreál az archaikus és a kortárs eszközök házasításával!
