(Sándor Kára: A székely írás nyomában – Typotex Könyvkiadó, 2014. – 350 oldal – ISBN 978 963 279 387 0)
Amikor Magyarországot olyan emberek fogják irányítani, akiknek fontos a nemzet megmaradása és felemelkedése, akkor az önismeretre és az ehhez szükséges tényekre kerül majd a hangsúly. Akkor majd helyükre kerülnek a legendák és a mesék, s elfoglalhatják méltó helyüket a tudományosan megalapozott ismeretek is! Az lesz az az idő, amikor Sándor Klára valami irtóztatóan nagy állami kitüntetést fog kapni A Székely írás nyomában című könyvért, amit a Typotex adott ki az idei Könyvhétre időzítve.
Ráállna a kezem/szám a rovásírás elnevezés használatára, de úgy tűnik, hogy azt már magukévá tették azok, akik szerint a tudományos gondolkodás nem több, mint a zsidókommunista-szabadkőművesjezsuita-plutokrácia fegyvere. Szóval – Sándor Klára nagyívű és olvasmányos munkája által meggyőzve –, maradok a „székely írás” elnevezés mellett.
Valahol a rendszerváltás táján
szabadultak el a dolgok, a tágra nyitott szabadság, az új lehetőségek kora nem csak azzal járt, hogy az „okos dolgok” felszínre kerültek, de azzal is, hogy a mérhetetlen emberi butaság előtt is megnyílt a terep. A kilencvenes években még hinni lehetett, hogy a székely írás körül (f)elszabadult szellemi energiák által létrehozott bornírt teóriák mosolyt és vidámságot adnak a művelt magyar lakosságnak. Konkrétabban: fene se gondolta, hogy ezeket a történeteket a világ legősibb írásáról bárki is elhiszi. Akkoriban a társasági élet részét képezte, hogy térdünket csapkodva, vinnyogva-röhögve olvastunk fel azokból a könyvekből, melyek a szíriuszi eredetről, a magyarság kiválasztottságáról, az egyiptomi/tibeti kultúra magyar eredetéről szóltak. Kacagtunk Jézus magyarságán! Gőgösek voltunk, s nem láttuk, hogy a butaságban mekkora erő rejlik. Nem hittük el, nem értettük, hogy a sötétség az nem csak a fény hiánya!
Persze, felébredni soha nem késő!
Tudomásul kell venni, hogy az eddigi hozzáállás nem csak hatástalan, de egyenesen kontraproduktív. Körül kell nézni, meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyek a legmagasabb szinten is elfogadott dilettantizmus ellenében használhatók… és ebben van/lehet Sándor Klárának komoly, példamutató szerepe: a székely írásról szóló könyv nem valami ellen, hanem valamiért íródott. A könyvben felhalmozott tudományos ismeret önmagában – szembenállás szítása nélkül – alkalmas arra, hogy lerombolja az áltudomány áleredményeit. Nincs is szó rombolásról, inkább csak áthelyezésről, arról, hogy a butaságot növelő könyvek ne a „tudományos polcon” legyenek a könyvesboltokban!
Sándor Klára – szemben velem – nem ágál, nem agitál, nem gúnyolódik, csak sorolja a tényeket, megvizsgálja a lehetőségeket és bizonyítékokat. Ennyinek elégnek is kellene lenni!
Már csak az a kérdés, hogy A székely írás nyomában fedőnevű ellenszérumot miként lehet eljuttatni azokhoz, akiknek valóban szüksége van/lenne rá?
