Nem kell Alföldi Róbertet bemutatni, és nem csak amiatt, mert a tévékben is szerepel. A rendezőről, színészről, illetve sokszor provokatívnak tartott munkásságáról azoknak is megvan a véleményük, akik színházban utoljára akkor jártak, amikor iskoláskorukban kötelező volt. De most inkább legutóbbi rendezéseiről kérdeztük, nem csak a politikai csatározásokról. (Fotó: Mészáros Ferenc)
Én nem magyarázkodom… Kiknek? A zsebnáciknak? Soha. Csinálom a dolgomat. És azt nem unom. Sőt, egyre jobban érdekel. Úgy érzem, állampolgárként, magyarként, színházcsinálóként is dolgom és felelősségem van.
– Émile Ajar Előttem az élet c. regénye világhírű, bár Magyarországon kevésbé ismert az ifjabbak körében, hisz harminc éve (volt) kultuszkönyv. Miért e választás?
– Egyáltalán nem ismertem, sőt, nem is olvastam. Zimányi Zsófi és Margitai Ági felkérése után ismertem meg a regényt. Bevallom őszintén, nem nagyon értettem, hogy mitől lett ez akkor kultuszregény. De aztán a fantasztikus színészeim elmondták, hogy anno ez valami olyan hangot, világot mutatott be, ami addig ismeretlen volt, és nagyon vonzóvá vált mindenki számára. Meg olyan kicsit sötét világot ábrázol, amiről nem beszélünk, amit igazán nem is ismerünk. Be lehetett lesni a szubkultúrákba.
– A litván származású, franciául alkotó, magát angolra fordító (vagy épp fordítva), valódi nevén Romain Kacew, de Roman Gary néven is író szerző témái az egymással ütköző identitások: a főhős Momo (avagy Mohamed, Mojse) egy tizenéves buzikurva-gyerek. A francia zsidó, holokauszt-túlélő madame, Rosa mama zsidóként neveli fel muzulmán származása ellenére. Amire az Önt minden baromsággal vádolók megint azzal jöhetnek, hogy „no, az Alföldi má’ megint provokálja itten a magyarokat, a nemzetet”…
– Jöjjenek… Nem nagyon foglalkozom velük. Minden ilyen megnyilvánulás, és esetleges támadás, az nem rólam szól, hanem ezekről a nagyon sérült emberekről.
– E szerepben a zseniális Margitai Ágit láthatjuk, aki a valóságban aligha tízéves muzulmán fiú. A két francia sztárfilozófus, Deleuze és Guattari írta volt, hogy „vannak esetek, amikor az öregség nem az örök ifjúságot hozza magával, hanem a teljes felszabadulást, a tiszta szükségszerűséget, a élet és a halál között lebegés kegyelmi pillanatának örömét, amikor a gépezet minden alkatrésze összeáll…” A másik központi téma a halál, Rosa mama nem akar kórházba menni, mert ott direkt életben akarják tartani az embert. Momo végül kegyelemből egy párnával fojtja meg. Drasztikus és a közönséget szótlanul hagyó színmű-vég, noha a darab egyik éltető eleme a briliáns, (ön)ironikus humor. Hogy jön össze e kettő? Vagy nem is lehet másképp erről beszélni?
– Semmi sem egyféle. És most nem nagyon magyaráznám, hogy a sötét, meg a világos, a remény, meg a fikakultúra, egyebek, az mi. Szóval az életben, és azt gondolom, a színpadon főleg, nagyon fontos a végletek bemutatása. És valahogy azt tapasztalom, hogy a szomorúság és a tragédia nem egyértelműen ilyen vagy olyan. Bármennyire is szeretnénk mostanában egyfélének látni és mutatni mindent. Tehát ez számomra természetes. Mármint, amit kérdezett…
– Szintén központi téma, hogy az embernek van-e utóda, gyermeke. 11 év után megjelenik a muzulmán apa Momót keresve, majd felháborodik, mert zsidóként nevelték arab fiát, akinek kurvaként dolgozó anyja is muzulmán volt. Ön idén Újvidéken rendezte meg Gerhard Hauptmann A patkányok című művét. A század eleji mocskos, bűnös Berlinben játszódik, témája részben szintén a gyermektelenség, a szülőnek lenni akarás, de a gyermekhalál, az (ön)gyilkosság és a bűnözés, a fertő is. Csupán véletlen, hogy Újvidéken és Pesten is sok tekintetben hasonló témához nyúlt e félévben?
