Bronzkori nők, múmiák, betyárok, félbevágott kentaurok jelennek meg Nemes Z. Márió új verseskötetében, ami valami egészen új, mint amit eddigi két kötetében (Alkalmi magyarázatok a húsról, Bauxit) olvasói megszokhattak. Nemes Z. átformálta az eddig jelegzetességeként emlegetett testpoétikát. Új kötetével most kitekint a világra: állati, növényi képekbe, a múltba, a történelembe.
Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című új kötetét az Írók Boltjában mutatta be a 85. Ünnepi Könyvhét rendezvényén. A költővel és a könyv extrém borítójának készítőjével, Kis Róka Csabával Dunajcsik Mátyás, a Libri kiadó irodalmi főszerkesztője beszélgetett, de bennünk is felmerült jó pár kérdés.
Még mindig sokan emlegetik veled kapcsolatban a Telep Csoportot. Azóta a Hercegprímás már a harmadik köteted. Hová mozdultál el a Teleptől? Milyen volt a két korábbi köteted? És milyen most ez az új?
A Telep Csoport idején megtapasztalhattam, hogy milyen lehet közösen gondolkodni és kölcsönösen inspirálódni. Szerintem egyébként sem sziget-szerűen működik az irodalom, hanem mindig művészi találkozásokon múlik az egész. Ez a tapasztalat elkísér engem is és a többi szerzőt is egészen máig. Az új kötet anyaga már régóta érlelődött. Az eddigi három könyvemet úgy látom, hogy van bennük egy erősödő tendencia a referencialitás, a „valóság” irányába. Elvesztettem az érdeklődésemet az alanyi, túlzottan személyes költészet formái iránt. Valami mást kerestem. A szubjektumon akartam túllépni, a figurák, szereplők, történetek felé. Ugyanakkor ha létrejön egy költőileg megkonstruált világ, akkor annak történelme, mitológiája is van, illetve történeti mélysége és természettörténete is. A korábban inkább a „saját” és a „másik” test kérdésével foglalkoztam, de itt már jobban előtérbe kerülnek az állati, növényi képek, az emberen túli szervesség.
A téma megváltozása újabb költői nyelvet is eredményezett?
Azt gondoltam, hogy bizonyos poétikai problémákat, kihívásokat már megoldottam. Ha változtatni akarsz, akkor új költői nyelvet kell (ki)találni, illetve modulálni-átformálni a régit. Úgy éreztem, nem kihívás már olyan verseket írni, mint amilyeneket az első kötetemben írtam. Az Alkalmi magyarázatok a húsról intim testpoétikája egy rendkívül minimalista projekt volt. Úgy éreztem, hogy bizonyos dolgohkoz, melyeket el akarok mondani, ez már kevés. Például nagyon korlátozott szókincset engedett csak meg, míg én új szavakat, fogalmakat, látásmódokat akartam felfedezni, ami szükségszerűen együtt járt azzal, hogy más vonalon kell elindulni. De nem gondolom, hogy radikálisan eltérő lenne ez a kötet, mint az előzőek, csak világszerűbben – nagyobb lélegzettel – akartam írni. Oravecz Imre arról volt híres, hogy korai kötetei nagyban eltérnek egymástól, mintha nem egy szerző írta volna őket.. Azért nálam szerintem nem erről volt szó, én a saját kereteimet megtartva – de azokat állandóan provokálva – dolgozom tovább. Az a fontos, hogy mindig legyen kijárat valami még izgalmasabb felé, hogy soha ne záruljon be a nyelv.
És akkor ebben a kötetben is van nyitás valami új felé?
Nem tudom, lehet. Egy kispróza kötetet tervezek megírni a közeljövőben.
Mint Krusovszky Dénes…
Igen. Amúgy Kis Róka Csabával is akartunk csinálni egy olyan kiadványt, amelyben A hercegprímás szövegei és Róka képei egymáshoz szervesülve, „képregényszerűen” jelennek meg. Anyagi okok miatt azonban nem tudtuk ezt még megvalósítani, de a kispróza kötetet, amit említettem, Győrffy László festővel közösen csinálnánk. Látszólag mesekönyv lenne, de nem „igazi”, inkább egyfajta horrormese-gyűjtemény „vadulásokkal”.
Visszatérve erre a kötetre, a versek, amiket felolvastál, nagyon ironikusan ábrázolták ezeket a nagy irodalmi toposzokat, emblematikus figurákat. Mit gondolsz mit vált majd ez ki az olvasókból? Mit szerettél volna a versek humorával kifejezni?
Kérdésként felmerült bennem, hogy felháborodnak-e rajta az emberek. Ezekbe a versekbe azért akaratlanul is belekerülnek társadalomnak meg a valóságnak a nyomai, ami sok mindent elindíthat. Egy csomó olyan szöveghagyománnyal próbáltam eljátszani, amivel annyira nem szoktak. A népi szürrealizmusnak bizonyos dolgait akartam új kontextusba helyezni. Irónia az van, de paródia nincs.
Akkor mit csinálsz pontosan ezekkel a hagyományokkal?
Ebben a kötetben erőteljesen jelen vannak egymástól eltérő irodalmi, művészeti, történelmi hagyományok, illetve „referenciális üledékek”, a kulturális-társadalmi valóság nyomai. Ezek kölcsönösen megfertőzik egymást, így egy olyan habzó kevercs jön létre, mely szerintem sok szempontból irritálhatja az olvasót, hiszen nem egyértelmű esztétikai minőségek működnek, hanem kevert állagok: a nevetés és sírás, irónia és pátosz fúziója stb. Az intertextualitás is nagyon erős, ezért szokásomtól eltérően a kötet végére illesztettem egy listát a jelöletlen idézetek szerzőiről (Szabó Dezsőtől Marno Jánoson át Bram Stokerig), ugyanakkor ezzel azt akartam elérni, hogy ne válaszok, hanem újabb kérdések szülessenek az olvasóban.