– Véletlen, de mivel biztosan nincsenek véletlenek, talán mindkettő arról a félelmemről szól, hogy mi lesz itt. A gyerekek a jövő. És a gyerekeket mi neveljük fel ─ vagy öljük meg. És manapság nem nagyon látom a jövőt, amit én már nem is biztos, hogy megélek, de a mai gyerekek a felelősek érte… Vagyis mi, hogy milyen felnőttek lesznek belőlük. Ha azokká válhatnak, ha életben maradnak… Nem tudom. Szeretem és bízom a gyerekekben…
– Momo a darab elején azt mondja, néha szeretne ismét öntudatlanul élni, mint 2-3 éves korában. Az utolsó előtti mondat viszont akár egy rosszul hangzó tézismondatnak is beillik az apa részéről, bár így, hogy ezt Momo idézi Hamiltól, másképp hangzik: „az ember nem élhet anélkül, hogy valakit szeressen”. Ám a regény végén ehhez még hozzáfűzi: „…de nem ígérek semmit, majd meglátjuk.” A gyűlöletben is tobzódó Magyarországon így rögtön más az üzenete e tragikomédiáknak. Másképpen: van-e még a színháznak üzenete?
– Manapság Magyarországon? Hát hogyne lenne. De nem szeretem az üzenetet, e szót. Kérdések vannak. Állapotok vannak, félelmek, bűnök, szerelemek vannak. És tükör van. És kell is, hogy legyen, bármennyire is elátkozza a jelenlegi kultúrpolitika, vagy a magyar színház vezető sértett hivatalnokai. Hogy nem lehet tükröt tartani, mert a magasztost, az emelkedettet kell látnia a nézőnek. Emiatt ma különösen sok és nagy feladat előtt állnak a gondolkodó színházak, amelyek ugyanakkor egyre kisebb terephez jutnak.
– Az újvidéki Végel László így nyilatkozott egy montenegrói lapnak: „egy nemzet szellemisége leginkább a piacon, a kávézókban és a színházban érezhető meg”. Mit érzett ebből Újvidéken, Szerbiában?
Lehet, furcsán hangzik, de szabadságot éreztem Újvidéken. Figyelmet és jókedvet. Miközben nehezebb körülmények között dolgoznak a kollégák. De szeretnek. Szeretik az életet, és élvezik. És nem egymást okolják. Jó volt ott lenni.
– Nem unja még? No, nem a színházcsinálást, hanem a politikai támadásokat, hogy folyton magyarázkodásra késztetik nemi és nemzeti identitása, esztétikája, művészi filozófiája miatt (vö.: „provokál, ahelyett, hogy szórakoztatna”). Vagy ez ad erőt, inspirációt?
– Én nem magyarázkodom… Kiknek? A zsebnáciknak? Soha. Csinálom a dolgomat. És azt nem unom. Sőt, egyre jobban érdekel. Úgy érzem, állampolgárként, magyarként, színházcsinálóként is dolgom és felelősségem van.
INFÓK: Az Előttem az élet legközelebb június 10-én, 18-án és 19-én látható a budapesti Rózsavölgyi Szalon Arts & Café-ban, A patkányok pedig június 22-én a kisvárdai fesztiválon.
INFÓK: Az előttem az élet-ről:
Író: Émile Ajar
Fordító: Bognár Róbert
Színpadra alkalmazta: Lőrinczy Attila
Rendező: Alföldi Róbert
Színészek:
Margitai Ági
Csomós Mari
Lukács Sándor
Rajhona Ádám
Kritikánk a Librarius.hu-n az Előttem az élet-ről
A patkányok-ról a Népszabadságban
